Angela Merkel politikája katasztrófa szélére sodorta az európai országok együttműködését. A migrációs válság az Európai Unió felépítményének gyengeségeit árulta el, már a német sajtó is az unió széthullását vetíti előre. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint ez lehet a leglátványosabb széthullás az európai szövetségi rendszerek történetében, de nem közvetlenül a bevándorlás okozza az Európai Unió bukását, hanem más, a migráció által felszínre hozott problémák.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung politikai elemzője szerint már nem kérdéses, hogy az Európai Unió darabokra fog hullani, akár az összes többi, a történelem folyamán az európai országok által alkotott szövetségi rendszer. A szakértők mindig az éppen aktuális válsághelyzetből vezetik le ennek lehetőségét – pedig az Európai Unió vesztét nem gazdasági válság, vagy egy migrációs hullám okozza, hanem olyan problémák, melyeket az európai vezetők megpróbáltak elfojtani, de minden egyes válsághelyzet felszínre hozza őket. Berthold Kohler szerint a pénzügyi válság egy tünet volt, de a közös európai fizetőeszköz fenntartásáért folytatott harc valójában nem gazdasági problémák sorozatát jelentette, hanem az európai népek közti különbségek jutottak felszínre, ami politikai ellentétek formájában nehezítette a pénzügyi válság kezelését. Szerinte ugyanez történik a migrációs válság kezelésekor: az egyes európai országok más mentalitással, más kulturális alapok és történelmi tapasztalatok mentén reagálnak a kialakult helyzetre, melyek országonként más és más politikai ideát helyeznek előtérbe. A jéghegy csúcsa, a probléma látható része mindössze annyi, hogy az európai országok nem tudnak megállapodásra jutni a legfontosabb kérdésekben. Az Európai Unió végletesen megosztott, jelenlegi szerkezetében pedig még az országok mérete közti különbség, az országonként eltérő életminőség is hozzáadódik az eltérő nemzeti érdekek előtérbe kerüléséhez. Kohler szerint a migrációs válság felszínre hozta azokat a különbségeket, melyeket felszámolni nem lehet, az európai vezetők emiatt elfojtani próbálták – a kísérlet azonban sikertelenül zárult, ami a kontinens szövetségi rendszerei történetének leglátványosabb széthullásával végződhet.

A szerző rámutat arra, hogy bár Angela Merkelt valamiért az “év emberévé” választotta egy amerikai lap, tevékenysége valójában azt mutatja, hogy az európai országok közti együttműködés holtpontra jutott, és képtelen volt megfogalmazni egy mindenki által elfogadható politikát a migráció vonatkozásában. Az “év embere” Kohler szerint valójában egy “magányos európai”, aki megpróbált keresztülvinni valamit anélkül, hogy arról meghallgatta volna saját népe véleményét, próbálkozása azonban nem belföldön, hanem más országok nemzeti érdekeivel ütközve bukott meg.

Merkel eredeti elgondolása az lett volna, hogy az Európai Unió engedélyezi a bevándorlást, de eközben a schengeni övezet külső határait a tagállamok saját országhatárukként kellett volna ellenőrizzék. Beengedett volna minden bevándorlót Európába, de a schengeni övezet szabályos működése esetén nem érkeztek volna migránsok milliói. Ez az elgondolás elsőként a görögökön bukott meg, amikor Athén úgy döntött, hogy nem védi meg a schengeni övezet határait, ehelyett zsarolási tényezőként kezdi használni a tömeges bevándorlást, és – mint a görög védelmi miniszter mondta – “bevándorlók millióit szabadítják rá Európára”, ha a hitelezők nem engedik el az államadósság nagy részét. A schengeni övezet “pajzsán” keletkezett rés hatására a német kancellár a törökökkel kezdett tárgyalni, abban reménykedve, hogy Törökországban sikerül megállítani a bevándorlást. Ankara azonban szintúgy ráérzett az Európai Unió gyengeségére, és további gazdasági előnyöket kezd megkövetelni az európai vezetőktől, miközben időről időre nagyobb migrációs hullámot indítanak meg Európa felé.

Kohler szerint Merkel elgondolása az lett volna, hogy a külső határok védelme mellett a háborús zónákból érkezőket be kell engedni, és kvótarendszerrel elosztani a tagállamok közt. Mivel sorozatosan hibás válaszokat adott a válság során felmerülő újabb problémákra, az európai országok már nem hallgatnak a német kormányra, hanem országonként helyi szintű válaszokat fogalmaznak meg a válsághelyzetre. Miután Angela Merkel válságkezelési tervei látványos kudarcot vallottak, Németország azt is megmutatta Európa országainak, hogy az integráció a gyakorlatban nem működik, és minden, amit eddig az integráció sikerességéről beszéltek, hazugság volt: a média központi utasítások mentén el kellett hallgassa a migránsok által elkövetett bűncselekményeket, miközben a rendőrség – felsőbb utasításra – nem tartathatja be a törvényeket a migránsokkal, és hosszú éveken át arra volt kényszerítve, hogy meghamisítsa a bűnözési statisztikákat. Az integráció sikeressége hazugság volt, de a hazugság burka átszakadt, és nyilvánosságra jutottak a bevándorlók által elkövetett bűncselekményekre vonatkozó adatok: ismétlődő jelleggel, csoportosan elkövetett nemi erőszak, rablás és testi sértés, amiért éveken át semmilyen büntetést nem kaptak.

Merkel migrációs válság kapcsán tett állásfoglalása belföldön és Európában egyaránt aláásta a német vezető tekintélyét, ami az Európai Unió alapjait rengeti meg. Az Európai Unió létezését ugyanis mindeddig az biztosította, hogy a német politika rátelepedett a tagállamokra, és nem engedte levegőhöz jutni a nemzeti szinten eltérő politikai ideákat. Németország központi szerepét azonban végleg megtörte a migrációs válság, emiatt mindinkább kezd kiütközni, hogy a felszín alatt az európai országok különbözőek, és különböző válaszokat adnak egy-egy adott problémára. Egyetlen tagállam uralmi helyzetéből adódóan maradt eddig életben az Európai Unió. Ennek megtörésével pedig az integráció visszájára fordult – a válsághelyzetek csak katalizátor voltak, melyek felhívták a figyelmet arra, hogy az Európai Uniónak alapjaiba volt kódolva a valóság kizárása, megoldásra törekvés helyett a problémák elfojtása.