Az az amerikai tábornok vezette a törökországi puccsot, aki korábban egy kórházat bombázott le Afganisztánban.
A Yeni Safak török napilap egy amerikai tábornok nevét és arcát hozta címlapon; az Erdogan szócsövének számító lap azt állítja, hogy John F. Campbell vezette a Törökországban zajló puccskísérletet.
Campbell neve korábban arról vált ismertté, hogy Afganisztánban az amerikai légierő az ő vezetése alatt bombázott le egy kórházat, annak ellenére, hogy tisztában voltak azzal, hogy civil célpont ellen hajtanak végre légicsapást. A tábornok ezúttal Törökországban szolgálta a NATO érdekeit, és a török lap szerint közvetlen ő irányította a július 15-én kezdődő puccskísérletet.
campbell hidfo.ru
A lap azzal vádolja Campbellt, hogy Erdogan megbuktatását követően az Amerikai Egyesült Államokban élő hitszónok, Fethullah Gülen mozgalmát akarta hatalomra juttatni.
A Yeni Safak lap ismert arról, hogy Erdogan keményvonalas támogatójaként, fél-hivatalos szócsöveként funkcionál. Korábban többek között a Gezi-parkban zajló tüntetéseken résztvevők megfélemlítését is folytatta, és azzal fenyegette a tüntetésekről tudósító újságírókat, hogy hazaárulásért keményen megfizetnek majd.
Órákkal az írás megjelenését követően az Izmir NATO-bázisban tűz ütött ki, amit azóta sem tudtak eloltani, annak ellenére, hogy helikopterekkel és a légierő vízbombákkal próbálja fékezni a tűz terjedését, mert az állítólag nemsokára elérheti az ott tárolt amerikai lőszerkészleteket. A helyi sajtóban amerikai-ellenes szabotázsakcióról beszélnek.