A nyugati elit teljes passzivitásban szemléli a lassan kibontakozó válságot. A régi módszer nem működik már, a tömegekre gyakorolt befolyásuk egyre csökken, az embereknek nem kellenek a halott ideák. Rózsaszín ködben fulladozva, egyre kevésbé érzékelik az őket körülvevő valóságot – de ami őket megbénítja, másoknak táplálékul szolgál: a válsághullámokon ismeretlen, új erők emelkednek fel.

A Business Insider tavaly októberben leközölt egy értékelést az európai politika alakulásáról, melyben összegezték a politikai elemzők radikális jobboldal megerősödésére vonatkozó megfigyeléseit. Az októberi publikáció abból a szempontból mérföldkőnek tekinthető, hogy már akkor kész tényként kezelte a szélsőjobboldal megerősödésének mint tendenciának várható fokozódását, pedig a Kölnben történtek hatásaival az év vége előtt még nem számolhattak. Az értékelés szerint a migrációs válság – a regnáló hatalmi elit hazugság-buborékának átszakítása előtti állapotában is – törvényszerűen vezet a szélsőjobboldal megerősödéséhez, ami mostanra számos európai országban megfigyelhető. Franciaországban a Nemzeti Front ért el látványos előretörést, Görögországban az Arany Hajnal – ez a történet azonban nem róluk szól, hanem egy nagyobb léptékű folyamatról, ami kész helyzet elé állítja és cselekvésképtelenségbe taszítja a nyugati vezetőket. A közvélemény-kutatások minden európai országban a jobboldali konzervatív erők és szélsőjobboldal előretörését mutatják, miközben a baloldali liberális pártok elkezdenek kiszorulni a politikai palettáról. A Nemzeti Front és az Arany Hajnal előretörése mellett viszonylag kevés figyelmet kaptak a svájci választások, ahol a Svájci Néppárt a bevándorlás elleni kampányra alapozva választási győzelmet ért el. A BBC további jobbra tolódásról beszélt, pedig korábban a nemzetközi sajtó gyakran foglalkozott a párt “nyíltan rasszista” plakátjaival. Ausztriában a szélsőjobboldalhoz sorolt Szabadságpárt megelőzte a legnagyobb baloldali pártot, és ezzel az ország második legerősebb politikai pártjává lépett elő. Októberben, Bécsben a szociáldemokraták még 39%-kal megtartották ugyan a vezetést, de a Szabadságpárt felzárkózott mögéjük és a szavazatok 31%-át kapta. Az osztrák fővárosban a balközép uralma a második világháború óta nem dőlt meg, így a választási eredmény sokkhatásként érte a szélsőjobboldal előretörésétől tartó politológusokat. Későbbi közvélemény-kutatások szilárdan a Szabadságpárt második helyezettségét mérték, de egyes mérések hibahatáron belül már vezető pozíciót mutattak; egy-két hónap leforgása alatt helyenként már 10%-os előnyre tett szert a Szabadságpárt, és vezető erővé lépett elő.

Az újabb, radikálisabb politikai formációk előretörése azonban nem rekedt meg az osztrák és svájci határon, hanem Nyugat-Európában is határozottan kimutatható. Hollandiában a Geert Wilders féle PVV mutatott előretörést, Franciaországban pedig Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Front erősödésétől tartottak az elemzők. Olaszországban Matteo Salvini Északi Ligája növekszik robbanásszerűen; a Veneto régióban az Északi Liga politikusa, miután megszerezte a kormányzói pozíciót, azonnal elrendelte a migráns befogadóközpontok bezárását. A mindinkább előtérbe kerülő radikális jobboldal gazdasági elképzelései országonként eltérőek, de abban közös nevezőre hozhatóak, hogy mindegyikük euroszkeptikus, bevándorlás ellenes, és a lakosság egyre fokozódó támogatását élvezi. A pártok világnézete egyaránt megegyező azzal kapcsolatban, hogy a regnáló hatalmi elit és az emberek által megszokott társadalmi intézmények fokozatosan elveszítik a kontroll képességét; gyakran nincsenek tisztában az egyszerű emberek hétköznapi problémáival, elszakadtak a valóságtól, és helyettük ismeretlen, senki által meg nem választott személyek saját gazdasági befolyásukkal visszaélve, saját egyéni elképzeléseik szerint akarnák formálni a társadalmat, miközben a többségi lakosság problémái a legkevésbé sem érdeklik őket. Soros György személye mondhatni archetipikussá vált abban az értelemben, hogy az emberek észlelik a kontroll elvesztésének folyamatát, és az ellenőrzés, befolyásolás, cselekvés feltételezett képességét nagy gazdasági erőforrások felett rendelkező távoli személyekben vélik megnyilvánulni. A projekció során pedig legvadabb rémálmaikban sem gondolnák, hogy az Európában zajló folyamatok felett esetleg senkinek nincs már ellenőrzése, és a szó szoros értelmében vett káosz elszabadulásának vagyunk szemtanúi.

Már amennyire szemtanúnak lehet nevezni olyan politikusokat, akik épp végleg elveszítik realitásérzéküket, és statisztikák, általános megfigyelés mögé menekülve próbálnak úrrá lenni az általuk sem értett állapotokon. A Washington Post egy publicisztikája decemberben rámutatott arra, hogy Európában egy olyan helyzet van kialakulóban, ami a szélsőségeknek és a kalandor természetűeknek egyaránt kedvez. Az emberek a kontroll látszatát akarják visszaadni az általuk ismert társadalmi intézményeknek, ami szükségképpen a szélsőjobboldal előretörését hozza. Svédországban a migránsok jelenléte miatt fokozódó kriminalitás a Svéd Demokratáknak hozott újabb sikereket, akik – a félrevezető név ellenére szintén egy radikális jobboldali formáció – felküzdötték magukat a baloldali pártok elé. A 2014 szeptemberi választásokon még harmadik helyen szerepeltek, 2015 nyara óta a frissebb közvélemény-kutatások második, néha első helyre mérik őket. A Dán Néppárt júniusban második helyen végzett, ezzel maga mögött hagyva egy hagyományos jobboldali-centrista pártot.

Bár Németországban és Spanyolországban nem érnek el ezzel egy kategóriában emlegethető eredményeket radikális jobboldali pártok, Angela Merkel népszerűsége az általa képviselt bevándorláspolitika miatt minimálisra csökkent, és az emberek a migráció kontroll alatt tartását ígérő pártok felé fordulnak. A milliós nagyságrendet öltő bevándorlás okán számos európai politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a német kancellár – és ez kiterjeszthető az általa képviselt politikai irányvonal egészére – elveszítette kapcsolatát a valósággal. Európában trójai falóként működő szervezetek romantikus álmokat dédelgetnek a bevándorlókkal kapcsolatban. Ez a rózsaszín köd mostanra olyan mértékben korlátozza az észlelésüket, hogy nem csak realitásérzéküket, de a kontroll képességének reményét is elveszítették. A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap január 5-én – 5 nappal a Kölnben történtek után – arra hívta fel a figyelmet, hogy ez alatt a közel egy hét alatt se a kancellár, se a jogvédő szervezetek nem kommentálták a több száz német nő ellen elkövetett szexuális zaklatást. A sajtókritika hatására Angela Merkel egy napon belül kiadott egy a bűncselekményeket elítélő nyilatkozatot, de az egy hétig tartó kínos csend rámutatott arra, hogy elképzelésük nem volt arról, mit kezdjenek a kialakult helyzettel. A nyugati elit teljes passzivitásban szemléli a lassan kibontakozó válságot. A régi módszer nem működik már, a tömegekre gyakorolt befolyásuk egyre csökken, az embereknek nem kellenek a halott ideák. Rózsaszín ködben fulladozva, egyre kevésbé érzékelik az őket körülvevő valóságot – de ami őket megbénítja, másoknak táplálékul szolgál: a válsághullámokon ismeretlen, új erők emelkednek fel. Az emberek radikalizmust akarnak, mert érzik a kontroll elveszítését. Ezt a folyamatot Magyarországon a kormánypárt képes volt megakasztani, de ennek érdekében nagy mértékben hozzáigazodtak a lakosság mindinkább radikálissá váló elvárásaihoz, és ezáltal is sokkal inkább beszélhetünk az elkerülhetetlen elhalasztásáról, mint megállításáról. A kontroll érzetét átmenetileg visszaadhatják a társadalomnak, de Európa-szerte a megfigyelési programok kiterjesztése – az a tény, hogy mindent látni akarnak – valójában arról árulkodik, hogy az ég világon semmit nem látnak.