Különösen fontos Lengyelországnak, hogy a NATO fokozza katonai jelenlétét Kelet-Európában – jelentette ki Andrzej Duda lengyel államfő. Kiújulóban a lengyel imperializmus; a Visegrádi Csoportot nem szövetségesek együttműködésének, hanem saját befolyási övezetüknek tekintik.

Andrzej Duda szombaton megismételte korábbi kijelentéseit, miszerint Lengyelország abban érdekelt, hogy minél több amerikai katona érkezzen Kelet-Európába, hogy ezzel “hozzájáruljanak a térségi országok biztonságához, és elrettentsék Oroszországot”. Duda úgy fogalmazott: “úgy gondolom, Lengyelország számára most a legfontosabb a NATO jelenlétének megerősítése a szövetség keleti szárnyán. Véleményem szerint most ez a legfontosabb probléma Lengyelország és a kelet-európai országok számára.”

Duda a müncheni biztonságpolitikai konferencián mondta ezt, ahol Európa felelős vezetői olyan globális problémákkal foglalkoznak, mint a terrorizmus elleni harc, fél kontinens méretű régiókban az államiság megszűnése, a nyugati világban a szíriai forgatókönyv megismétlődése. A lengyel államfő szerint azonban az a legfontosabb, hogy jelen legyenek az amerikaiak.

Nekik nem osztottak lapot

Hivatalos formában az Amerikai Egyesült Államoknak nincs beleszólása az ukrán válság rendezésébe. Bőven eleget tettek a válság kialakulása érdekében – a konfliktus rendezésében érdekelt felek lehetőségeik szerint már amerikai beavatkozás nélkül rendeznék a Kelet-Európában forrongó katonai konfliktust. Ukrajna 2014 áprilisa óta folytat hadmozdulatokat a kérdéses területen. 2015 februárjában az ukrán küldöttség és az elszakadó régiók képviselői megállapodást írtak alá Minszkben, ami lefektette a válság rendezésének alapjait: gondoskodott a tűzszünetről, és a frontvonalról a nehézfegyverzet kivonásáról. A minszki egyezmény 10. cikke előírja, hogy minden külföldi fegyveres el kell hagyja Ukrajna területét (ami a konfliktus eszkalálódásának elkerülése végett szükséges).

Az átmeneti tűzszünet mint eredmény elérése az úgynevezett “normandiai négyek” közt zajló tárgyalásokhoz köthető. Január 15-én, pénteken Németország külügyminisztériuma megjelentetett egy közleményt, miszerint a konfliktus megoldásáról továbbra is ebben a formátumban folytatódnak a tárgyalások; Németország, Franciaország, Oroszország és Ukrajna dönt a válság rendezéséről, az Egyesült Államok bevonására pedig továbbra sem fog sor kerülni.

A közlemény reagálásként jelent meg, a normandiai formátum egyik tárgyalófelének kijelentésére. Petro Porosenko ukrán államfő ugyanis közölte; szerinte az Egyesült Államokat és az Európai Uniót is be kellene vonni a béketárgyalásokba. Utóbbi a földrajzi közelség okán akár érthető is lenne, az viszont igen nehezen magyarázható, hogy az amerikaiak miért akarnának dönteni Kelet-Ukrajna sorsáról.

Washington és Kijev távolsága mintegy nyolcezer kilométer; a konfliktus igen messze zajlik az Egyesült Államok határaitól ahhoz, hogy azt ne lehessen az amerikai nemzetbiztonságra leselkedő fenyegetésnek nevezni, vagy, hogy az amerikaiakat közvetlenül érintse. Ennek ellenére úgy tűnik, Washington saját nemzetbiztonságára leselkedő veszélyként kezeli a helyzetet. Január 29-én a nyugati sajtóban elterjedt annak híre, hogy “incidens történt a Fekete-tengeren”; hat méterre volt egymástól az amerikai és az orosz légierő egy gépe. Az incidens 80 kilométerre az orosz határtól, és több mint nyolcezer kilométerre az amerikai határtól történt. Michel Baldanza, a Pentagon szóvivője orosz provokációnak minősítette az esetet.

A minszki egyezmény mint eredmény és az ukrán válság rendezését célzó tárgyalások azért az Egyesült Államok kizárásával zajlanak, mert az amerikaiak alapvetően nem érdekeltek az ukrán válság rendezésében, ezért lehetőségeik szerint igyekszenek hátráltatni azt. A minszki egyezmény 10. cikke előírja, hogy minden külföldi fegyveres el kell hagyja Ukrajna területét. Az Amerikai Egyesült Államok ennek ellenére kormányközi megállapodások keretei közt a kijevi puccs óta “katonai tanácsadókat” és kiképzőket működtet Ukrajnában, emellett Kijev elfogadott egy törvényt, ami lehetővé teszi, hogy külföldi állampolgárok az ukrán hadseregben szerződéses állományú katonaként szolgáljanak. Utóbbi egyértelműen a minszki egyezmény megkerülésének minősül: leszerelt amerikai katonák úgy működhetnek a Donbassz régió közelében, hogy az ukrán katonai jelenlétnek minősüljön, és hivatalosan se a NATO-nak, se az Egyesült Államoknak ne legyen köze hozzá. Előbbi azonban a minszki egyezmény szándékos sértése: az Ukrajnában működő amerikai katonák is külföldi fegyveresek, mégse hagyják el az országot, ezzel sértik a minszki egyezményt és hátráltatják a békefolyamatot.

Miközben az Egyesült Államok – és annak kezdeményezésére a NATO más országai – ilyen módon sértik a minszki egyezményt, az Oroszország elleni szankciók eltörlésének előfeltételeként szabják meg, hogy a minszki egyezmény feltételei teljesüljenek. Érdekük a szankciók fenntartása, ezért érdekük a minszki egyezmény alapján történő rendezés megakadályozása is.

Az amerikai katonák Ukrajnában “állomásozásának” oka azonban nem csak a szankcióháború. December első hetében Joe Biden amerikai alelnök kijevi látogatása során tett nyilatkozatában a minszki békeegyezmény ellehetetlenítésével fenyegetett, abban az esetben, ha Oroszország nem mond le a Krím-félsziget területéről Ukrajna javára. Az amerikai alelnök úgy fogalmazott: “a minszki megállapodás kivitelezése ellehetetlenül, ha Oroszország nem tesz eleget kötelezettségeinek”. A Moszkvára mutogatás közben pedig Bidennek nem igazán érdeke az ukrán válság rendezése. Az alelnök fia, R. Hunten Biden a kelet-ukrajnai palagáz feltárásokba befektető Burisma Holdings vállalat vezérigazgatója – a legértékesebb palagáz lelőhelyek pedig akkor kerülhetnek amerikai tulajdonba, ha az adott régiókat visszacsatolják Ukrajnához, és Kijevben hosszú távon nyugatbarát kormány működik.

A lengyel adu

Andrzej Duda lengyel államfő hetente-kéthetente tesz egy újabb hivatalos bejelentést, miszerint Lengyelországnak szüksége van a fokozott NATO-jelenlétre. Az új lengyel kormány törekszik az Egyesült Államokkal való kapcsolatok “javítására”, ennek jegyében számos új fegyverüzlet köttetett, a Visegrádi Csoport más tagjaira pedig nyomást gyakorolnak annak érdekében, hogy beengedjék az amerikai katonákat, és lehetőleg hosszú távú tartózkodásuk is megoldott legyen.

Január első hetében a Deutsche Wirtschafts Nachrichten azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a lengyel kormány motivációi nem a hazai érdek képviseletére vezethetőek vissza, ám roppant egyszerűek és visszakövethetőek: a Jog és Igazságosság párt (PiS) minden olyan európai hatalmi központtal szemben ellenállást fejt ki, ami nem megfelelően szolgálja az amerikai külügy törekvéseket. A német sajtóorgánum publicisztikája arra mutatott rá, hogy Lengyelországban egy jobboldali populista kormány sikeresen használja fel a társadalom “jobbra tolódását” olyan módon, hogy minden európai befolyást a külföld agresszív támadásaként kommunikál le, eközben pedig az Atlanti-óceánon túli hatalommal szemben mindinkább kiszolgáltatottá teszi az országot. Rajta keresztül az Egyesült Államok sikeresen használja fel a jobboldali radikalizmust európai ellenfeleinek semlegesítésére, és legálissá teheti a fokozott katonai jelenlétet egy olyan párton keresztül, ami a társadalom nagy többségének támogatását élvezi.

A lap szerint Washington Lengyelországon keresztül próbálja megakadályozni Moszkva és Berlin szövetségre lépését – ami a lengyel hatalmi elit számára saját befolyási övezetének kiterjesztésére ad lehetőséget, emiatt közreműködnek az amerikaiak törekvéseinek megvalósításában.

A Visegrádi Csoport más tagjai – különösen Szlovákia és a Cseh Köztársaság – vezetői az elmúlt év során számos alkalommal egyértelműen kijelentették, hogy nem járulnak hozzá az amerikai katonák állandó jelenlétéhez. Robert Fico világosan és tisztán érthetően fogalmazott: nem fogják engedni az amerikai csapatok állandó állomásozását, és amerikai bázis építését sem fogják engedélyezni. Hogy ezek a hangok fokozatosan elhalnak, az Lengyelországnak és a lengyel kormánynak köszönhető: ahogy Beata Szydlo lengyel kormányfő Budapestre is ellátogatott (megelőzően pedig a lengyel külügyminiszter), vezető politikusaik az utóbbi hónapok során aktív érdekérvényesítést kezdtek a Visegrádi Csoport országaiban – Szydlo körútja pedig Berlinben tett látogatással zárult.

Egyetlen rövid, lényegretörő megfogalmazással leírható, mit jelent mindez a térségi országok számára: Lengyelország a Visegrádi Négyek rohadt almája. Nyugatról nézve viszont apple of discord, amit az amerikaiak behajítottak Kelet-Európába. Amerikai támogatással saját gyarmatuknak tekintik a Visegrádi Csoportot, és belföldről már senki nem fogja őket megakadályozni ebben, mert a PiS saját kezében összpontosítja a hatalmi ágakat. A visegrádi együttműködés más országainak vezetőin múlik, hogy lesz-e háború Kelet-Európában, vagy nem. A történelem pedig számos példát szolgáltatott arra, hogy nem csak a bátorság, de az emberi gyávaság is a háború katalizátorává válhat.