Az orosz állami média globális információs térbe való betörése a hírközlés terén is kikezdte az egypólusú világrendet; a főbb világpolitikai eseményekkel kapcsolatban ma már nem csak az amerikai narratíva elérhető a széles tömegek számára. Az Európai Unió cenzúrával próbálja hátráltatni a globális információs tér többpólusúvá válását.

Az Európai Unió “East Stratcom” munkacsoportja előkészített egy úgynevezett dezinformációs szemlét, ami egyszerűsített formában elmagyarázza az európaiaknak, hogyan kell viszonyulniuk a fővonalú média magyarázataitól eltérő hírértelmezésekhez. A kezdeményezés célja, hogy a politikusok számára egységes útmutatást adjon, ami alapján “biztosítani tudják, hogy az európai állampolgárok tudatában legyenek az orosz dezinformációs veszélynek”. Egy leegyszerűsített frázisokkal operáló kézikönyvről van szó, aminek gyakorlati alkalmazását már az Index.hu hírértelmezéseiben is tetten érhettük; többek között akkor, amikor alkalmazottaik kifejtették, hogy amennyiben a többségi lakosság tömeges szexuális zaklatás miatt tüntetni kezd a menekültek befogadása ellen, ott valószínűleg orosz titkosszolgálati munkát kell sejteni a háttérben.

• A formula egyszerű; minden olyan történést, ami a liberális kisebbség céljaival nem összeegyeztethető, amögött orosz titkosszolgálati munkát kell sejtetni, – és minden olyan véleményt, ami a liberális hírértelmezésekkel szemben alternatívát jelent, a Kreml propagandagépezetének részévé kell nyilvánítani.

A magyarországi Amerika-barát sajtóorgánumok egységes hírértelmezései nem pusztán véletlen egybeesés következménye; a német kormánypárt (CDU) tagja, Holger Eekhof egy orosz sajtóorgánumnak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy újonnan a német politikusok rendszeresen kapnak egy kéretlen hírlevelet, ami azt részletezi, hogy “az oroszok” éppen milyen dezinformációs kampányt folytatnak Németországban. Ezt a “tájékoztatást” a tervek szerint ki akarják terjeszteni az Európai Unió egészére; egy 400 fős szakértői gárda dolgozik azon, hogy az európai politikusok számára könnyen emészthető magyarázatokat állítsanak elő az orosz dezinformációs propagandagépezetről, amivel mindössze annyit kell tenniük, hogy szóról szóra visszamondják a választóknak, hiszen az már könnyen érthető formában, tálalásra készen elő van készítve. Eekhof beszámolójából kiderül, hogy ez a tevékenység elsősorban az úgynevezett álhír oldalakra összpontosít; bizonyos híreket megcáfolnak, vagy olyan értelmezési keretbe helyeznek át, ami a nyugati sajtóban elfogadható. Amellett, hogy ez gyakran valóban a megalapozatlan álhírek elleni harcot jelenti, a fent említett szakértői gárda tevékenysége kontextusba helyezhető az egypólusú világrend felbomlásával, és a multipoláris világrend kialakulásával.

A többpólusú világrend kialakulásáról az utóbbi évek során rengeteg alapvető információ ill. elgondolás szivárgott be az európai fővonalú sajtóba is. A gazdasági-politikai folyamat lényege, hogy a nem-nyugati országokban lezajlik/lezajlott egy technológiai-ipari forradalom, melynek során elterjednek ugyanazok a technológiák ill. ipari-termelési módszerek, melyek a nyugati világban általánosan elterjedtek. A nem-nyugati hatalmak azonban embererőforrás terén összehasonlíthatatlan előnnyel rendelkeznek a hanyatló demográfiájú, elöregedő nyugati országokhoz képest; így azonos technológiai-ipari-oktatásbéli színvonal mellett a nyugati világ nem tudja fenntartani gazdasági befolyását a nem-nyugati országok felett. Ebből adódóan idővel a gazdasági dominanciára épített politikai befolyását is elveszíti.

Amiről a fővonalú médiában egyelőre kevés szó esik, hogy

a multipolaritás nem csak a gazdaság, a politika és a katonai viszonyok mentén mutatkozik meg; a globális hírközlés is többpólusúvá vált.

A globális információs tér az utóbbi évtizedek során egypólusú volt; a nemzetközi jelleggel működő sajtóorgánumok az amerikai, vagy a tágabban értelmezett nyugati megközelítést közvetítették a világpolitikai eseményekkel kapcsolatban. A nyugati narratívát képviselő sajtóorgánumok domináns helyzetben voltak, egyeduralmukat semmi nem kérdőjelezte meg, a nézőközönség számára nem is volt elérhető információforrás, ami ezzel szemben alternatívát jelentett volna.

A globális média multipolárissá válása azzal kezdődött meg, hogy az orosz állami sajtóorgánumok beléptek a globális információs térbe, és ott erős jelenlétet építettek ki. A nagy világnyelvek valamelyikét ismerő nézőközönség számára többé nem csak a CNN, BBC, és ezekkel azonos narratívát nyújtó globális médiafelületek elérhetők, hanem könnyen elérhetőek olyan hírforrások, melyek a vezető nyugati hatalmak állami érdekeivel szemben más államok érdekei mentén megfogalmazott hírértelmezéseket nyújtanak. Ilyen médiafelületek a nemzetközi jelleggel működő orosz hírügynökségek, mint a Szputnyik hírügynökség, vagy a Russia Today. Ahogy a CNN, Fox News stb. az amerikai érdek mentén folytat globális hírközlést, megjelentek ezzel párhuzamosan, szintén globális jelleggel működő orosz hírügynökségek, melyek az orosz érdek mentén folytatnak hírközlést. Ahogy a CNN az amerikai érdek mentén gyakran egyértelmű hazugságokat közöl, ezek az orosz hírügynökségek is gyakran saját állami érdekeik mentén ferdítik a tényeket.

Ugyanakkor, ezek az orosz sajtóorgánumok nem feltétlen kell hazudjanak ahhoz, hogy sikeresek legyenek; a nyugati világ vezetői számára nem az orosz dezinformációs kampány jelenti a legnagyobb fenyegetést. A hazugságokat ugyanis le lehet leplezni, meg lehet cáfolni tényekkel. A CNN-nel és társaikkal szemben egyre népszerűbbé váló globális orosz sajtó azonban nem hazugságokkal vált népszerű alternatívává; vannak olyan történések, amit a nyugati sajtó nemes egyszerűséggel, ideológiai megfontolások mentén elhallgat. Ahol a hatalmi elit bevándorlást és multikulturalizmust akar, és azt szeretnék, hogy az emberek pozitívan viszonyuljanak a közel-keleti menekültekhez, ott a fővonalú sajtó egyszerűen elhallgat minden olyan történést, ami nem illeszkedik az uralkodó ideológiai kisebbség által képviselt világnézetbe. A Kölnben történt tömeges szexuális zaklatást a német sajtó egyszerűen elhallgatta volna. Ugyanezt tették volna a TTIP elleni, több százezer résztvevővel zajló berlini tüntetésekkel, vagy a bevándorlás elleni tüntetésekkel is.

Az orosz média globális jelenléte számukra azért jelent fenyegetést, mert ha a nyugati sajtó ideológiai megfontolásból elhallgat valamit, egy rivális hatalom számára ott már hazugságra sincs szükség; elég, ha élő közvetítésben leadnak mindent, amit a nyugati sajtó ideológiai megfontolásból nem hajlandó. A Russia Today gyakran élőben, vágás nélkül közvetít nyugat-európai országokból olyan eseményeket, melyeket a nyugati kormányok 2-3 perces összesítésben, különböző irányelvek mentén megvágva és előre gyártott értelmezési keretben akarnának csak leközölni.

A napokban egy amerikai agytröszt, a Henry Jackson Society azt szorgalmazta, hogy az európai parlamentek fogadjanak el olyan új törvényeket, melyek arra kényszerítenék a politikusokat, hogy kötelező jelleggel beszámoljanak minden olyan esetről, amikor orosz sajtóorgánumnak nyilatkoznak. A politikusok arról nem kell beszámoljanak, hogy milyen rendszerességgel utaznak Washingtonba, New Yorkba, milyen gyakran nyilatkoznak amerikai vagy brit sajtóorgánumnak. Az orosz média esetében azonban javasolnak egy ilyen intézkedést, mert nem akarják megengedni, hogy nem-nyugati állami sajtóorgánum hiteles személyeket tudjon megszólaltatni, és ezzel legitimálja magát nyugati országokban.

Az ilyen félelmek oka, hogy a nyugati országokban az emberek egyre kevésbé bíznak a nyugati sajtóorgánumokban, és – éppen a fent említett cenzúra miatt – alternatívát keresnek. Mivel a nyugati média egyre inkább nem folytat hiteles tájékoztatást, az emberek számára egyre hitelesebbé válnak a nem-nyugati narratívák, főleg, ha azok gyakran mindössze tényközlést folytatnak a belföldön szándékosan elhallgatott eseményekről.

Politikai indíttatásból a nyugati vezetők kijelenthetik, hogy a nyugati sajtó hiteltelenségéért Moszkva a hibás – akár be is lehet tiltani az összes orosz sajtóorgánumot Európában, és meg lehet hurcolni mindenkit, aki szóba áll velük. Ugyanakkor, aki a folyamatokat kiterjedtebb kontextusban próbálja szemlélni, láthatja, hogy ez már csak pótcselekvés. Egyelőre főleg az orosz sajtóorgánumok léptek be a globális médiapiacra olyan mértékben, hogy versenyképesek legyenek a nyugati narratívával szemben – de tévednek azok, akik ezt mindössze orosz dezinformációs kampánynak tartják. Egy dezinformációs kampányt ugyanis meg lehet akadályozni, el lehet némítani. Ez a folyamat – az orosz médiajelenlét erősödése, a nyugati sajtó hiteltelenné válása – azonban nem egyszerűen orosz médiapropaganda tevékenység. A globális információs tér többpólusúvá vált. Az egypólusú világrend ezen a téren is megdőlt. Ha az orosz médiát sikeresen kiűzik a globális médiatérből, ki fogja tölteni az űrt más nem-nyugati állami sajtó. Jön helyette a kínai narratíva, vagy az indiai, török, iráni narratíva, és a nyugati lakosság számára mindegyik vonzóbb lesz a nyugati sajtónál, egészen addig, ameddig a nyugati sajtó ideológiai megfontolások mentén cenzúrát gyakorol.

Tehát lehet az adófizetők pénzét “orosz dezinformációs kampány ellensúlyozására” pazarolni – de újra és újra fel fog merülni a kérdés; miért nem tartják az emberek hitelesnek a saját országuk sajtóorgánumait? Miért keresnek alternatívát? Idővel a nyugati agytrösztök rá kell majd jöjjenek; amennyiben a nyugati sajtó nem kezd el hiteles tájékoztatást folytatni, lemarad a globális médiapiaci versenyben. Ha nincs hiteles tájékoztatás, gyakorlatilag bármilyen állami szereplő vákuum-szerű állapotba tud betörni a globális médiapiacra, és a széles tömegek számára vonzó alternatívaként fog megjelenni a nyugati cenzúrával és médiapropagandával szemben.