Behívatták az amerikai nagykövetet: Franciaország magyarázatot követel

Laurent Fabius francia külügyminiszter szerdán behívatta az amerikai nagykövetet, miután bizonyítékok jutottak nyilvánosságra arra vonatkozóan, hogy az USA megfigyelés alatt tartja a francia államfőt.

Kedden a WikiLeaks megkezdte olyan dokumentumok nyilvánosságra hozatalát, melyek bizonyítják, hogy az amerikai National Security Agency lehallgatja a francia államfő beszélgetéseit, és a korábbi elnökök esetében is ezt tették. Az elnöki hivatal rendkívüli ülést hívott össze ezügyben, majd egy közleményt adott ki, miszerint

“Franciaország nem tolerálja az ország biztonságának veszélyeztetését és nemzetbiztonsági érdekeinek sértését.”

A közlemény hangsúlyozza, hogy Washingtonnak tartania kell magát azokhoz a biztosítékokhoz, melyeket 2013-ban, azt követően adott Franciaországnak, hogy az NSA tömeges megfigyelési programja kitudódott.

A szocialista párt szintén közleményt adott ki, amiben felháborítónak nevezi, hogy egy ország, ami “az egyéni szabadságjogokat mindenek fölé helyezi”, sárba tiporja a szabadságjogokat és rutinszerűen folytat kémtevékenységet saját szövetségesei ellen.

A franciaországi botrányt megelőzően, április közepén Németországban is kirobbant egy amerikai kémbotrány, melynek során nyilvánosságra jutott, hogy az NSA a német titkosszolgálatok kapacitását használja fel európai vetélytársainak megfigyelésére. Ugyanis az Európai Unió és az Egyesült Államok esetében mára láthatóan vetélytársakról van szó; az NSA főként európai vezető politikusokat és nagyvállalati vezetőket figyelt meg, abból a célból, hogy azok vezetőit kompromittálhassa és ezzel elősegítse az amerikai gazdasági érdekek érvényesítését Európában.