A liberális sajtó nyíltan támogatja a terrorizmust

Terroristát fogtak a rendőrök a röszkei határátkelőnél. Senki nem tudja, hány terrorista érkezhetett Magyarországra, mielőtt kiépült a határzár – aminek megépítését a balliberális ellenzék meg akarta akadályozni.

Az M1 információi szerint a rendőrség adatbázisában szereplő, terroristaként nyilvántartott személy is volt azok közt, akik tegnap Szerbia területéről a határzár áttörésével rontottak be Magyarország területére. A határ megrongálása, engedély nélküli átlépése szeptember 15. óta bűncselekmény, így Magyarország területére nem menekültek, hanem bűnözők érkeztek. A határzár áttörése után 29 személyt vettek őrizetbe a rendőrök. Az összecsapás eredményeként 30 rendőr sérült meg. A migránsok közt 150 sérültről tudni. A bűnelkövetők közül egy személy a rendőrség adatbázisa szerint kapcsolatban áll terrorszervezettel, vagyis bizonyítottan terrorista.

A Russia Today élő közvetítésén az este folyamán megfigyelhető volt, amint egy gyanús személy a “Duty Free Shop” bódé tetejére felmászva körbenéz, majd egy sárga kendőt csavar a feje köré. Az észlelés visszaellenőrzését követően a gyanús személy eltűnt. A következő másodpercekben edzett testalkatú, egymás mozdulatait figyelő, láthatóan együtt mozgó személyek csoportja (6 arab küllemű, 2 afrikai személy) eltávolodott a határkerítéstől. Később ismeretlen személyek csoportja rárontott a határt védő rendőrökre. Az eset során 29 személyt tartóztattak le, és az elkövetők egyike összeköttetésbe hozható ismert terrorista csoporttal.

A megyei rendőr-főkapitányság vezetője a Ria Novosztyi hírügynökség helyszínen tartózkodó munkatársának arról számolt be, hogy 29 személyt vettek őrizetbe. Az összecsapást megelőzően megfigyelhető volt, amint az említett személyek gyermekeket dobálnak át a határkerítés fölött. Az Amnesty International éles bírálatot fogalmazott meg a rendőrséggel szemben, és követelték, hogy a négy gyermek visszakerülhessen családjaikhoz. A szögesdrótban végződő határkerítés fölött áthajítás miatt azonban nem fogalmaztak meg kritikát, annak ellenére, hogy az nyilvánvaló felelőtlenség és kiskorú veszélyeztetésének minősül, ami a határkerítés megrongálásán és a határsértésen felül egy újabb, a később elfogottak által elkövetett bűncselekmény.

Magyarország területére január óta eddig több mint 190 ezer fő lépett be a személyazonosság igazolása nélkül. Ezeket a személyeket a határzár építését megelőzően a rendőrök a nyílt mezőn kellett összefogják. A pontos számuk ismeretlen, és amennyiben egy száz migránsból álló csoport szétszalad, abból sok esetben annyit sikerült elfogni, ahány rendőr jutott rájuk. Akit nem fogtak el, annak értelemszerűen a személyazonossága is ismeretlen, és szabadon mozog Magyarország, korábban pedig az Európai Unió területén.

A balliberális pártok szerint mindenkit válogatás nélkül be kell engedni Magyarország területére. Szerintük, és a liberális sajtó szerint Magyarország embertelenséget követ el, amikor ellenőrizni akarja, ki lép be az ország területére. A liberális sajtó és a hozzájuk köthető politikai erők ezzel a terrorizmust nyíltan támogatják, mert – mint a tegnapi eset is mutatja – a határsértők közt terroristák is vannak.

Az Index.hu a napokban azzal próbált védeni egy Európába érkező terroristát, miszerint az nem is terrorista, mert a személy “csak” a szíriai kormány ellen fegyverrel harcoló “mérsékelt ellenzék” tagja volt.

“A bizonyíték pedig ez a fotópár lenne, amelynek egyikén egy fegyveres férfit látunk, a másikon pedig ugyanazt a férfit, de már Európában. A férfi azonban a lázadók egyik parancsnoka volt, egy 700 tagú csapatot vezetett a szír polgárháborúban.”

Ugyanezek a sajtóorgánumok korábban a mostanra terroristák által lerombolt országokban kezdődő forradalmak során rendszerint a “felkelők” oldalára álltak, az államhatalommal szemben a fegyveres ellenállást mutatták fel elfogadható szereplőként.

Helyzetüket súlyosbítja, hogy a Röszkénél történtekről ráadásul olyan módon számoltak be, hogy a rendőrtiszt szavahihetőségét kétségbe vonták; mindvégig igyekeztek fenntartani annak lehetőségét, hogy a rendvédelem téved, vagy elferdíti a tényeket, és az elfogott migráns valójában nem is terrorista. A liberális sajtó ezzel nyíltan a bűnözők oldalára áll, miközben a magyar rendőrt agresszorként, szakmailag alkalmatlanként, és indirekt módon ellenségképként mutatja fel.