A Magyar Országgyűlés múlt heti – szerdai – vitanapján a szomáliai biz­ton­sá­gi erők kép­zé­se, va­la­mint a Kö­zép-Af­ri­kai Köztársaság területén bé­ke­te­rem­tés ér­de­ké­ben el­in­dí­tott ka­to­nai misszi­ók­ban va­ló sze­rep­vál­la­lási je­len­té­se­it taglaló témákban a Jobbik kivételével minden párt a két afrikai országra vonatkoztatott nemzetközi katonai stabilizációs missziókban való további magyar szerepvállalás mellett foglalt állást. A támogató pártok indokai azonban különbözőek, és ez a felszólalásokban hangsúlyozott retorika alapján nyilvánult meg.

Az MSZP a missziók támogatásán keresztül a honvédségi eszköztár modernizálásának sürgősségét hangsúlyozza, ami a liberális médiában intenzíven megindult amerikai fegyverlobbi propagandatevékenységével teljesen összhangban van, és a lehasznált amerikai fegyverrendszerek magyar védelmi eszköztárra erőltetését jelentik. Az LMP felszólalása az Európai Unió nemzetállamok feletti hatalomgyakorlási ideológiájának feltétlen támogatásának retorikája volt, mert az a kijelentés, miszerint “az Európai Uniót fő partnernek, humanitárius segítségnyújtónak” tartják, arra utal, hogy az LMP – az MSZP-vel ellentétben – nem egy az amerikai hatalompólus dominanciáját gazdaságilag biztosító, globális korporációk által irányított USA-EU szövetségi formában, hanem egy brüsszeli bürokrácia-központ abszolút technokrata irányítása alá helyezett, és nemzetközi civil szervezeteken keresztül kiterjesztett egységes európai liberál-demokrata területi ideológiában gondolkodik. A Jobbik saját magához konzekvensen nem támogatta a két afrikai misszióban való részvételt. A párt felszólalója szerint a hadászati szempontok mellett figyelembe kellene venni a külügyi és nemzetbiztonsági szempontokat is, emellett azt is kijelentette, hogy a szomáliai szerepvállalásban a magyar érdekeket még nagyítóval sem lehet felfedezni. Ezzel a kijelentéssel azonban saját stratégiai rövidlátásának adott hangot.

Miért külügyi, nemzetbiztonsági és konkrét magyar érdek a közép-afrikai és szomáliai missziókban való részvétel?

A Szomália területét is felölelő, “Afrika szarvaként” is titulált régió a Föld egyik legjelentősebb geostratégiai pontja. Itt található a Bab-el-Mandeb tengerszoros, amely a Vörös tenger Szuezi-csatornához vezető hajózó útvonalának a bejárata, és ilyen minőségében az Európát a Távol-Kelettel és Dél-Ázsiával összekötő áruszállító útvonal kiemelt kapcsolódási helye. A régiónak a szoros közvetlen határában fekvő országai kiemelt geopolitikai súlyozásuk miatt sorozatos kívülről irányított destbilizációs és restabilizációs folyamatokon mentek keresztül, a nagyhatalmi pólusok közötti erővonalak változásának függvényében. Az ezeket a periodikus változásokat generáló hatalmi pólusok köre azonban az elmúlt években az addig hegemón euroatlanti pólus, és az azzal alárendelt szövetségi függőviszonyban álló Öböl-államok (GCC) mellett Kínával bővült.

Kína erősödő regionális jelenléte ma már nem csak gazdasági vonalon számottevő, mert a térségben történt gazdasági és infrastrukturális hosszútávú befektetéseinek védelmét az ázsiai nagyhatalom katonai erő állomásoztatásáról kötött szerződéssel kívánja szavatolni, amely Dzsibuti stratégiai pontján történik. A hosszútávú befektetések közé tartozik a Dzsibuti kikötőt Etiópiával összekapcsoló sebes tehervasútvonal kiépítése, amely már most üzemel, és 2016-ra a teljes kivitelezés befejeződik. Etiópia az Afrikai kontinens második legnépesebb országa, és a világ jelenleg harmadik leggyorsabban fejlődő gazdasága, amiben Kínának óriási szerepe van. Az etióp mezőgazdaság még mindig a nemzeti össztermelés felét teszi ki – Afrika legnagyobb állatállományával és a világsorrendben harmadik helyen álló kávéexporttal -, de az ország feltáratlan arany- és tantáltartalékai miatt további ugrásszerű gazdasági növekedés előtt áll. A rendkívüli aszály miatt kieső élelemzési és takarmánygabona mennyiségi csökkenése vészhelyzetet teremtett idén Etiópiában, és Kína a dzsibutii tengeri kikötőből Addisz Abebába vezető teherszállító vasútvonal építési ütemének nagyfokú meggyorsításával, idő előtti beüzemelésével, és az azon keresztül lefolytatott gabonaexporttal hárította el egy olyan helyzet kialakulását, amely hasonló okok miatt 2011-ben egy mai napig tartó polgárháború kitörését eredményezte Szíriában. Ez a művelet egy magas fokú erkölcsi alapokra helyezett kínai érdekpolitika megelőző válasza volt egy fokozódó krízishelyzet kezelésére.

A vasútvonal kapacitása 3500 t/nap mindkét irányon, és két napi rendkívül veszélyes és leromlott állapotú kamionút helyett 10 órányi biztonságos utaztatásra rövidíti le az árucsere-forgalmat, a kapacitási szintet hétszeresére emelve. A vonal továbbépítésére Kína tárgyalásokat folytat az Etiópiától egy tengelyen nyugatra fekvő országokkal; Dél-Szudánnal, a Közép-Afrikai Köztársasággal, és az Atlanti Óceán partján fekvő Kamerunnal.

Ezekben az országokban Kína főként a könnyűipar fejlesztésében, a nyersolaj kitermelési és feldolgozási ágazatokban, az ipari gyémánt és a ritkaföldfémek bányászatának területén érdekelt. Mindezen különböző területek országonkénti fejlesztési lehetőségeinek felgyorsulása egy az egész fent megnevezett közép-afrikai régiós országokat közvetlenül összekötő infrastrukturális rendszer megvalósítása esetén óriási távlatokat nyit az eddig az euroatlanti hatalmi központtól félgyarmati függésben létező területen. Ez az infrastruktúra az ipari energiahordozó vezetékhálózatok, kikötőkapacitások bővítése, logisztikai és személyforgalmi út és vasútvonal fejlesztéseken keresztül valósulna meg. Ezzel Afrika óceánok közötti központi szélességi tengelye hosszútávon stabilizálódna, és magában hordozná a tengelyről kiindulva a stabilizáció észak-déli irányú kiterjesztésének lehetőségét. A Kenyát érintő USA-Kína közötti gazdasági dominanciaharc ebben a folyamatban a multipoláris világrend számára rejlő lehetőségek lekorlátolási szándékát jelzi Washington részéről.

Míg az USA itt közvetlenül nyílt gazdasági érdekháborút folytat az Afrikára irányuló kínai geopolitikai célok érvényesítése ellen, addig a Dzsibuti-Kamerun tengely mentén ugyanerre a hibrid hadviselésre proxy-államait ösztönzi. Az eritreai vezetés a katari elit pénzügyi támogatásával egyre erősebb Etiópia-ellenes háttérműveleteket folytat, az etióp határterületeken is intenzíven operáló szomáliai iszlamista terrorcsoport, az Al-Shabaab fegyveres és anyagi segítségét biztosítva. Az Al-Shabaab a Közel-Kelet (ebben az esetben Katar) központú szunnita iszlamista világkalifátus ideológia regionális szárnya. Ez a földrajzi szerkezetbe helyezett iszlamista kalifátus a regionálisan operáló radikális terrorcsoportok alapján egy az Atlanti-Óceántól a Csendes-óceánig terjedő, folytatólagosan kapcsolódó térségben rajzolódik ki, melynek az Al-Shabaab az első déli kiterjesztése és melynek egyéb fő szervezetei térségenként:

• Boko Haram – Niger, Nigéria, Csád
• Daesh (Iszlám Állam) és az ugyanezen területeken a forrásokért a Daesh-el rivalizáló Muszlim Testvériség – Tunézia, Líbia, Sínai-félsziget, Szíria, Irak, Kína (Xinjiang tartomány)
• Al-Kaida – Jemen, Szíria, Pakisztán, Afganisztán
• Moro és a JAT – a Daesh és az al-Kaida kiterjesztett helyi szárnyai Indonéziában, a világ legnépesebb muszlim országában.

A Szomáliából gyökerező és hektikus jelleggel Etiópiában, Dzsibutiban és Kenyában felbukkanó Al-Shabaab szervezetet az USA-Katar-Eritrea érdekkör Etiópia destabilizálására használná fel, habár az egyes szereplők érdekcéljai a destabilizálásra nézve különbözőek. Ennek az érdekkörnek a tagjai közé sorolható Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek is, mert Eritrea a Jemen területén háborút vívó nagykoalíció katonai szervezetébe történő beintegrálásával minden etióp-eritreai konfliktus esetén az összes öböl-béli arab ország Etiópa ellenében fellépő katonai blokádjához vezet, és a szudáni-egyiptomi neutralitás is kérdéses lenne egy ilyen konfliktus folyamatában. Ez a destabilizáció, a szíriai minta nyomán az Etiópián belüli szomáliai etnikum felszabadítására irányuló tevékenységként tüntetné fel az Al-Shabaab kelet-etióp régiókban végrehajtott támadásait.

Ennek megakadályozására szükséges a központi szomáliai kormányzat helyzetének megerősítése és Al-Shabaab elleni harcának támogatása egészen a szervezet felszámolásáig. Erre hivatott az ENSZ szervezeti kereteiben jelenleg az UNSOM, mint fegyveres kontingens nélküli támogató mechanizmus, az Afrikai Unió fegyveres béketámogató kontingense és az EU szomáliai biztonsági alakulatokat kiképző missziója – ez utóbbiban vesznek részt a magyar katonák is.

A Dzsibuti-Kamerun tengely megelőző széttördelésének, és így az összafrikai stabilizáció megakadályozásának másik pontja a Közép-afrikai Köztársaság, ahol a 2012-ben kiújult polgárháborút lezáró békefolyamat egy 2015 december végi általános választással stabilizálná az országot. December 13.-án a stabilizáció első lépéseként tartott alkotmányos népszavazást kísérő véres fegyveres provokációk, és a szavazás eredményességének hivatalos kihirdetése után a Noureddine Adam vezette minimális támogatással rendelkező fegyveres frakció azonnali területi elszakadási kísérlete egy kívülről vezérelt destabilizációs manőverre utalnak. Az Afrikai Unió ezért 5000 katonát küldött azonnali mozgósítással az ország területére a 18 hónapos politikai stabilizációs mechanizmus biztosítására, és az EUFOR missziót felváltó, ENSZ kereteken belül létrehozott békefenntartó kontingens maximális létszámának rövidített felfejlesztéséről határoztak. A magyar kontingens így az EUFOR alól az ENSZ kereteibe tevődik át.

Magyarország mind a Szomália, mind a Közép-afrikai Köztársaság területén folyó támogató mechanizmusokban részt vesz, és a kormány a létszám növelése és a missziók megerősítése mellett kötelezte el magát.

Az az általánosítás, ami az afganisztáni és iraki missziókkal egy kalap alá veszi a magyar részvételt a fent említett országokban, azért hibás, mert ezekben a különös esetekben (Szomália és a Közép-afrikai Köztársaság esetében) a kormány részéről a direkt reláció szintjén megnyilvánuló akció nem ideológiai alapokon, a szervezeti struktúra rendjében alárendelt szervilis függőségi viszonyból eredően cselekszik, hanem reális nemzeti és nemzetgazdasági érdekek mozgatják. Ugyanis a kínai közép-afrikai stabilizációs tengely létrejöttének magyar megtámogatása nemzetközi missziódiplomáciai eszközökkel a szintén kínai elgondolású és kivitelezésű balkáni selyemút projekt megtámogatása is egyúttal, amely nemcsak Magyarország, hanem az egész kelet-európai régió Balkánig terjedő gazdasági stabilizációs lehetőségének a záloga.

Így a magyar kontingensek jelenléte, ha máshol nem, de a közép-afrikai tengelyen teljesen jogos, és egy az unipoláris világrendtől lassan elvonatkoztató magyar külpolitika útkeresési lehetőségeinek kibontakozását jelzik. Ennek felfedezéséhez pedig nem kell nagyító, elég a nemzetstratégiai gondolkodás művelése.