Juncker szerint sincs orosz agresszió

Jean-Claude Juncker hidfo.ru

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Kijevben tartott EU-Ukrajna csúcstalálkozót követően kijelentette, hogy

“Kijev ok nélkül tart orosz katonai agressziótól, és az ilyen félelmek megalapozatlanok.”

Juncker nyilatkozatát a Wall Street Journal is közölte, ami a nyugati propagandát erőltető sajtóorgánumoknak egy hiteles forrás, így számolniuk kell vele. Mivel az Európai Bizottság elnöke tette a fenti kijelentést, így nem lehet orosz propagandistákra fogni az “orosz agresszió tagadását”.

Juncker kijelentése nem egyedi eset, a nyugati sajtó által felelőtlenül hangoztatott vádakat magasabb beosztású európai vezetők rendszerint nem erősítik meg. Február 20-án Angela Merkel német kancellár, és Francois Hollande francia államfő egy közös sajtótájékoztató alkalmából kijelentette, hogy a német és francia hírszerzés nem tudja bizonyítékokkal alátámasztani az orosz agressziót hangoztató vádakat.

Az ő nyilatkozatuk amiatt volt aktuális, mert napokkal azt megelőzően Andrij Liszenko, az ukrán hadsereg szóvivője azt állította, hogy 20 orosz tankot láttak Ukrajna területén, és erre hivatkozva nyugati katonai beavatkozást követelt. Mint az Európai Unió két legmeghatározóbb országának államfője is elismerte; nem látják jelét annak, hogy az ukrajnai orosz beavatkozás tényleg megtörtént volna, vagy kellene számolni ilyesmivel.

Tavaly nyáron az Egyesült Államok vádolta közvetlen katonai beavatkozással Oroszországot, de amerikai farmereknek igen hamar feltűnt, hogy a bizonyítékként nyilvánosságra hozott műholdas fotókon nem orosz haditechnikát lehet látni, hanem aratógépeket. Hollande februárban kijelentette, nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy Oroszország haditechnikát vagy katonákat küldött volna Ukrajnába.

A liberális sajtó eddig mindenkit következetesen orosz propagandistának nyilvánított, aki – bizonyítékok híján – tagadta, hogy Oroszország megszállta volna Ukrajnát. Angela Merkel februári nyilatkozatát követően az amerikai külügy magyarországi szócsöve, a Demokratikus Koalíció már jelezte, hogy a német vezető számukra nem egészen megfelelő irányvonalat képvisel. A Demokratikus Koalíció szerint Angela Merkel “nem érti Európát”.

Úgy tűnik, Jean-Claude Juncker sem érti Európát. Legalábbis erre utalhat, hogy Juncker valami olyasfélét mondott, amit orosz propagandának szokás nevezni. Az Európai Bizottság elnöke ugyanis az interjú során kijelentette; nincsenek olyan információi, melyek alátámasztanák Kijev félelmeit.

Juncker úgy fogalmazott; “a zártkörű megbeszélések során (Porosenko és Jacenjuk) kifejtették, hogy fokozottan aggódnak, mert Oroszország nagyobb készültségben van mint gondolnám. Amiatt aggódnak, mert ők úgy gondolják, hogy Oroszország egy kiterjedt támadásra készül Ukrajna ellen”. Juncker az interjú során kijelenti, hogy ő erre válaszként elmagyarázta az ukrán vezetőknek, hogy ne aggódjanak, és lehetőleg törekedjenek a feszültség csökkentésére, tartózkodjanak az olyan nyilatkozatoktól, melyekben Ukrajna esetleges NATO-csatlakozásáról beszélnek.