Lengyelország védelmi minisztere, Antoni Macierewicz szerint a közös lengyel-ukrán dandárszintű fegyveres hadtest, a LITPOLUKRBRIG 2017-re eléri a teljes műveleti készenléti szintet. A 4000 főre tervezett alakulat legjavát, mintegy 3100 főt a lengyel állomány teszi ki, az 550 főnyi ukrán és 350 főnyi litván katona mellett.

Macierewicz a LITPOLUKRBRIG Lublinban átadott műveleti főhadiszállásának hivatalos megnyitóján tartott beszédében kiemelte, hogy mindhárom ország alakulatai jól összehangolt módon működnek együtt, ezért nagy az esély a gyakorlati működéshez szükséges készenléti szint elérésére 2017-re.

A 2014-es trilaterális kormányközi megállapodással létrehozott alakulat feladataként a nemzetközi békemissziókban való összehangolt részvételt jelölték meg a felek. A lengyel védelmi miniszter megnyitó beszédében azonban teljesen más célnak szentelte alá a hadtestet. Macierewicz szerint ugyanis a dandár “az egyik kulcsfontosságú katonai együttműködési formáció lesz a NATO keleti szárnyán.”

Ez a kijelentés a nemzetközi békemissziós feladatköröket egy agresszív katonai szervezeti szövetség céljaival azonosítja. Másrészt a három ország által alkotott hadtest egy a Lengyel-Litván Unió – vagy másképp Nagy Lengyelország – revizionista ideológiájának újraélesztési kísérletét veti fel, amely az országok extremnacionalista elemei közötti összeütközéshez vezethet. Ez az akció a kellemetlenné vált radikális szélsőjobb teljes kiiktatásához vezethet a három ország hatalmi centrumai részéről, melyben leginkább az ukrán vezetés érdekelt.

Litvánia a nemzeti szuverenitás kérdése miatt nem támogatja ezt a revizionista ideológiát, de a litván politikai elit atlanti blokkhoz való kötöttsége folytán olyan szimbolikus lépésekkel nyilvánítja ki elköteleződését az unipoláris világrend fenntartása mellett, mint a LITPOLUKRBRIG részvétel.

Varsó célja, hogy az Oroszország által a Minszk II békeegyezmény végrehajtási folyamatait szorgalmazó tárgyalási mechanizmus alkalmazhatóságának terén a margóra helyezett lengyel vezetés elragadja az orosz kezdeményezést, és a békefenntartó erőt elsőként ajánlja fel a kelet-ukrajnai helyzet rendezésére. Ez a francia-német erőcentrumok érdekérvényesülési képességének gyengülését, és az USA-lengyel tengely erősödését szolgálja az ukrajnai kérdésben.

Így közvetlenül az orosz határ mellett – a védelmi miniszter által megfogalmazottak szerint – lengyel katonai erő állomásozna, “a NATO keleti szárnyán”. Ez az erő létszámszerűen minimális értéket képvisel, egy a kelet-ukrajnai helyzetre szabott békemisszió komplex feladatainak teljes körű kivitelezésére pedig önmagában alkalmatlan. A lengyel vezetés célja ezzel inkább a béketárgyalásokba való kierőszakolt beajánlkozás, és az egyéb “tanácsadói” szerepkörben ukrán területen tevékenykedő NATO szereplők jelenlétének igazolása. Ezzel Lengyelország megpróbálná újrapozicionálni magát az ukrán területeken és megakasztani a békefolyamat valós rendezésre irányuló gyakorlati szándékot. Ennek oka a sokat hangoztatott történelmi ellentétek mellett, hogy a lengyel ipargazdaság fejlődésének motorjaként funkcionáló újramilitarizálás csak egy tudatos célzattal fenntartott orosz ellenségképen keresztül működtethető.