Választási kampányokkal terhelt zavaros év ért véget Európában; a Global Times publicistája szerint most az válik elsődleges kérdéssé, hogy az Európai Unió milyen irányba halad az eurozóna reformjával. Három alternatíva lehetséges.

Bár az Alternatíva Németországnak párt (AfD) közel 13%-ot szerzett a szövetsági választásokon Németországban, ez még mindig nem jelent komoly fenyegetést Angela Merkel hatalmára – írja a Global Times publicistája. Franciaországban Emmanuel Macron stabil parlamenti többséget tud maga mögött, és annak ellenére, hogy a Brexit körül sok a bizonytalanság, nincsenek kétségek afelől, hogy bármerre is halad az Európai Unió, azt a britek nélkül fogja tenni.

Az első lehetséges irány a “még egységesebb unió”, amiről az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker beszélt a múlt hónap folyamán. Ez azt jelentené, hogy kiterjesztenék a schengeni övezet határmentességét Bulgáriára és Romániára. Juncker az euró kapcsán hangsúlyozta, hogy azt nem csak néhány ország, hanem az egész Európai Unió közös fizetőeszközének szánják. Ennek megfelelően az EU előmozdítaná a bankunió ügyét is. A gazdasági és pénzügyi uniós biztos európai pénzügyminiszterré lépne elő, az Európai Stabilitási Mechanizmus a Macron által javasolt Európai Monetáris Alappá válna.

Egy évvel ezelőtt ez a fajta keményvonalas integracionalizmus nem volt komolyan vehető, többek közt amiatt, mert a britek megakadályoztak minden ilyen jellegű kezdeményezést. A Brexit lefolytatásával azonban a Juncker által mondottak megalapozottabb lehetőségnek tűnnek.

Az “egysebességes” megközelítés azonban továbbra is ellentmondásokkal teli. A Macron által megfogalmazott elgondolás számos elképezést tükröz a Juncker által mondottakból, de némileg több teret engedne a sokszínűségnek az EU-n belül, legalábbis középtávon. Példának okáért; ha Lengyelország nem akarja bevezetni az eurót, ezt nem kényszerítenék ki, de ez nem akadályozná a többi tagállamot abban, hogy egymás közt tovább mélyítsék az integrációt. Emiatt Macron szerint azok a döntések, melyeket az eurozóna közös parlamentje hozna, nem vonatkoznának az Európai Parlament működésében résztvevő összes országra. A többszintű integráció keretén belül a kezdetben kimaradó tagállamoknak meghagynák a lehetőséget, hogy később csatlakozzanak az EU mélyebben integrált mag-országaihoz. Ez azonban napirenden tartja a közös értékek mentén igazgatott, de eltérő egységekben mozgó – sok test, egy lélek – Európa gondolatát.

A harmadik – és ez tűnik a legvalószínűbbnek -, hogy az eurozóna működése megmaradna a jelenlegi keretek közt. A gazdasági válság, melynek eredményeként többek a még mélyebb integrációt szorgalmazták, már elmúlt, az eurozóna GDP-je 2%-os növekedést mutat, és a munkanélküliség jelentősen csökkent. Még Gögörország esetében is – ahol a válság a leginkább elhúzódó volt, és bizonyos szempontból máig válság-üzemmódban működik – mutatkoznak a javulás jelei. Ebben a kontextusban a döntéshozók azt tehetik, amit korábban már számos alkalommal; egyszerűen félreteszik az eurozóna reformjára vonatkozó terveket, és úgy döntenek, hogy a válság során már meghozott intézkedések elegendőek. Ez több teret engedne nekik más problémák kezelésére – mint az energetika, a digitális szabályozás és migráció -, melyek a jelenlegi helyzetben nagyobb figyelmet igényelnek.

Utóbbi döntésnek számos kockázata van. Az eurozóna jelenlegi formájában is működik, és más területek kulcsfontosságú reformjai egyaránt fontosak – de a monetárius unió megőrzött egy alapvető hibát: hiányoznak azok a mechanizmusok, amivel kontrollálható a költségeltérés azokban az országokban, melyek többé nem képesek az árfolyam-kiigazítás eszközéhez nyúlni.

Egy ilyen mechanizmus lenne a munkaerő nagyobb mobilitása a szolgáltatások terén – de még ha az eurozóna országai meg is állapodnak a munkaerőpiac további liberalizációjával kapcsolatban, a munkások nagy fokú kulturális és nyelvi akadályokkal szembesülnének. Ebben az esetben, egy ilyen mechanizmus nélkül azok a trendek, melyek a korábbi válság során kiteljesedtek, újabb válsághoz vezethetnek.

A válság tapasztalatai után, ha a jövőben a költségeltérés növekedésének jelei mutatkoznak, az eurozóna országai közt kamatkülönbözetek gyorsabban fognak növekedni mint a válságot megelőzően, ami korai figyelmeztető jelként szolgál. Tekintve, hogy az elhúzódó adósság megmarad, a mentőöv forrásai viszont el lettek költve, egy újabb sokk pusztító csapást jelentene.

Adam Lerrick egy olyan rendszer bevezetését javasolta, melyben a kamatkülönbözetekben bekövetkező hirtelen változások kedvezményezettjei nyereségeik felét egy finanszírozási költségstabilizálási számlára kellene befizessék, ami visszatérítésre kerülne, amikor a kamatláb sokk csökkenni kezd. Ugyanakkor, mint az eurozóna összes többi reformterve esetében is, erről az eurozóna tagállamai kellene megállapodjanak.

Ameddig Merkel továbbra is az új koalíció kialakításán dolgozik, lehetetlen biztosra mondani, milyen irányt vesz az európai integráció a következő években. Ugyanakkor, figyelembe véve annak lehetőségét, hogy a koalíciónak az euroszkeptikus Szabaddemokraták és az integrációpárti Zöldek egyaránt részévé válnak, bármilyen, az EU egészének megreformálására irányuló hirtelen kezdeményezés valószínűtlenné válik.

Egy még valószerűbb lehetőség a többsebességes Európa elgondolása, ahol az eurozóna országai tovább haladnak az integráció mélyítésével, míg más tagállamok kimaradnak ebből. A végkifejlet nem lenne tökéletes, de – a szerző szerint – kifizetődőbb lehet, mint a status quo megtartása.