Az ismert történelem nagy igazsága, hogy az ember soha nem változik: talál egy eddig ismeretlen jelenséget, és azonnal elkezd kutatásokat folytatni azzal kapcsolatban, hogyan lehetne azt más emberek ellen fordítani. Így jártunk a fekete lyukkal is, ami a tévhit szerint fekete, de valójában az univerzum legfényesebb és legkiszámíthatatlanabb objektuma.

Stephen Hawking, korunk egyik legismertebb elméleti fizikusa nemsokára megkaphatja a Nobel-díjat egy négy évtizeddel ezelőtt tett állításáért; 1974-ben közölte, hogy a fekete lyuk, amiről egészen napjainkig azt gondolták, hogy semmi nem szabadulhat belőle, valójában anyagot bocsát ki magából, vagyis az anyag és információ különböző formái mégis távozhatnak belőle – ezt az állítást pedig mára sikerült visszaigazolni. Azóta a fekete lyukak váltak a csillagos ég legintenzívebben kutatott objektumaivá, és határozott jelei mutatkoznak annak, hogy az ember nem csak megfigyelni, hanem reprodukálni is tudja ezt a jelenséget. Emiatt el kell gondolkozni annak lehetőségén, hogy pontosan mit fognak kezdeni ezzel a tudással egy olyan civilizációban, ahol az érdekek ütközése minden eddiginél intenzívebbé válik, és a tömeggyilkosság lehetőségének fenntartása a legerősebb politikai fegyver.

Minden ellenállás értelmetlen

Mit tudhatunk eddig a fekete lyukakról? Szerencsére élnek olyan emberek, akik az elképzelhető legegyszerűbb formában elmondják nekünk, mennyi mindent lehet tudni a legújabb és legrégibb, de kétség-kívül legizgalmasabb égi jelenségről. Stephen Hawking nem csak elméleti fizikusként, hanem celeb-tudósként is hozzájárul ahhoz, hogy az új generáció érdeklődését felkeltse a tudomány iránt. Előadásai mentén azokat is foglalkoztatja ez a kozmikus jelenség, akiknek egyébként semmi köze a fizikához. A fekete lyukakról ma már tudjuk, hogy:

• Szabad szemmel és a megfigyelés egyéb eszközeivel is láthatatlanok – de amikor működés közben látni őket, nagyságrendekkel fényesebbek, mint a legfényesebb csillagok.
• Mindent maguk felé vonzanak, és kíméletlenül, apró alkotóelemeire szednek szét.
• Velük szemben “minden ellenállás értelmetlen” – egy fekete lyuknak minden egyszerű táplálék, még a legfényesebb csillagok és a legsűrűbb anyagok is.
• Ezek az univerzum leghatékonyabb csapdái és védőpajzsai, hiszen mindent elnyelnek.
• Nem csak a tér megszokott szerkezetébe zavarnak bele, de az időt is torzíthatják.
• Néha összeolvadnak egy még nagyobb fekete lyukká, amivel még hatalmasabbá, és még kiszámíthatatlanabbá válnak.
• Ismeretlen dolgok viszont néha elszabadulnak belőlük; az anyagnak és információnak nem végső csapdája a fekete lyuk.
• A Sci-fi rajongók nagy álma is valóra vált: kiderült, hogy ezek a kozmikus pókhálók nem feneketlen gödrök a tér-idő szerkezetében, hanem átjárók: ami bejut egy fekete lyukba, az egy másik univerzumban előbukkanhat.
• Idővel az is kiderült, hogy nem egyirányú átjáró: be is juthatnak dolgok, más dolgok viszont kijuthatnak belőle. Bár egy pók üregéből a pók előmászhat – az áldozata minden bizonnyal nem.

Lent a Földön még veszélyesebb

Mit kezd az ember egy égi jelenséggel, ami ismeretlen mennyiségű információt és anyagot hordoz, minden ismert dolog megsemmisítésére alkalmas, de eközben átjáróként működik, és láthatatlan? Mi mást, mint

fegyvert kovácsol belőle.

Laboratóriumban sikeresen létrehozza a Földön is, megpróbálja irányítani, és más emberek ellen fordítani. Forradalmasítja a hírszerzést és a hadviselést, megteremti ezáltal a megsemmisítés és információkinyerés még “tökéletesebb” formáit.

Az ember figyelmének középpontjában évezredeken át a Nap állt. Egész civilizációk működését határozta meg a Nap járása és működési elve. Az ókori egyiptomiak istenként tisztelték, – de ma már tudjuk, hogy nem isten, hanem egy termonukleáris reaktor. Fegyverként, erőforrásként használjuk a Nap működési elvét, civilizációnk egészét akarva-akaratlanul ma is meghatározza a Nap, aminek békés formájával energiát állítunk elő, agresszív formái által pedig emberek tízezrei veszíthetik életüket egyetlen szem-villanás alatt. Évtizedekkel a hidegháború után újra ott tartunk, hogy az atomfegyverek száma és elhelyezkedése határozza meg a nagyhatalmi erőegyensúlyt. Azok az emberek, akik ezekkel az agresszorokkal szembe kell nézzenek, mi mást tehetnének, mint tökéletesebb fegyvert alkotni, mint ami az agresszor birtokában van?

A fekete lyuk forradalmasítja a hírszerzést és a hadviselést, de a nyilvánosság számára nyilván nem ezt fogják mondani, hanem a békés felhasználási lehetőségeket helyezik majd kirakatba.

A hölgyek is büszkék lehetnek

Egy a nagy nyilvánosság számára ismeretlen fiatal nő – hallgató – Hawking fejtegetése alapján röviden, tömören összegezte a kiszámíthatatlan csillagtemető emberi felhasználásának lényegét: ebből születik az ismert történelem első fegyvere, ami nem fallikus szimbólum – nem úgy gyilkol, hogy valamilyen formában be kell juttatni az áldozatba, ami ennek következtében meghal. “A történelem folyamán a háborúkat a férfiak vívták, az ismert civilizációk többsége patriarchális alapon szerveződik, a köztük dúló háborúk során pedig a férfiak fallikus szimbólumokkal gyilkolnak. Kardokkal, nyilakkal, hosszú fémcsövekből kilőtt robbanó töltetekkel gyilkolják egymást, de most itt az első fegyver, ami nem úgy öl, hogy behatol valamibe, hanem épp ellenkezőleg: azzal öl, hogy magába foglal, és tiszta energiává bont szét.” Amit egyszer belekényszerítenek egy fekete lyukba, de védtelen a fekete lyuk erejével szemben, az nem éli túl, vagy nem szabadul többé.

A fekete lyukkal kapcsolatos kutatások pedig már most túllépték a fizika eddig megdönthetetlennek gondolt törvényeit. Metafizikai változást él meg az emberiség, de egyvalami nem változik: továbbra is szükség van fegyverekre. Egy vezető erő számára pedig mindig kérdésen felül álló tény, hogy olyan fegyverre van szükség, amivel szemben minden ellenállás értelmetlen.