Átvehetné a magyarországi sajtóorgánumok szerkesztőségei feletti ellenőrzést az állam, amennyiben kihirdetésre kerül a kormány alaptörvény-módosító javaslatával beiktatott terrorveszély-helyzet.

Novák Előd, a Jobbik alelnöke saját Facebook-oldalán nyilvánosságra hozott egy 30 évre titkosított kormányjavaslatot, ami terrorveszély esetén lehetővé tenné, hogy az állam ellenőrzése alá vonja az információáramlást, a karhatalmi struktúrák fokozott jelenlétét kiterjessze a köztereken és bizonyos esetekben az emberek magánszférájára, emellett rendkívüli gazdasági intézkedéseket vezethessen be.

A képviselő elmondása szerint az általa hivatkozott ötpárti egyeztetésen semmilyen háttéranyagot nem kaptak arra vonatkozóan, pontosan milyen helyzetben és mire hivatkozva hozhatná a kormány rendkívüli intézkedések sokaságát: “a kormány szinte bármit megtehetne, kontroll nélkül: az egész országban lekapcsolhatnák az internetet, beszüntethetnék az általuk kívánt médiumokat, felfüggeszthetnék a gyülekezési jogot, kijárási tilalmat rendelhetnének el, kitelepíthetnék az ország valamely részén élőket, akárhogy korlátozhatnák a járműforgalmat, elkobozhatnák „a biztonságot veszélyeztetők” vagyonát, bevezethetnék a jegyrendszert.”

A Jobbik alelnöke hangsúlyozta, hogy pártja már augusztus 27-én benyújtott egy alaptörvény-módosító javaslatot, annak érdekében, hogy terrorveszély esetén lehetővé váljon a honvédség bevetése. Novák Előd ugyanakkor kijelentette, hogy a kormány jogalkotói túlkapásokat is beépített a javaslatba; “bemondásra lehetne terrorveszélyt vizionálni (láthattuk már, milyen blöffökre képes a TEK), ráadásul egyszerű kormánydöntéssel, kontroll nélkül, míg a szükségállapot kihirdetéséhez eddig kétharmados országgyűlési felhatalmazás kellett.”

A képviselő által hivatkozott, 30 évre titkosított dokumentum alapján a kormány rendkívüli helyzet esetén számos olyan intézkedést hozhatna, ami békeidőben és liberális demokráciában elképzelhetetlen lenne:

• ellenőrizhetnék a levélforgalmat,
• korlátozhatnák a lakossági internet-hozzáférést,
• átvehetnék a sajtóorgánumok szerkesztősége feletti ellenőrzést, vagy felfüggeszthetnék azok működését,
• kijárási tilalmat vezethetnének be, betilthatnák bizonyos nyilvános rendezvények megtartását,
• teljes vagyonelkobzást végezhetnek olyan személyek esetében, akik fenyegetést jelentenek az állambiztonságra,
• élelmiszer- és benzinjegyet vezethetnek be (a bankrendszer összeomlása vagy az energiaellátásban keletkezett zavarok okán).

Bár az intézkedést a baloldali liberális és jobboldali ellenzék egyaránt elfogadhatatlannak tartja, a kormány pedig a migrációs válság miatt megjelent terrorveszéllyel indokolja azok szükségességét, a rendkívüli intézkedések lehetőségének törvénybe foglalása nem csak a migrációs válságra, sokkal inkább egy Magyarország közvetlen környezetében történt rendkívüli eseménysorozatra vezethető vissza. Ukrajna destabilizálását senki nem láthatta előre, aki nem rendelkezett titkosszolgálati forrásból származó információkkal (Razumovszkij-nyilatkozat esete). Az országban néhány hónap leforgása alatt, a kormány egy idegen hatalmaknak nem tetsző döntését követően zajlott le az államhatalom erőszakos megdöntése, és az ország területi egységének megbontása.

Viktor Janukovics ukrán államfő 2013 szeptemberében jelentette be, hogy nem írja alá a társulási egyezményt az Európai Unióval. Válaszreakcióként civil tüntetések sorozata kezdődött, amihez külföldi kézben lévő sajtóorgánumok teljes lakossági mozgósítást folytattak. December végére a rendőröket és civil tüntetőket egyaránt ismeretlen mesterlövészek lőtték, vagyis sor került a tömegdemonstrációk és a rendőri fellépés radikalizálására. 2014 februárjára – alig öt hónappal Janukovics bejelentését követően – egy olyan új kormány került az ország élére, ami garantálta, hogy aláírja az EU- és NATO-csatlakozás egyezményeit.

Novák Előd azonban az Orbán-kormány javaslattervezetét – okkal, hiszen EU- és NATO-tagok vagyunk – az amerikai mintához hasonlította: “Amerikában és másutt láthattuk, hogy a terrorveszélyre hivatkozva bármit megtehet az állam a polgáraival, de nem volna jó itthon is ezt az utat járni. Nem volna elég a TEK? Szinte biztos, hogy hazánkban a következő években is több áldozata lesz a cigánybűnözésnek, mint a terrornak, mégis csak az utóbbival akar kiemelten foglalkozni a kormány.”

Ugyanakkor, térségünkben az ukrán válság új értelmezési keretbe helyezte a demokráciát és szabadságjogokat: arra láthattunk példát, hogy a XXI. században egy európai kormány egyetlen döntése miatt is lefolyhat egy külföldről vezérelt kormányváltás, amit láncreakcióként az ország területi egységének megbomlása követhet. Az ukránok többsége valahogy úgy viszonyult Viktor Janukovicshoz, mint a magyarok többsége a Fideszhez: nem véletlen, hogy a külföldi sajtó tömegeket tudott utcára vinni. Milliók reménykedve várták a kormányváltást, – egészen addig, mígnem hideg zuhanyként érte őket a valóság, és a rossz helyett katasztrofálisat kaptak: négyszeres gázárat, sokszorosára nőtt élelmiszerárakat, miközben a puccs után előfordult, hogy az ország benzinkútjait hónapokon át nem töltötték fel. Eközben a fővárosban néha leállt a fűtés és áramellátás.

A magyarországi sajtó működéséről – bármennyire is szeretnénk – nem mondható el, hogy adott helyzetben nem idegen hatalmak kiszolgálásán, a helyzet destabilizálásán munkálkodna: 2015 júliusában a Magyar Nemzeti Arcvonal hozott nyilvánosságra információkat arra vonatkozóan, hogy a liberális sajtó amerikai sajtóorgánumokban megjelenő jelzések alapján folytatott lejárató-kampányt egy-egy politikus ellen. Nem a politikusok látványos meggazdagodása érdekelte őket, hanem utasításra cselekedtek, amikor egy idegen hatalomnak érdekében állt, hogy Budapesten tömegeket tudjon utcára vinni, magyarországi érdekérvényesítésének részeként.

Ha ténylegesen sor kerül a szabad sajtó felszámolására, és a szerkesztőségekben az állam kirendeltjei lesznek kénytelenek figyelni a monitorokat, azért leginkább a kollaboráns liberális sajtó tehető felelőssé.