Soros György emberei minősítették le Magyarországot

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke ellőtte a muníciót, amit letettek elé az amerikai nem-kormányzati szervek.

Az igen megtévesztő néven működő “Freedom House” nemrég kiadott jelentésében Magyarország már nem mint szilárd demokrácia, hanem mint nem-konszolidált demokrácia szerepel. Washingtonnak kisebb problémái adódtak a harmadik Orbán-kormánnyal, miután az kormánypozícióból nem volt hajlandó elvállalni a radikális atlantizmus képviseletét Magyarországon. A Washington által elvárt politikai irányvonal ugyanis az Európai Egyesült Államok felépítését sürgeti, ami a magyar államiság felszámolását jelentené. Gyurcsány Ferenc legújabb opportunista pártja viszont a semmiből előtűnve, ellenzéki pozícióból gond nélkül elvállalta a radikális atlantizmus képviseletét (és az azzal járó nyugati hátszelet), így Washington szerint most egy DK-kormány lenne az eszményi demokrácia Magyarországon.

Niedermüller mindezt úgy kommunikálta le, hogy a kormány tanév végén csúfos bizonyítványt hozott. A DK honlapján megjelenő közlemény szerint “Az Orbán kormány időszakában az ország egy teljes osztályzatot vagy ennél is többet rontott a médiaszabadság, a választás tisztasága, a demokratikus kormányzás és a független igazságszolgáltatás szempontjából, de romlott a korrupció, a civil szervezetek és a helyhatóságok helyzetének megítélése is.”

Niedermüller megnyilvánulása emellett megvillantotta azt a kulturális fasizmust, ami elsősorban a liberális baloldali csoportok sajátossága. A DK alelnöke a “balkáni” szót mint pejoratív kifejezést használja, ezzel alacsonyabb rendűnek nyilvánítva minden balkáni országot pusztán amiatt, mert ott nem amerikai típusú demokrácia van. Reméljük, a továbbiakban nem szorgalmaz majd semmiféle együttműködést pl. Bulgáriával vagy Szerbiával (még egy újbóli Nabucco projekt esetén sem), mert az a fentiek miatt igen nagyfokú képmutatás lenne.

Miközben a radikális atlantista párt amerikai nem-kormányzati szervek által bedobott muníciót használ fel kormánykritikára, a Válasz.hu publicistája – mint az minden, a szakmában komolyan vehető újságírótól elvárható lenne – elkezdődött érdeklődni afelől, hogy pontosan kik is segédkeztek annak a jelentésnek az összeállításában, ami a nyugati világban terjedve, alaptalan vádaskodással elriasztja a befektetőket Magyarországról. Szőnyi Szilárd, a lap publicistája kifejti, hogy a Freedom House először is nem volt hajlandó kiadni a jelentés elkészítésében közreműködő “magyar szakértők” nevét. A lap egy szemfüles olvasója azonban rámutatott a megoldásra; a “Nations in Transit” függelékében található köszönetnyilvánításban a “Hungary” szóra keresve nyolc nevet kaphatunk meg. A jelentés elkészítésében közreműködő személyek minden bizonnyal saját karrierjüket építgetve nem hajlandók olyan munkában részt venni, amin a nevük nem szerepel, így azt utána nem tüntethetnék fel saját portfóliójukban. Az újságíró emiatt hozzájutott a nevekhez, az általa említett személyek egyszerű anyagi érdeke és individualizmusa pedig a jelentés egészét hiteltelenítette. Kiderült ugyanis, hogy mindannyian Soros György emberei.

Szőnyi listája alapján: Dane Taleski és Marina Popescu: Közép-Európai Egyetem, Goran Buldioski, Yervand Shirinyan, Andrej Nosko: Nyílt Társadalom Alapítvány, valamint Halmai Gábor alkotmányjogász (ELTE), Váradi Balázs (Budapest Intézet), és Charles Kovács (Híd Rádió Zrt.).

A rendszerváltás után a Soros György neve által fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítvány és Közép-Európai Egyetem nevelte ki Közép- és Kelet-Európa számára azt a liberális elitet, ami előbb elprivatizálta az állami vagyont, majd az ország gazdaságának még épen maradó részét odadobta az Európai Unió kvótarendszerének. Szintén ehhez a közösséghez köthető a közismerten hatékony magyar oktatás nyugati szintre züllesztése (Bolognai-rendszer), valamint, hogy az összes többi szociális vívmányt húszon éven át helybenhagyták, tehát a legtöbb kórházban a betegek a mai napig a rendszerváltás előttről odarohadt ágyakon fekszenek.

Ebből mindenki levonhatja a megfelelő következtetéseket, de az újságíró ezt részben megteszi helyettünk: “Tekintve, hogy a nyolc személyből legalább hét – a Soros György-féle Közép-Európai Egyetem, illetve a Nyílt Társadalom Alapítvány képviselőjeként, liberális alkotmányjogászként, a Magyar Narancs egykori publicistájaként – egy akolból származik, a Freedom House pontozását kénytelen vagyok leminősíteni”.