Öt évvel a NATO líbiai bombázásai után még mindig nincs jele annak, hogy stabilizálódna az ország. A nyugati katonai szövetség megdöntötte Moammer Kadhafi hatalmát, de “rendszerváltásról” nem beszélhetünk, hiszen új rendszer máig nem épült ki Líbiában; az ország több részre szakadt, és közvetlen az Európai Unió határai mentén biztonságos háttérbázist alakíthattak ki a terrorszervezetek.
Öt évvel ezelőtt kezdtek a NATO-országok hadmozdulatokat Líbiában, melynek során az ország vezetőjét meggyilkolták, a “diktatúrának” nevezett rendszert megdöntötték, majd kezdetét vette egy a nyugati vezetők által “demokratikus reformnak” nevezett intézkedéssorozat. Ennek eredményeként az országban máig anarchikus állapotok uralkodnak – bár Líbiáról mint országról sem beszélhetünk egyértelműen, mert a volt Líbia területén ma több kormány működik párhuzamosan, az egymással harcban álló fegyveres csoportok területei közti határvonal pedig naponta változik.
Az ENSZ valamiféle demokratikus rendezést próbál beindítani, a NATO-országok pedig saját lokális érdekeik mentén öt éve folytatnak légicsapásokat és különböző katonai műveleteket Líbia területén. Miközben a nyugati vezetők újra a beavatkozás lehetőségéről beszélnek, a helyzet abszurditását mutatja, hogy ez a “beavatkozás” öt éve zajlik, és éppen annak köszönhetően alakultak ki a mai anarchikus állapotok; a NATO beavatkozott, és anarchiába döntött egy országot az Európai Unió határán, ahová ma a világ terrorszervezetei harctéri tapasztalatot szerezni járnak, Afrika lakossága pedig Líbián át özönlik Európába.
Bár a közvélemény minderről úgy értesül, mint a NATO számára “fokozott biztonsági kockázatot” jelentő problémák összességéről, az a tény, hogy a NATO-országok a “diktatúra” megdöntését követően öt éven át semmilyen komolyabb erőfeszítést nem tettek a helyzet stabilizálása érdekében, azt mutatja, hogy a NATO-nak érdekében áll a líbiai káosz fenntartása.
Líbiában ma Tripoli és Tobruk területén működik “kormány”, melyek különböző militáns szervezeteken keresztül törekszenek az ország ellenőrzés alá vonására. A rivális “kormányok” közti harc következtében több százezer ember kellett elhagyja otthonát, a hatalmi vákuumban pedig megvetették lábukat a világ terrorszervezetei, melyek állandó kiképzési lehetőségként tekintenek azokra a régiókra, melyekben az államiság megszűnését követően nem tud kiépülni újabb erős központi hatalom. A Daesh (“Iszlám Állam”) mára több mint 6000 harcosával ellenőrzés alá vonta a Földközi-tenger partvidékének egy részét, és fokozatosan ellenőrzés alá vonja az embercsempészetet (bevándorlás az Európai Unióba).
A szíriai orosz beavatkozás sikerei miatt a terrorszervezetek tagjai már tavaly év végén elkezdték elhagyni Szíriát. Bár az európai sajtó főként annak lehetőségével foglalkozik, hogy képzett harcosaik a tömeges bevándorlással Európába érkeznek, ennél sokkal nagyobb számban jelenhetnek meg Líbiában, ahol az újabb, állam nélküli, anarchiába süllyedt régió kiváló kiképzési környezetet jelent a szervezet soraiba a világ számos országából érkező “újoncoknak”.
Ha egy újabb dzsihádista hadsereg felkészítéséhez keresnek megfelelő területet, Líbia az ideális választás. Nem csak annak okán, hogy az országban hatalmi vákuum alakult ki; a NATO indirekt beavatkozással megdöntötte Líbia kormányát, majd öt éven át nem mutatott határozott törekvést arra, hogy ennek helyébe egy másik kormányt állítson. Ez a tény – amit a közvélemény talán határozatlanságnak lát – meghívólevél a világ összes terrorszervezete számára, hogy Líbiában rendezkedjenek be hosszú távú kiképző tevékenységre. A NATO öt év alatt stabilizálhatta volna az országot – de nem tette, ami azt mutatja, hogy érdekében áll a kaotikus helyzet fenntartása.
Nem csak a terroristák számára jelent ideális kiképzőközeget a líbiai anarchia; a NATO-országok számára ez szintén kiváló lehetőség arra, hogy megújítsák a távoli háborúkban megrozsdásodott katonai gépezetet. Egy anarchiába süllyedt régió, közvetlen az Európai Unió szomszédságában ideális környezet arra, hogy bármelyik európai ország bármikor “átdobjon” oda néhány különleges alakulatot, vagy lebombázza a terroristák egy újabb kiképzőtáborát. Mindezt a világ távoli pontján zajló háborúk logisztikai költségei nélkül, ami nem csak a különleges alakulatok és a légierő személyi állományának kiképzését teszi nagyságrendekkel olcsóbbá, hanem valamennyi haderőnem számára kiváló lehetőséget jelent a képességjavításra, a távoli háborúk járulékos költségei nélkül. Mondjuk ki bátran;
a NATO-nak érdekében áll, hogy határai mentén mindig legyen néhány anarchiába süllyedt ország.
Az olcsó kiképzés, értékes harctéri tapasztalat mellett ezernyi előnye van az ilyen régiók “üzemeltetésének”; a média állandó jelleggel foglalkozik a terrorfenyegetettséggel, ami lehetővé teszi a tömeges megfigyelési programok legitimálását, az évről évre kiterjedtebb jogkörök megadását a kormányoknak és titkosszolgálatoknak. A háborús zónából özönlő migránsok tömege Európa-szerte megerősíti a szélsőjobboldalt, ami lehetővé teszi, hogy a NATO-országok kétharmados lakossági támogatással bíró – radikális jobboldali – kormányokat működtessenek a tagállamok többségében. Az állandó fenyegetettség emellett lehetővé teszi, hogy a NATO rendfenntartó erőként legitimálja magát Európában. Ez szintén egy döntő tényező, mert a szovjet veszély ellen létrehozott katonai szövetség létezése a Szovjetunió felbomlásával értelmetlenné vált, ennek következtében két évtizede identitásválsággal küzd.
A terrorszerveteknek érdekében áll az anarchia fenntartása, hiszen ez lehetővé teszi a világ számos országából érkező “újoncok” állandó kiképzését, valós harctéri körülmények közt. Sajnos, – mint a fenti példákból látható – a NATO-országoknak szintén ezernyi oka van arra, hogy az anarchiát fenntartsák. Emiatt, ha kezdődik is újabb nyugati invázió Líbiában, az elhúzódó háború lesz, aminek célja nem a válság megoldása, hanem az állandó kiképzési környezet fenntartása, a távoli háborúk költségessége nélkül.