Sötét valóság: lakosság-csökkentési programmal álltak elő a dán liberálisok

Dánia fejlesztési minisztere kedden elsődleges célnak nevezte meg az afrikai populáció növekedésének lassítását, hogy ezáltal enyhíthető legyen az Európai Unióra nehezedő migrációs nyomás. Az ország már most kimerítette azt a 13 millió dolláros keretet, amit 2020-ig a “globális családtervezésre” szántak.

Az afrikai lakosság növekedésének lassítását nevezte meg elsődleges célként egy kedden, Londonban tartott “családtervezési” találkozón Ulla Tørnæs, Dánia fejlesztési minisztere. Tørnæs az esemény után egy sajtóközleményt adott ki, melyben kijelentette, hogy az afrikai populációnövekedés lassítása Dánia számára kül- és biztonságpolitikai szempontból rendkívül fontos.

“Az Európára nehezedő migrációs nyomás korlátozása során a megoldás része, hogy csökkentenünk kell a lakosság növekedését számos afrikai országban” – mondta.

Dánia korábban 13 millió dollárt különített el a főként Afrikát érintő “globális családtervezés” programra. A kormány tervei szerint ez a keret 2020-ig ki kellett volna tartson, de mostanra már kimerítették. Tørnæs a keddi csúcstalálkozón újabb 15 millió dollár elkülönítését hagyta jóvá, azzal a célkitűzéssel, hogy azt az afrikai országokban a fogamzásgátlás terjesztésére kell fordítani. A cél deklaráltan az, hogy megfogyatkozzon az afrikai lakosság, és ezáltal csökkenjen az Európára nehezedő migrációs nyomás.

Az 5,7 milliós lakosságú Dániába évente egyre több migráns érkezik: már a nagy migrációs hullám előtt, 2014-ben 14792 bevándorló érkezett az országba. Ez a szám később tovább növekedett.

A migránsok érkezésének azonban nem csak gazdasági és biztonsági következményei voltak: a tömeges bevándorlásnak köszönhetően átrendeződött a politikai tér, a szélsőjobboldali Dán Néppárt az utóbbi évek során második legnagyobb politikai erővé lépett elő. Ez a trend végül a liberálisokat is meggyőzte arról, hogy a migrációt minél hamarabb vissza kell fogni: júniusban a szociáldemokraták (Dánia leginkább liberális pártja) javasolta, hogy az Európába érkező migránsokat a határon fordítsák vissza az EU által Afrika területén működtetett táborokba, hogy a menedékkérelem elbírálását ott kelljen megvárniuk. A szociáldemokraták európai ügyekben illetékes szóvivője, Peter Hummelgaard június végén már nem a háborúkat vagy gazdasági nehézségeket, hanem az afrikai lakosságnövekedést és a klímaváltozást nevezte meg a migrációs nyomás elsődleges okaként.

Ugyanakkor, nem csak a dán liberálisok léptek aknamezőre a migrációs válságra adott válaszaikkal. Emmanuel Macron francia elnök a Németországban tartott G20 csúcstalálkozón Afrika “civilizációs problémájának” nevezte, hogy egy családban akár 8 gyermek is lehet, ami nem kirívó eset, hanem teljesen általános az afrikai társadalmakban.

Tørnæs utóbbi nyilatkozata szintén mérföldkövet jelent a tömeges bevándorlás kezelése terén. A dán miniszter egyértelműen kijelentette; nemzetbiztonsági motivációk húzódnak a mögött, hogy az afrikai lakosság csökkentését célzó programokat támogatnak. Elmondása szerint a kormány álláspontja egyértelmű: belföldön egyre kevesebbet fognak költeni a migránsokra, a forrásokat lassan a migrációs nyomás enyhítésére, az afrikai lakosság csökkentését célzó programokra kezdik átcsoportosítani. Ez nem egy szélsőjobboldali álláspont: Dániában – sokat sejtető módon – mostanra a liberálisok jutottak el erre a következtetésre.