A török birodalom felélesztéséről ábrándozott Erdogan, de a migrációs válság során felszínre jutottak a szövetségesek közti problémák: a NATO kivenné Ankara kezéből az ütőkártyát, amivel Erdogan mindeddig zsarolta az Európai Uniót. Törökország vagy el kell fogadja alárendelt helyzetét, vagy a NATO-ból való kilépéssel végződhet a konfliktus.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a múlt hét folyamán bejelentette; a NATO kiterjeszti jelenlétét a Földközi-tengeren, annak érdekében, hogy korlátozza a szíriai menekültek beáramlását Törökországból Európába. A török kormány hevesen ellenezte az intézkedést, és arra hivatkozott, hogy a NATO máshol hatékonyabban fel tudná használni az erre fordított erőforrásokat, például harcolhatna az “orosz agresszió” ellen a keleti határain.

Törökország nem fogadja el, hogy a NATO katonai erővel lépne fel az embercsempészet ellen, mert ezáltal elveszíti legerősebb ütőkártyáját, amivel nyomást tudott gyakorolni az Európai Unióra: egy külső hatalom kezébe kerülne a migrációs hullámok feletti ellenőrzés, ami eddig teljes mértékben Ankara kezében volt.

Eddig mintegy hatmillió ember menekült el Szíriából a háború miatt, közülük jelenleg 2,75 millióan tartózkodnak Törökország területén. Törökország arra használta fel a “rendelkezésre álló” menekültáradatot, hogy anyagi támogatást zsaroljon ki az Európai Unió vezető politikusaitól. Február elején egy görög napilap hozta nyilvánosságra az erre vonatkozó információkat: egy az európai vezetők és a török államfő közti beszélgetés során Erdogan 30 milliárd eurót követelt az Európai Uniótól, és egyértelműen kijelentette, hogy ha nem kapják meg a pénzt, az országból az összes bevándorlót Európába buszoztatja. Hetekkel később lett nyilvánosságra hozva az a megállapodás, miszerint az Európai Unió legálisan vesz át bevándorlókat Törökországtól. Emellett az uniós vezetők közel állnak ahhoz, hogy megadják Törökországnak a vízummentességet, ami szintén Erdogan követelése volt februárban.

A török vezető olyannyira zsarolási eszközként kezeli az országban tartózkodó migránsokat, hogy nemzetközi szervezetek sokasága, emellett számos hazai sajtóorgánum tiltakozik a szíriai menekültekkel szembeni embertelen bánásmód ellen. A török államfő utasítására azonban egyszerűen bebörtönzik azokat az újságírókat, akik kritikát fogalmaznak meg. Ez szintén szembenállást alakított ki Brüsszel és Ankara közt, mert az Európai Unió megkövetelné, hogy a vízummentességért cserébe Törökországban legalább a jogállam kezdeményei fellelhetőek legyenek.

Korábban a NATO fórumain alakultak ki összetűzések a török vezetőkkel, miután lelőtték az orosz légierő egy gépét Szíria légterében. Az incidens óta pedig az egész világ számára ismertté vált, hogy a török vezetők olcsón felvásárolják a Daes által megkaparintott területeken, illegálisan kitermelt olajat, vagyis terroristákkal üzletelnek. Erdogan mindezeknek köszönhetően – bár tekintélyes vezető akart lenni, aki újjáépíti a török birodalmat – sokkal inkább egy elszigetelt figurává vált, aki problémákat okoz a NATO szervezetében, és nyílt fenyegetéseket fogalmaz meg az Európai Unióval szemben.

Miután David Cameron brit miniszterelnök kijelentette, hogy Törökország nem áll készen a vízummentességre és az uniós tagságra, Erdogan ismét fenyegetéssel reagált, és kijelentette, hogy újabb migrációs hullámot indít Európába, ha nem kapja meg a vízummentességet.

A NATO döntése azonban most komoly problémákat okozhat Ankara számára. Amennyiben katonai úton ellehetetlenítik a Földközi-tengeren zajló tömeges embercsempészetet, a török kormány elveszíti azt a zsarolási potenciált, amivel vízummentességet, rendszeres anyagi támogatást, és számos más engedményt akart kikényszeríteni az Európai Uniótól. Törökország azonban NATO-tagállam, ezáltal az embercsempészet felszámolásával a NATO egyik saját tagállamának agresszív érdekérvényesítését akadályozza, amivel így érdekellentétbe kerül. Hasonló érdekellentét eddig is fennállt, hiszen Törökország éveken át kénytelen volt elviselni, hogy az Egyesült Államok támogatja a kurdok szervezeteit, melyeket Ankara viszont terrorszervezetként tart nyilván.

A török államfőnek így választania kell: elveszíti zsarolási potenciálját az Európai Unióval szemben, vagy szembehelyezkedik a NATO szervezetével, ami akár a kilépésig is fajulhat. Mindkét esetben látványosan alárendelt helyzetbe kerül az ember, aki szultánnak képzelte magát, és fel akarta támasztani a török birodalmat. Törökország EU-val való szembenállása a NATO-val szembenállássá lényegül át, ami hosszú távon is ellehetetlenítheti a szervezet működését a régióban.