Méregként csöpögtetik a választóknak Magyarország felszámolását

A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul, ezúttal a déli határon épülő kerítés miatt. Molnár Csaba szerint az EB be kell avatkozzon, mert a szögesdrót sérülést okozhat a bevándorlóknak.

A párt ügyvezető alelnöke arra hivatkozott, hogy “maga a kerítésépítést felügyelő nyugalmazott ezredes is elismerte, hogy ezek a pengék alkalmasak komoly sérülések okozására”. A párt szerint ez elfogadhatatlan, és “alapvető emberi jogokat sért”, hogy egy határon olyan kerítés épüljön, ami alkalmas az illegális határsértők távol tartására.

A DK fenntartásai azonban sokkal inkább magyarázhatóak egy egyébként is fenntarthatatlan politikai stratégia sérülékenységével, mint “emberi jogok sértésével”. A párt holdudvarához tartozó liberális sajtóorgánumok ugyanis gyakran azzal indokolják a kerítés építésének “szükségtelenségét”, hogy az “egyébként is alkalmatlan a bevándorlók távol tartására”. Így a Demokratikus Koalíciót érzékenyen érinti, ha a határra egy olyan kerítés épül, ami a gyakorlatban is alkalmas a feladat ellátására.

A Demokratikus Koalíció lépése emellett jól illeszkedik a párt politikai irányvonalához. A radikális atlantista párt ugyanis egyetlen célt tart szem előtt; az Európai Egyesült Államok megalapítását. Egy ilyen európai állam felépítésének részeként a tagállamok át kellene adják az állami jogosultságokat az európai hatóságoknak, amit jelenleg semelyik tagállam lakossága nem fogadna el. Emiatt működik a Demokratikus Koalíció Magyarországon: lassan, méregként csöpögtetik a szavazók gondolataiba az Európai Egyesült Államok felépítéséhez szükséges gondolatmintákat.

A DK működésének lényege, hogy minden egyes belpolitikai kérdésben olyan választ fogalmaz meg, ami idegen hatóságok bevonásával járna. A párt ezzel nem az egyes belpolitikai kérdések megoldására törekszik, hanem arra, hogy hosszú távon hozzászoktassák a választókat ahhoz a gondolathoz, hogy a belpolitikai kérdéseket idegen hatóságok bevonásával kell megoldani; vagyis, hogy elfogadják a magyar állam jogköreinek átadását.

A DK részéről ez egy különösen veszélyes tevékenység, ami okkal nevezhető nemzetbiztonsági kockázatnak, és egyértelművé teszi, hogy a párt idegen érdekek szolgálatában áll. Lehet nevetni Gyurcsány Ferencen, vagy komolytalannak nevezni a párt tevékenységét: de a kormány és minden, Magyarország függetlenségében érdekelt politikai erő részéről legalább annyira ajánlott komolyan venni. A választók ugyanis most még nem támogatják őket, de minden egyes megoldatlanul maradt belpolitikai kérdéssel egyre fogékonyabbá válnak arra, hogy elfogadják az elmérgesedett problémák idegen hatóságok bevonásával történő megoldását.

Ha a kormány nem tesz határozott lépéseket a Demokratikus Koalíció működésének ellehetetlenítésére, és a párt holdudvarához tartozó liberális sajtóorgánumok felszámolására, éveken belül előállhat egy olyan helyzet, hogy a választókorú lakosság egy jelentős része elfogadhatónak tartja a magyar állam jogköreinek átadását uniós hatóságok számára, vagyis indirekt módon támogatja a magyar államiság felszámolását.