A radikális atlantisták ellen fordult Nyugat-Európa

Petro Porosenko Berlinben találkozott a francia és német vezetőkkel, ahol megpróbált egy Moszkva elleni európai frontot létrehozni. Nem sikerült: Angela Merkel és Francois Hollande nem volt hajlandó állást foglalni Oroszország ellen.

A Tagesschau jelentése szerint Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő az ukrán elnökkel tartott találkozón ellenezte az Oroszország “elszigetelésére” irányuló javaslatot, és nem voltak hajlandók Kijevvel közös platformra helyezkedni Moszkva ellen.

A német kormány nem támogatja, hogy Franciaország, Németország és Ukrajna közösen lépjen fel azzal szemben, amit Kijev “orosz veszélynek” nevez. A találkozón emellett egyértelműen kifejezésre juttatták, hogy nem támogatják a katonai beavatkozást; Párizs és Berlin kizárólag diplomáciai rendezést fogad el az ukrán válság kezelésére vonatkozóan, aminek során Oroszországgal próbálnak megállapodásra jutni.

Merkel és Hollande emellett bejelentette, hogy a minszki egyezmény feltételeinek 100%-os betartását várják el mindkét féltől. Ez igen kellemetlenül érinti a kijevi kormányt, a nyugati országok fegyvereseivel felduzzasztott kormányerők ugyanis napokkal ezelőtt újabb offenzívát indítottak a donyecki fegyveres erők ellen.

A Minszk-2 egyezményt február közepén írták alá, hogy megakadályozzák a Donbassz-régióban zajló háború kiterjedését. Az augusztus 24-i találkozó célja az lett volna, hogy előremozdítsa a mostanra holtpontra jutott békefolyamatot. Németország és Franciaország követeli, hogy Kijev kezdjen közvetlen tárgyalásokat az elszakadó régiók kormányaival, és vigye véghez Ukrajna föderalizációját, melynek során a mostani Ukrajna nagy része egyetlen ország maradna, de a régiók teljes autonómiát kapnának, és a központi kormány jelentősen meggyengülne.