A liberálisok legalizálták a tömeggyilkosságot Európában

Soros György szerint még azelőtt kell meggyilkolni az európaiakat, hogy megszületnének. Tíz év alatt húszmillió európait öltek meg államilag támogatott formában, de a liberálisok szerint ez nem tömeggyilkosság.

“Miközben Európa demográfiai válságával indokolják a migránsok befogadásának szükségességét, Soros Györgyhöz köthető szervezetek arra készülnek, hogy támadásaikkal az abortusz liberalizálását mozdítsák elő Írországban és a kontinens többi keresztény, konzervatív államában.”írja a Magyar Idők. A lap egy civil szervezet, az Alfa Szövetség vezetőjét idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország is célkeresztbe kerülhet, és a liberálisok azt akarják elérni, hogy lehetőleg minél több európai nő éljen az abortusz lehetőségével. “Ha az abortusz liberalizálását követelő csoportok elérik céljukat, azzal az amúgy is a lassú kihalás felé menetelő kontinens népesedéspusztulása felgyorsul, miközben épp hogy nem kevesebb, hanem több születendő gyermekre lenne szükség.” – írták.

2016 október közepén egy amerikai hackercsoport több mint 2500 fájlt hozott nyilvánosságra a DC Leaks weboldalán, melyek Soros György nevéhez köthető civil szervezetek levelezéseit tartalmazzák. Ezekből többek között kiderült, hogy az amerikai milliárdos globális szinten működtet egy “politikai hálózatot”, és többek között Magyarországon is vannak “megbízható szövetségesei”, emellett anyagi támogatást biztosít olyan sajtóorgánumoknak, melyek a bevándorlást támogatják. Ezek az újságírók abból élnek, hogy Soros György fizeti őket, és főállásban dolgoznak az európai társadalmak felbomlasztásán.

A Magyar Idők azonban azt írja; a kiszivárogtatott dokumentumokból kiderült, hogy Soros György ügynökhálózata az abortusz népszerűsítésén is aktívan dolgozik, emellett megpróbálják liberalizálni a magzatgyilkosságot olyan országokban, ahol még viszonylag konzervatív törvények vannak érvényben.

Az Európai Unió tagállamaiban a születések száma 2015-ben összesen mintegy 5,1 millió volt, miközben az Eurostat adatai szerint az európai országokban átlagosan minden harmadik várandósságot szakítanak meg. Ez azt jelenti, hogy tavaly 1,7 millió európai gyermeket gyilkoltak meg saját szülei, mielőtt még megszületett volna. Egy évtized alatt ez megközelítőleg 20 millió magzatgyilkosság, ami az Európai Unió lakosságának mintegy 4 százaléka. A liberálisok legalizálták a tömeggyilkosságot Európában, és Soros György dollármilliárdokat költ arra, hogy az európaiak ezt ne népirtásnak tartsák, hanem szabadságjognak.

A liberálisok szerint nem népirtás, ha tíz év alatt legalizált formában megölik az összlakosság 4%-át.

A Magyar Idők szerint Magyarország viszonylatában “érzékenyítéssel és pozitív üzenetekkel, valamint a családok gazdasági alapjainak megerősítésével a negyvenezer fölöttiről harmincegyezer körülire sikerült csökkenteni az abortuszok számát.” A tiltás azonban elsöprő ellenállásba ütközik; a kiszivárogtatott Soros-aktákból kiderült, hogy egy globális ügynökhálózat dolgozik az európai lakosság fogyásának előidézésén, és eközben ugyanez az ügynökhálózat segíti több millió színesbőrű migráns Európában letelepítését.