Németország megengedi, hogy ötszáz dzsihádista éljen az országban

A német hatóságok több ezerre becsülik azon radikális iszlamisták számát, akik már az Európai Unióban születtek – bevándorlók leszármazottaiként -, majd a Közel-Keleten harci kiképzést kaptak és visszatértek Európába.

Vasárnap a Die Welt számolt be arról, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elveszíti területeit a Közel-Keleten, de még így is több ezer európai születésű személy harcol a soraikban, akik a Szíriából és Irakból kiszorulást követően visszatérhetnek származási országaikba. Ez a német hatóságok becslése szerint több mint hatezer dzsihádistát jelent, akik esetében nincs kizárva, hogy a közel-keleti vereséget követően Európában folytatnák a háborút.

Thomas de Maiziere német belügyminiszter a Bild újságnak nyilatkozva szombaton azt mondta, most mintegy 500 potenciális dzsihádista él Németországban, és a hatóságok tudatában vannak annak, hogy jelen vannak olyan csoportok, melyek kis csoportokban akarnak terrortámadást követni, de emellett jelentős kockázati tényezőt jelentenek a magányos terroristák is.

Holger Münch, a német szövetségi bűnügyi hivatal elnöke szerint most közvetlen veszélyt jelent az Európában született dzsihadisták visszatérése, mert mindannyian kiképzésben részesültek, majd több évi harctéri tapasztalatot szereztek egy háborús zónában.