A Kölnben történt tömeges szexuális zaklatás eltitkolása fordulópont volt az emberek sajtóba vetett bizalma szempontjából. A németek nem hisznek már a fővonalú médiának, mert a kormány médiacenzúrát működtet és hírzárlatot rendelt el az ideológiai szempontból kínos információkkal kapcsolatban.

Alig három héttel ezelőtt a német ZDF televízió volt igazgatója, Wolfgang Herles a Deutschlandfunk rádiónak interjút, melyben beszámolt arról a brutális médiacenzúráról, amit a német kormány a sajtószabadság leple alatt működtet. Elmondása szerint a sajtóorgánumok többsége “fentről” kapott utasítások mentén kell működjön, és szigorú cenzúra alatt működik – “ellenkező esetben nem is működhetne”. Herles az interjú során kijelentette, hogy a német sajtóorgánumok teljes engedelmességet tanúsítanak az ország hatóságai irányába, annak ellenére, hogy többségük látszólag “független” médiaként működik. Az ország hatóságai pedig szigorú feltételeket állítanak fel bizonyos témákra vonatkozóan, és arra kényszerítik a médiát, hogy kövessék az általuk megszabott utasításokat.

Herles az interjú során tényként számolt be arról, ami a még megmaradt maroknyi, bármennyire is komolyan vehető újságíró rémálma: a szakma egésze hiteltelenné vált, és az emberek már arra is automatikusan hazugságként tekintenek, ami esetleg tényleg igaz. Ez a hatalom által működtetett médiacenzúra következménye, ami megakadályozza, hogy az uralkodó ideológia számára kínos információk nagy nyilvánosságot kapjanak. A ZDF volt igazgatója úgy fogalmazott:

“Ma semmilyen negatív állítást nem tehetünk a menekültekkel kapcsolatban. Ez a kormányzati újságírás vezetett oda, hogy az emberek többé nem bíznak bennünk.”

A Der Spiegel német napilap most ugyanerről a jelenségről számol be, de nem a szakmában érintettek személyes tapasztalata, hanem hiteles közvélemény-kutatás eredményei alapján. A Spiegel nemzetközi kiadásában is megjelent beszámoló szerint az Allensbach alapítvány felmérése során a válaszadók mindössze 25%-a mondta azt, hogy megbízik abban, amit a média az országba érkező “menekült nőkről és gyermekekről” ír. A felmérés szerint a németek 40%-a egyértelműen nem bízik a médiában – a bizalmatlanság szintje pedig az “egészséges szkepticizmustól” az összes újságíró megvetéséig és gyűlöletéig terjed. A Spiegel szerint azonban ennél aggasztóbb, hogy ez nem egy a szélsőségekre jellemző állandó jelenség, hanem növekvő trendet mutat, és a médiával “elégedetlen”, “radikalizálódott” személyek száma egyre nő.

A nem tematikus sajtóorgánumok részéről az emberek kifejezetten elutasítóan fogadják, ha az adott újság le akarja korlátozni az olvasók információ-elérését, és érdemi információ helyett lényegtelen “műhírekkel” bombázza az olvasóközönséget. A világ történéseit 1-2 perces időtávokban közlő sajtóorgánumokkal kapcsolatban a németek is egyre inkább arra panaszkodnak, hogy a fővonalú média nem foglalkozik olyan kérdésekkel, melyek az embereket érdeklik, ehelyett politikai és gazdasági megrendeléseket teljesítenek, és már minimális erőfeszítést sem tesznek arra, hogy ezt eltitkolják. A fővonalú német sajtóorgánumok Facebook-oldalain szintén szembeötlő a hozzászólások többségének elutasító jellege, különösen a menekültkérdéssel kapcsolatban: a sajtó “szegény menekült nők és gyermekek” tematikájú beszámolói alatt is tömegével jelennek meg olyan hozzászólások, melyek azt követelik, hogy a menekültek sajnáltatása helyett a sajtó inkább valós szociális kérdésekkel, a kórházak és iskolák leépülésével, a romló megélhetési viszonyokkal és a közrend megbomlásával foglalkozzon – ami Nyugat-Európa vezető gazdasága esetében igen sokat sejtető jelenség.

A Spiegel szintén foglalkozott azzal, hogy a Kölnben történtek óta az újságírók nem csak az online közösségi médiában, de az utcán is gyakran válnak verbális inzultus áldozatává. A közelmúltban egy németországi újságíró, Dunja Hayali az Arany Kamera díjat vehette át, de az elismerést némileg hitelteleníti, hogy egy az eset kapcsán készült videofelvételen kerékpárral elhaladt mögötte az “utca embere”, aki a kamerák láttán odakiabált nekik, hogy “hazug újságírók”.

Az ICM Research tavaly májusi felmérése szerint a német lakosság több mint 55%-a alternatív sajtóorgánumokból tájékozódik, mert nem elégszik meg a fővonalú média által nyújtott információkkal és azok magyarázatával. Ez több mint fél évvel a Kölnben történt tömeges szexuális zaklatások eltitkolása előtt történt, ami a helyzet súlyosságát mutatja. Willy Wimmer, a Kereszténydemokrata Unió tagja akkor úgy kommentálta az esetet; a német lakosság többsége azt akarja, hogy a hazai média függetlenedjen az amerikai befolyástól. Elmondása szerint az ukrán válság jelentett fordulópontot a sajtóval szembeni bizalmatlanság szempontjából, mert az emberek a hazai fővonalú sajtó mellett alternatív nemzetközi sajtóorgánumokat is követve egyértelműen láthatták, hogy a nyugat-európai sajtó elhallgat dolgokat, elferdíti a híreket. A Németországban és más nyugat-európai országokban működő médiacenzúra súlyosságát mutatja, hogy nem kellően megalapozott feltételezések alapján gyakran riogatnak olyan hírekkel, miszerint terroristák atomerőművet akarnak felrobbantani, de amikor Kelet-Európában küszöbön állt egy valós atomkatasztrófa, az esetről teljes hírzárlatot rendeltek el. Az Ukrajnában 2014 január-februárban történt puccs idején szélsőjobboldali csoportok fegyveresei elfoglalták a rivnei atomerőművet, amiről egyetlen fővonalú német sajtóorgánum sem számolt be, mert ezek a szélsőjobboldali csoportok a terrorcselekménnyel egy atlantista kormány hatalomra jutását segítették.