Kilépne az eurozónából a görög Népi Egységpárt

Görögország Népi Egységpártja bejelentette, hogy referendumot akar kiírni az eurozónából kilépésről, és megválasztása esetén leállítaná a jelenleg zajló privatizációs programot.

A párt a közelgő előrehozott választások előtt tudatosan folytat olyan kampányt, melyben fő témaként az euróövezet elhagyását jeleníti meg; kormányra jutásuk esetén újra visszaállnának a drachma használatára. Kosztasz Lapavicasz, a párt képviselőjelöltje szerint Görögországnak egy új iparosításra, a nemzeti gazdaság újjáépítésére van szüksége, és ehhez elengedhetetlen a nemzeti pénz használata.

A párt jelenleg azzal kampányol, hogy kormányra jutása esetén bejelentené az államcsődöt, és leállítaná a nemzetközi hitelek fizetését. Elmondása szerint a gazdaság újjáépítése az eurozónán belül nem lehetséges, mert a folyamat szükséges eleme, hogy Athén ellenőrizni és befolyásolni tudja a fizetőeszköz értékét – ez a tényező azonban az euró esetén nem adott, mert az euró értékének befolyásolásában más európai országok érdekei nagyobb szerepet játszanak, Görögország csak elszenvedője a közös pénz éppen aktuális értékének.

Alekszisz Ciprasz volt görög kormányfő augusztus 20-án jelentette be, hogy a közeljövőben előrehozott választásokat tartanak. A szavazást szeptember 20-ára írták ki, és a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a korábban már megbukott Új Demokrácia párt támogatottsága erősödött a Sziriza ellenében, miközben a bizonytalanok mindinkább hajlandóságot mutatnak arra, hogy valamelyik kis pártra szavazzanak.