Sokadik generációs migránsok akadályozzák az európai válságkezelést

Bekérette a francia ügyvivőt Szijjártó Péter, miután a francia külügyminiszter megdöbbentő kijelentéseket tett. Úgy tűnik, Franciaország már nem európai országként reagál a migrációs válságra.

Laurent Fabius francia külügyminiszter a Europe 1 rádiónak, az I-Télé hírtelevíziónak és a Le Monde napilapnak adott interjúban Magyarországot bírálta a migrációs válságkezelés miatt. Szerinte “felháborító”, hogy Magyarország “nem tartja tiszteletben a közös európai értékeket”, és határzárat épít, hogy megakadályozza a bevándorlást. Fabius szerint Magyarország olyan drótkerítést épít a határra, “amit az állatoknak sem csinálnak”, és

szerinte fel kell számolni a szerb-magyar határon épülő határzárat.

Majd, miután hazánk uniós nyomásra felszámolja a még el sem készült határzárat, az ország vezetői számot kell adjanak az Európai Uniónak, ami “szigorú fellépést kell mutasson”.

Szijjártó Péter szerint megdöbbentő, és elképesztő a nyilatkozat, ami egyben azt is mutatja, hogy az Európai Unió máig képtelen megérteni, mekkora nyomás hárul Magyarországra a migrációs válságban.

A francia külügyminiszter nyilatkozatának azonban belpolitikai okai vannak. Laurent Fabius kormánypolitikusként azzal (is) kell foglalkozzon, hogy nyilatkozatai lehetővé tegyék a kormány népszerűségvesztésének megállítását. Ennek részeként pedig sajnos olyan választók millióihoz kell igazodjon, akik nem európaiak, és jelenleg Európába igyekvő rokonaik miatt aggódnak.

2004-ben az Institut Montaigne becslése szerint 10% észak-afrikai, 3,5% egyéb fekete, és 1,5% ázsiai élt a francia városokban. A 2006 és 2008 közt születettek már több mint 40%-ának volt legalább egy külföldi születésű nagyszülője, ebből 29%-nak nem európai felmenője volt. Hivatalos statisztikák ugyan nem készülnek a faji megoszlásról, de jobboldali szervezetek mérsékeltebb becslései szerint – szülészorvosok beszámolói alapján – 36-38% közt lehet a nem-fehér születések száma. Franciaország lakossága tehát sokkal inkább hasonlít az Amerikai Egyesült Államokéhoz, mint egy európai országéhoz – ami lehetetlenné teszi, hogy a migrációs válságra Európa képviseletében reagáljon.

Laurent Fabius nyilatkozata azt mutatja, hogy

Franciaország nem európai országként reagál a migrációs válságra, hanem a több tízmilliós fekete és arab lakosság véleményét tartja szem előtt, akik mind választójoggal rendelkeznek.

Az ország színesbőrű lakosságának arányából egyenesen következik, hogy a francia kormány nem tudja a belföldi nem-fehér lakosság nyomásgyakorlása nélkül, józan megfontolásból végiggondolni az Európában kialakult válsághelyzetet. A kormány tart az újabb terrorcselekményektől, melyek elsőként Franciaországot sújtanák, ha az Európai Unió határozottan lép fel az Európába özönlő afrikaiak és arabok tömegei ellen.

A Charlie Hebdo esete után Párizs arra számít, hogy amennyiben Európa határain megállítják a nyugatra igyekvő arabok tömegeit, Franciaországban újabb terrortámadások kezdődnek – a határokon (és már kontinenseken) átívelő családi kapcsolatok miatt. Mindez indokolttá teszi, hogy az Európai Unió kizárja Franciaországot a migrációs válsággal kapcsolatos döntéshozatalból. Laurent Fabius nyilatkozata után ugyanis egyértelművé vált, hogy Franciaország nem európai országként, hanem a kezeletlen terrorfenyegetés közepette, “fejének szegezett töltött fegyverrel”, túszként nyilvánít véleményt a migrációs válságról. Egy ilyen trójai faló pedig – amennyiben nem tudja helyén kezelni az Európai Unió többi tagállama – nem csak Franciaországot, de Európa egészét káoszba taszíthatja.