Belgium vizsgálatot rendelt el amerikai kémtevékenység miatt

Belgium szövetségi bírósága hivatalból eljárást indított annak kapcsán, hogy a feltételezések szerint Belgium ellen is kémkedett a német Bundesnachrichtendienst, ráadásul amerikai megrendelésre. A német titkosszolgálati szerv az amerikai National Security Agency (NSA) megrendelésére folytatott megfigyelési tevékenységet az Európai Unió területén. Bár a célpontok teljes listája nem ismert, a kiszivárogtatott információk szerint több mint 30 európai országban, több mint 134 internetvonalat figyeltek meg. Ebből 15 Belgiumon halad át, a hatóságok emiatt hivatalból eljárást indítottak.

Stefaan Van Hecke parlamenti képviselő a RTBF csatornának nyilatkozva elmondta, hogy a Deutsche Telekom állandó adatszolgáltatást biztosított a német szolgálatoknak, amik viszont az amerikai NSA felkérésére figyelték meg az európai célpontokat. A képviselő ugyanakkor elmondta, hogy

aligha lehet szó terrorizmus elleni tevékenységről, mert ezeket az internetvonalakat szinte kizárólag állami vállalatok és kormányhivatalok használták.

Az amerikai-német kémbotrány április közepén robbant ki, amikor német sajtóorgánumok nyilvánosságra hoztak információkat arra vonatkozóan, hogy a Bundesnachrichtendienst az amerikai titkosszolgálatoknak alárendelve működik, és az amerikaiak felhasználják a német titkosszolgálati szervek képességeit arra, hogy európai célpontokat – főként nagyvállalatokat és vezető politikusokat – megfigyeljenek.

A kelet-európai sajtó nagy része mindeddig említésre méltatlannak tartotta az április közepe óta tartó megfigyelési botrányt, pedig az alighanem a következő 40 év német külpolitikájának egyik legmeghatározóbb eseménye. Az amerikaiak európai kémtevékenysége miatt nem csak Belgium, de többek között Németország és Ausztria is vizsgálatot rendelt el.