Simicska bevásárolta magát a Jobbik korrupcióellenes hivatalába

Vona Gábor, a Jobbik elnökének kijelentése szerint Simicska Lajos vezethetné azt a korrupcióellenes hivatalt, amit a Jobbik kormányra jutása esetén akarna felállítani.

A pártelnök a “Vona7” című műsorban jelentette ezt be, hozzátéve, hogy szerinte Simicska az,

aki a legjobban ismeri ezt a rendszert, és ő az, aki a legjobban tudná ebben a rendszerben a problémákat megtalálni.

Simicska egyike azon volt kormányközeli oligarcháknak, akik a keleti nyitás politikájához hozzáigazodni nem hajlandóak, továbbra is elkötelezettek hazánk nyugati érdekszférában tartása mellett, emiatt a külpolitikai fordulat kezdetekor a kormány megkezdte kiszorításukat az államigazgatásból, majd a nemzetgazdaságból.

Külkapcsolataikat tekintve ezek a volt kormányközeli pénzemberek közös nevezőre hozhatóak a baloldali radikális atlantistákkal. 2014 május 29-én Bajnai Gordon neve volt az egyetlen magyar név a Bilderberg csoport Koppenhágában kezdődő találkozója meghívottjainak listáján. Koppenhágából hazaérkezését követően Bajnait a sajtó arról kérdezte, hogy milyen célból vett részt az összeesküvés-elméletek által övezett csoport találkozóján. A politikus akkor saját közösségi-média profilján számolt be egy újságíróval zajlott beszélgetésről, amelyben azt kérdezték tőle, “kapott-e bármilyen politikai, gazdasági kérdésekkel kapcsolatos, iránymutatást, felkérést, esetleg feladatot?” A politikus a kérdésre azt felelte; “Igen, hogy próbáljam Simicska Lajost megnyerni a Bilderberg szponzorai közé. A tavalyi osztalékból bőven telik rá.”

Simicska Lajos érdekeltségeinek látványos háttérbe szorítása Bajnai Koppenhágában tett látogatását követően kezdődött meg.

Február 27-én Vágó István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a kormány holdudvarából kiszorított oligarcha nem saját pártot fog alapítani, hanem támogatóként beáll a Jobbik mögé, és hosszú távon az akkor még nemzeti radikális párt irányvonalát fogja meghatározni. Vágó szerint Simicska számára egy kiemelkedően jó befektetési lehetőség a Jobbik körül épülő médiabirodalom, ami könnyen közös nevezőre juthat Simicskával, mivel a Jobbik-közeli sajtóorgánumoknak anyagi támogatókra, Simicskának pedig kormányellenes médiára van szüksége.

Az utóbbi hónapok során a Jobbik-közeli sajtó látványos fejlődésnek indult, de mindeddig senki nem ismerte el nyilvánosan, hogy a párt tényleg hajlandó lenne közös nevezőre jutni a Fidesz kegyvesztett milliárdosaival. A Jobbik azonban más lehetőséget is tartogat a kegyvesztett oligarcha számára:

a Jobbik korrupcióellenes hivatala lehetővé tenné Simicska számára, hogy politikailag igazolt módon leszámoljon riválisaival.

Simicska és a Jobbik összetalálkozása újra rávilágít a kényszerű tényekre; a párt nem “polgárosodik”, sokkal inkább a Fidesz korábbi külpolitikai irányvonalát meghatározó személyek kezdik meghatározni a Jobbik irányvonalát. Májusban Oroszország külügyminisztériuma jelentésében már neonáci pártként említette a Jobbikot, amiről a liberális sajtó többnyire oroszországi támogatottságot feltételezett.

Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetének kinevezésekor kifejtettük, hogy elődje, André Goodfriend valószínűsíthetően amiatt vállalt látványos szerepléseket a magyar közéletben, hogy elterelje a figyelmet a következő nagykövet elsődleges feladatáról. Az Egyesült Államok magyarországi képviselete a mai politikai helyzetben úgy tudja képviselni az amerikai érdeket Magyarországon, hogy Washington felé fordítja a jobboldali ellenzéket. Goodfriend közéleti ámokfutása – Gyurcsány Ferenccel gyakran együtt mutatkozott – segített fenntartani azt az illúziót, hogy Washington csak balliberális pártokkal hajlandó kapcsolatokat ápolni.

A Jobbik egyelőre a leglátványosabban növekedő jobboldali párt (bár ez a növekedés megtorpanni látszik), ezért a kormány külpolitikai váltását követően a Jobbik pártvezetése az amerikai érdekérvényesítés célpontjává vált.