Hazai eredetű és külföldről szervezett forradalmakról, a nemzetek, etnikumok felszámolásának veszélyéről, és az európai nemzetek ébredéséről beszélt Orbán Viktor március 15.-én, a ’48-as forradalommal kapcsolatos megemlékezésen. Magyarországon nem tudott meggyökerezni az internacionalizmus, a politikai fősodorba visszatér a nemzeti származás fontosságának gondolata.

A kormányfő március 15.-i beszédét a lengyel és magyar sorsközösségről, közös szabadságharcról értekezéssel kezdte, majd egyértelmű határvonalat húzott a hazai eredetű és a külföldről szervezett forradalmak közt. Orbán kijelentette; Európa szabadságharca megkezdődött, és Magyarország ebben sajátos szerepet tölt be, Lengyelország pedig fontos szövetségesünk a nemzetek felszámolása, a kontinens idegen civilizációs eredetű tömegekkel betelepítése, és az Európai Egyesült Államok létrehozása ellen vívott harcban.

“Miként a szabadságharc döntő csatáiban, úgy most is itt van velünk egy lengyel légió. Köszöntöm Bem tábornok lelkes utódait, üdvözöljük a nagy lengyel nemzet fiait. Miként ezeréves közös történelmünk során mindig, most is mellettetek állunk a küzdelemben, amelyet hazátok szabadságáért és függetlenségéért vívtok. […] A lengyel-magyar sorsközösség megnyilatkozása, hogy a másik dicsőséges forradalmunk, az ’56-os is éppen a Bem szobor és a Kossuth tér között született meg.”

Orbán szerint a magyar ember “ritkán adja forradalomra a fejét”, nem keresi a bajt, és tisztában van azzal, hogy gyakran többre jut béketűréssel; harcot csak akkor vállal, ha muszáj, de akkor más irányba tereli a történelem folyását, emiatt a “két magyar forradalom” szerves részét képezi Európa történelmének. Ugyanakkor, a ’48-as és ’56-os forradalmakat éles ellentétbe helyezte a ’18-19-es bolsevik forradalmakkal, mint külföldről szervezett, idegen célok szolgálatában álló felforgatással, ami ellentétben áll a magyar nép érdekével, és szellemi, politikai elfajzásnak tekintendő.

Tovább folytatván a gondolatmenetet, a kormányfő kifejtette, hogy a magyar nép két forradalmi hagyománnyal rendelkezik, ebből az egyik a ’48-as és ’56-os forradalom, valamint a rendszerváltás, ami a mai alkotmányos rendben végződik. “A másik hagyomány vérvonala pedig a jakobinus európai elődöktől 1919-en át a második világháború utáni kommunizmusba, a magyarországi szovjet világba fut.”

Nem beszélt bővebben a magyarországi balliberálisok tevékenységéről, de beszédéből a hallgatóközönség pontosan tudhatta, hogyan került elő ’48 kapcsán a “külföldről szervezett forradalom” képe – ma is két forradalom zajlik párhuzamosan; egyik Európa szabadságharca a végső megsemmisülést hirdető erőkkel szemben, míg a másik forradalom belülről próbálja semlegesíteni a nemzetek ellenállását, bár tevékenysége megtörik a nemzet élni akarásán.

“A ’19-es hagyomány is velünk él még, bár leginkább csak pislákol, ha néha hangoskodik is – de gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai. Ha nem érkezik újabb nagy politikai és szellemi infúziós segélyszállítmány külföldről, akkor a levelek és az ágak után a gyökerek is elszáradnak az internacionalizmus befogadására alkalmatlan magyar anyaföldben – és ez jól van így.”

A kormányfő hangsúlyozta, hogy tisztességes, rendezett életvitelt folytató ember csak ritkán kezd forradalomba, mert tisztában van azzal, hogy a stabilitás és a megszokott élet egyensúlyának megbomlásából csak ritkán sülnek ki pozitív fejlemények. Mégis ők voltak azok, akik ’48-ban a forradalom derékhadát adták, és “az ő vérükkel fizettünk a magyarok becsületéért”. Ugyanakkor, ’48 örökségét érezhetően szembeállította napjaink forradalmaival, hangsúlyozván, hogy a történelem valós forradalmait nem “botcsinálta filozófusok, kudarcot vallott értelmiségiek” folytatták, hanem a magyar nemzet színe-java.

“Minden forradalom olyan, mint azok, akik csinálják.”

Beszédében a napjainkban zajló változások kapcsán kifejtette, hogy ma a magyarság szabadságharca önmagában nem érhet el sikereket, az ország egymaga nem veheti fel a harcot a nagyhatalmakkal szemben – ehelyett Európa más nemzeteinek sorsával fonódik össze a magyarság sorsa, és egyesíteni kell az erőket a nemzetek felszámolására törekvő külső hatalmakkal szemben. Az Európai Unió egyelőre nem képes önálló döntéseket hozni, emiatt a nemzetek érdekének képviseletében elsőként Európát kell függetleníteni a külső hatalmaktól.

“Ma egyetlen nép – a magyar sem – lehet szabad, ha Európa nem az. […] Európa nem szabad, mert a szabadság az igazság kimondásával kezdődik. Ma Európában tilos kimondani az igazságot. Fonják akár selyemből is, a szájkosár az szájkosár marad.”

Orbán az Európa-szerte életben lévő cenzúra kapcsán kifejtette; ma nem lehet kimondani, hogy Európát a népvándorlás fenyegeti, tízmilliók állnak készenlétben, hogy meginduljanak felénk, és az egész folyamatnak egyetlen célja van, hogy felszámolja a nemzeteket és nemzetállamokat, megsemmisítse az etnikumokat, mert az az internacionálé útjában álló utolsó akadály. “Brüsszelben egy Európai Egyesült Államok tervén dolgoznak, amire soha senki nem adott felhatalmazást” – de Európa népei felébrednek, rendezik soraikat, és hamarosan talpra állnak.

A kormányfő beszédében a korábbiaknál egyértelműbben (de szándékosan félreérthetően) kifejezésre juttatta, hogy Európa betelepítésével kapcsolatban nem önmagában a civilizációs és kulturális különbség jelenti a problémát – bár az is -, hanem az eltérő etnikum, ami betelepítve, integrálva is elkülönülne az európaiaktól.

“Ma egy-kétezer betelepítettről van szó, de egyetlen felelős európai vezető sem meri letenni a nagyesküt, hogy az egy-kétezer nem szaporodik-e fel végül tíz- és százezrekre.”

Orbán Viktor korábban tusnádfürdői beszédében hozta előtérbe az európai szabadságharc gondolatát, egyben meghatározta a közélet formálásának új irányvonalát, ami azt követően mind erősebben megjelenik a magyar politikában. A kormányfő március 15.-i beszéde szintén mérföldkő jelentőségű: függetlenül a változásban érintett politikusok mint egyének hitelességétől, a kormányfő megnyilvánulásaival fokozatosan visszahozza a vérségi alapú társadalom gondolatát a politikai fősodorba, mentesítvén ezzel a következő évtizedek politikáját azoktól az akadályoktól, melyek a rendszerváltás utáni két évtized politikáját megbéklyózták.