A törvény minden országban meghatározott keretek közt tartja az állampolgárok esetleges megfigyelését, és megfelelő jogi szabályozással igyekszik biztosítani, hogy a titkosszolgálatok lehetőségeivel ne történhessen önös érdekű visszaélés. Úgy tűnik, ez nem vonatkozik az Egyesült Államokra, ami idegen országként is gond nélkül megfigyelhet magyar politikusokat.

• A magyar sajtóban megjelenő reakciók alapján a politikai elit ezt teljesen természetesnek tartja. Tényleg semmi nem akadályozza meg, hogy a választók érdekképviselete közben valaki amerikai kémtevékenység célpontjává váljon?

A The Telegraph brit napilap beszámolója szerint James Clapper, az amerikai hírszerzés vezetője utasításokat kapott a kongresszustól arra vonatkozóan, hogy egy átfogó értékelést készítsen arról, milyen európai pártokat támogatott Oroszország az elmúlt évtized folyamán. A lap által hivatkozott dokumentum Washington azon aggodalmait fogalmazza meg, miszerint Moszkva megpróbálja kihasználni Európa megosztottságát, hogy így aláássa a NATO szervezetét, blokkolja az amerikai rakétavédelmi programokat, és visszavonassa a Krím-félsziget “annektálása” utáni “büntető szankciókat”.

A Telegraph szerkesztőségéhez eljuttatott dosszié Franciaországban, Hollandiában, Magyarországon, Ausztriában és a Cseh Köztársaságban folyamatban lévő orosz titkosszolgálati műveleteket vélelmez, valamint több országról feltételezi, hogy annak területén át orosz ügynökök jutnak be a schengeni övezetbe (az elmúlt egy év folyamán egyébként pontosan 1,1 millió ismeretlen személy jutott be a schengeni övezetbe, különösebb probléma nélkül). Az amerikai hírszerző szervek azt vizsgálják majd, hogy milyen politikai pártokat támogat Oroszország. A bizonyítékokkal nem alátámasztott, feltételezett támogatások kapcsán ugyanis attól tartanak, hogy Moszkva “aláássa a politikai kohéziót”, blokkolja a NATO rakétavédelmi programjainak építését, és megakadályozza, hogy az országok megpróbáljanak alternatívát keresni az Oroszországgal folytatott energetikai együttműködésekre. Tehát Washingtonban valamiféle európai politikai egység megbontásától tartanak, valamint orosz titkosszolgálati tevékenységnek tüntetnek fel minden olyan véleményt, mely szerint egy az Atlanti-óceán túloldalán található ország ne akarjon Kelet-Európába rakétákat telepíteni, továbbá a földgázt sem az óceán túloldaláról, vagy bizonytalan háborús övezetekből akarnánk beszerezni.

A magyar sajtó már tényként beszél arról, hogy a Jobbik, a görög Arany Hajnal, az olasz Északi-Liga, és a francia Nemzeti Front kaphatott támogatást Moszkvából. A Telegraph cikke szerint azonban “a tisztviselők nem nevezték meg, mely pártok kerülhetnek vizsgálat alá, de feltételezhető, hogy”, – és innentől már az újságíró feltételezi – a Jobbik, stb. orosz támogatásai ügyében nyomoznak majd. A magyar sajtó ezen a ponton már következetesen Kovács Béláról beszél, holott a brit lap által említett egyetlen tény az a kölcsön, amit a francia Nemzeti Front egy cseh-orosz banktól vett fel, miután francia pénzintézetek nem voltak hajlandók a pártnak hitelezni.

Az amerikaiak emellett orosz titkosszolgálati tevékenységet sejtenek minden olyan függetlenségi törekvés mögött, ahol az új, független államalakulat már nem akarna amerikai atomfegyvernek helyet adni (pl. Skócia). Emellett általánosságokat fogalmaznak meg orosz propagandatevékenységgel kapcsolatban, ami alatt részben az atlantista fősodorral ellentétes vélemények megjelenését, részben az orosz állami hírszolgáltatók globális médiapiacra történő belépését és annak hatásait részletezik. Ennek kapcsán az amerikaiak aggodalma szintén érthető, hiszen számukra minden, a globális médiapiacra belépő új szereplő vetélytársat jelent, ami egyben az alternatív vélemények megjelenítésével globális politikai befolyásukat is kikezdi. A konkurensek piacra lépését tehát következetesen propagandának nevezik, mert ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a piaci vetélytársat hiteltelenítsék.

Az esetnek azonban nem az a legfontosabb tanulsága, hogy Oroszország esetleg saját nemzeti érdekeinek előmozdítására használná az európai országok konfliktusait – hiszen minden ország ezt teszi, saját lehetőségeihez mérten; az európai országok és az Amerikai Egyesült Államok évtizedek óta közvetlen gazdasági hasznot húz abból, hogy a Közel-Kelet muszlim országait megosztottságban tartják.

• A probléma azon a ponton kezdődik, amikor magyar politikusok és a magyar sajtó munkatársai teljesen normális, elfogadható dolognak próbálják beállítani, hogy egy idegen ország titkosszolgálata nyomozást folytasson magyar politikusok ellen.

Tudniillik, egy ilyen nyomozati tevékenységet a hatályos magyar törvények még a magyarországi szakszolgálatok számára is szigorú jogi keretek által próbálnak ellenőrizhető formában tartani. Ezzel szemben most az történt, hogy egy idegen ország titkosszolgálati vezetője bejelentette; nyomozni fognak számos európai ország pártjainak, politikusainak üzleti kapcsolatai után. A sajtóvisszhang, a felháborodás elmaradt, mert a magyar sajtóorgánumok nagy része, a politikusok többsége szerint ez teljesen normális és elfogadható.

Hogyan lehetséges, hogy a magyar titkosszolgálatok csak bizonyos keretek közt figyelhetnek meg magyar politikusokat, de az amerikaiak korlátlanul folytathatnak ilyen tevékenységet magyar politikusok ellen?

Az amerikai hírszerzés nyomozati tevékenysége kapcsán nyilvánvaló, hogy nem csak a sajtóban fellelhető információkat fogják összegyűjteni Kovács Béláról, valamint számos, egyébként saját országában semmilyen eljárás alá nem eső politikusról, hanem – mivel hírszerző szerv végzi a feladatot – ebben az esetben megfigyelési tevékenységről is szó lehet. Ennek híján ugyanis semmilyen információval nem rendelkeznének az általuk feltételezett konspiratív találkozókról. Ennek kapcsán viszont elkerülhetetlenül fel kell tenni a következő kérdést: ki adott felhatalmazást az amerikai titkosszolgálatoknak, hogy megfigyeljenek európai politikusokat, illetve nyomozást folytassanak ellenük? A hazai nemzetbiztonsági szolgálatok miért nem akadályozzák meg, hogy amerikai titkosszolgálatok megfigyeljék Magyarország politikusait? A magyar politikusok megfigyelésével ugyanis a magyar törvényhozás sebezhető pontjait térképezik fel, ami később megkönnyítheti az amerikai lobbisták dolgát.

Magyarország közélete a “külföldi diplomatákkal folytatott konspiratív találkozók” viszonylatában ma a következőképpen néz ki: politikusok heti rendszerességgel utaznak az Egyesült Államokba, sokan napi rendszerességgel tárgyalnak amerikai diplomatákkal, üzletemberekkel. Őket a sajtó soha nem nevezi amerikai ügynöknek. Abban az esetben viszont, ha egy politikus havonta egyszer Moszkvába utazik, vagy orosz diplomatákkal, üzletemberekkel találkozott – ő minden bizonnyal orosz ügynök. Ezek alapján lehet némi fogalmunk arról, miért nem háborodnak fel azon, ha az amerikai titkosszolgálatok megfigyelnek magyar politikusokat, ráadásul mindezt nyilvánosan elismerik.

Az ügy kísértetiesen emlékeztet arra a közelmúltbéli esetre, amikor nyilvánosságra jutott, hogy amerikai lobbisták akartak törvényt hozni Magyarországon, de az ügynek ez a vonatkozása szintén nem érdekelt senkit, – ehelyett a lobbista mögött álló cég érdekeit kezdte védelmezni a magyarországi sajtó.