Egy nemrég nyilvánosságra jutott kutatás szerint a német sajtó nem számolt be kellő objektivitással a migrációs válságról, ehelyett megpróbált morális nyomást gyakorolni az állampolgárokra, és elhallgatta a nyilvánvaló tényeket, hogy elfogadhatóbbá tegye a tömeges bevándorlást.

Az Die Zeit német lap beszámolója szerint egy a német sajtó objektivitását vizsgáló kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a németországi sajtóorgánumok nem objektív módon számoltak be a migrációs válságról, ehelyett közoktató szerepet próbáltak betölteni. A kutatás a német sajtóorgánumokban 2015 február és 2016 március közt megjelent cikkek tartalmát vizsgálta, fokozott hangsúlyt téve a legolvasottabb német lapok, a Bild, a Die Welt, a Süddeutsche Zeitung és a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent tartalmakra. Az Otto Brenner Intézet kutatása szerint mindegyik vizsgált sajtóorgánum újságírói elveszítették objektivitásukat, és a többségi társadalom aggodalmait figyelmen kívül hagyva a kormány által képviselt bevándorláspárti álláspontot vették fel a migrációs válság során.

A kutatás során kiderült, hogy a vizsgált sajtóorgánumokban az újságírók többsége a politikai elit által hangoztatott szlogeneket ismételgette, mint a “befogadás politikája”, ezáltal megpróbáltak morális nyomást gyakorolni a lakosságra, hogy az emberek elfogadják a kormánypolitikát, és ne tiltakozzanak a tömeges bevándorlás ellen. Azokat az embereket, akik kritizálták a kormánypolitikát, az újságírók potenciális rasszistaként kezelték; olyan emberként, mint aki mindjárt gyűlölet-bűncselekményt fog elkövetni. Ugyanakkor, az újságírók saját szerepüket úgy értékelték, mint egyfajta “népoktatói” szerepkört, ami hozzásegít másokat a “jobb emberré váláshoz” – legalábbis a kutatás szerint. A Die Zeit korábbi szerkesztője, Michael Haller elmondása szerint ezzel szakmailag kudarcot vallottak, hiszen az újságíró feladata az objektív tudósítás lenne.

“A legtöbb újságíró szakmai kudarcot vallott, mert az lett volna a feladatuk, hogy objektívan számoljanak be a valóságról az olvasóknak.” – mondta.

A kutatás arra az eredményre jutott, hogy a fővonalú médiában tevékenykedő újságírók véleménye az esetek többségében rátelepedett a közölt híranyagra, olyan mértékben, hogy lehetetlen volt elkülöníteni az újságíró véleményét és a közölt tényanyagot. Eközben gyakran teljesen figyelmen kívül hagyták az egyszerű állampolgárok, vagy akár a menekültek véleményeit – áll a kutatásról készült beszámolóban. A jelentés szerint

a fővonalú médiában tevékenykedő újságírók morális elfogultsága nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a többségi lakosság nem bízik többé a médiában.

A valóság testén ejtett sebek

2015-2016 fordulóján Kölnben az újévi ünnepségek idején több mint ötszáz nő vált nemi erőszak, szexuális zaklatás vagy rablás áldozatává. Bár az online közösségi médiában személyes üzeneteken keresztül terjedtek az ezzel kapcsolatos értesülések, a német sajtóban semmilyen ezzel kapcsolatos hír nem jelent meg. A német vezetőket szó szerint paralizálta a helyzet: a Deutsche Wirtschafts Nachrichten 2016 január 5-én arra hívta fel a figyelmet, hogy Angela Merkel német kancellár még semmilyen reakciót nem adott a tömeges szexuális zaklatással kapcsolatos hírekre, pedig azóta eltelt közel egy hét, és rengeteg hivatalos bejelentés, ill. feljelentés történt. A német közvéleményt egyre jobban kezdte foglalkoztatni, hogy a sajtó szándékosan elhallgat bizonyos dolgokat, melyeket nem tudnak összeilleszteni az általuk képviselt nézetekkel. Az emberek egy részének valóságról alkotott képe durván sérült, és a bevándorláspárti média szándékosan táplálta ezeket a hamis képzeteket.

2016 február elején a Deutschlandfunk rádiónak interjút adott Wolfgang Herles német újságíró, a ZDF televízió volt igazgatója, aki nyíltan kimondta, hogy Németországban teljes médiacenzúra működik. Elmondása szerint a sajtóorgánumok többsége teljes engedelmességet tanúsít az ország hatóságai irányába, annak ellenére, hogy többségük látszólag “független” médiaként működik. A volt igazgató kifejtette, hogy a kormány szigorú feltételeket állít fel bizonyos témákra vonatkozóan, és arra kényszerítik a médiát, hogy kövessék az általuk megszabott utasításokat. “Semmilyen negatív állítást nem tehetünk a menekültek kapcsán. Ez a kormányzati újságírás vezetett oda, hogy az emberek többé nem bíznak bennünk” – mondta, utalva az akkoriban nyilvánosságra jutott közvélemény-kutatásokra, mely szerint súlyosan sérült az emberek fővonalú médiába vetett bizalma.

A Wirtschaftswoche napilapnak nyilatkozva az ARD TV volt vezetője, Ulrich Wickert beszélt arról, hogy a német lakosság nem bízik többé a médiában, mert az újságírók egyszerűen tabunak minősítenek olyan dolgokat, ami a németek számára közvetlen tapasztalat. “A tolerancia és demokrácia hibás értelmezésének lehetünk szemtanúi, mert bizonyos dolgokat tabunak minősítenek. Például, vannak olyan pillanatok, amikor el kell ismerni, hogy algériai, marokkói, vagy tunéziai fiatalok voltak azok, akik olyan módon viselkedtek, hogy azt mi Németországban nem tűrjük meg” – mondta. Wickert ráadásul arra is felhívta a figyelmet, hogy a sajtó kizárólag amiatt kezdett el foglalkozni a Kölnben történt tömeges szexuális zaklatással, mert tőlük független médiafelületeken olyan gyorsan terjedt a tömeges szexuális zaklatás híre, hogy azt többé nem tudták elhallgatni.

Hetekkel később a Der Spiegel beszámolt egy közvélemény-kutatás eredményeiről, melynek során kiderült, hogy az emberek többsége már nem bízik a fővonalú médiában. Az Allensbach alapítvány felmérése során a válaszadók mindössze 25%-a mondta azt, hogy megbízik abban, amit a média az országba érkező “menekült nőkről és gyermekekről” ír. A bizalmatlanság azonban nem magalapozatlan, később a német rendőrség nyilvánosságra hozta a Kölnben történtekre vonatkozó adatokat, és kiderült, hogy a bűncselekmények elkövetője mintegy kétezer migráns volt, akik csoportosan vadásztak a férfi kísérő nélküli nőkre. A Kölnben történtek tehát egy vízválasztó volt; a német újságírók döntést hoztak azzal kapcsolatban, hogy nem veszik figyelembe a nyers valóságot, ehelyett inkább a saját képzeletvilágukban akarnak élni, és következetesen hülyének nézik a német állampolgárokat: aki szerint migránsok követtek el nemi erőszakot, az rasszista, és jobb emberré kell váljon.

Begyógyítani a sebeket

Ez még nem is akkora probléma, mint elsőre látszik, mert alternatív valóságfelfogások mindig is voltak, mindig is lesznek – de ez a világnézet, amit a német újságírók és a német kormány magukénak vallanak, nyilvánvalóan a társadalom ellen fordult, és ennek minden nap mutatkoznak jelei, ők pedig ahelyett, hogy kezelnék a problémákat, egyre inkább megpróbálják eltüntetni ezeket a jeleket. Hónapokkal a kölni események után már azt is meg merték írni a német sajtóorgánumok, hogy egy olyan vasútvonalon, ahol az egyik megálló közelében menekülttábor van, a nők csak elkülönített női vagonokban közlekedhetnek – mert ha nem teszik, a közel-keleti migránsok zaklatják őket. A Süddeutsche Zeitung beszámolója szerint a női utasok kezdték el követelni, hogy legyenek olyan kocsik, ahová férfiak nem léphetnek be, mert Lipcse és Chemnitz közt utazva állandó zaklatásnak vannak kitéve a “menekültek” részéről.

A migrációs válság folyamán a német hatóságok és a német sajtó ahelyett, hogy figyelembe vette volna az állampolgárok aggodalmait, inkább a más kultúrájú menekülteknek adott szabad mozgást, a német állampolgárokat pedig elkezdte karanténba rakni, hogy ne zavarják ezt a más kultúrát. Utazzanak a nők külön vagonban – ezzel kezdődött. Mára odáig fajult a helyzet, hogy a német kormány elkezdte felszámolni azokat a szabad véleménynyilvánításra még használható felületeket, ami miatt nem tudták fenntartani ezt az álságos hazugságvilágot, amiben a migráns szép és jó, a németek és migránsok békében élnek egymás mellett, aki pedig nem így gondolja, az mind rasszista és jobb emberré kell váljon.

Első lépésként arról gondoskodott a német kormány, hogy a Facebook pénzbírsággal legyen sújtható, ha nem távolítja el a bevándorlókra nézve sértő bejegyzéseket. Még alig eszmélt a sokkhatás alól a társadalom, amikor a német rendőrök már elkezdték a saját otthonaikban letartóztatni a bevándorlást ellenző kommentelőket. Minden áron fenn akarják tartani a multikulturális álomvilágot; ha a német társadalom sértegeti a nemierőszak-tevő migránsokat, akkor a német társadalmat börtönbe kell zárni (hogy jobb emberré váljanak).

Mindent megtettek annak érdekében, hogy fenntartsák a látszatot. Elhallgatták az állampolgárokra leselkedő fenyegetést, ezzel veszélybe sodorva férfi kísérő nélkül szórakozni vágyó tinilányokat. Bebörtönzik az embereket, akik politikailag nem korrektül, az agresszív migránsok érzékeny lelkivilágába taposó ellenvéleménynek adtak hangot. A rendőrségi statisztika viszont nem hazudik: a migránsok egy év alatt 186 ezer bűncselekményt követtek el, a németek pedig felgyújtottak számos menekülttábort, ezernyi erőszakos bűncselekményt követtek el migránsok ellen. 2014-ről 2015 végére (a nagy migrációs hullám tetőzésekor) az úgynevezett gyűlöletbűncselekmények száma egy év alatt 77%-kal nőtt. A “nyitott kapuk politikája” erőszakspirálba viszi a német társadalmat. Ezek az fennkölt, “népnevelő” újságírók pedig azt gondolják, hogy azzal enyhítik a társadalmi feszültségeket, ha nem engedik, hogy az emberek negatív véleményt alkossanak a migránsokról?

Ezek a “jobb emberré vált személyek” valamilyen okból kifolyólag nem próbálják menekülttáborokban arab nyelven osztogatni a humánus eszmefuttatásaikat, és nem próbálják ott, a migránsok közt terjeszteni a más kultúra elfogadásának emberi eszményét. Ehelyett az európai társadalomra próbálnak morális nyomást gyakorolni. Pedig ennyi évi migrációs nyomás után talán érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy mi eredményez nagyobb feszültséget: ha az emberek nyíltan, őszintén beszélhetnek a közösségre leselkedő fenyegetésekről, vagy ha erőszakkal elfojtják ezt a párbeszédet, szándékosan tájékozatlan állapotban hagyva a társadalom nagy részét, majd a mit sem sejtő tinilányok megerőszakolása láttán hőbörgő embereket börtönbe zárják, ezzel gyakorlatilag a nemierőszak-tevők oldalára állva. Nem lehet, hogy a nyers valóság objektív ismertetése a társadalmi feszültségek enyhítése szempontjából néha helyénvalóbb, mint a tények szándékos kizárása?