A Párizsban történt terrortámadást megelőzően több nyugat-európai országban is intenzív társadalmi vita zajlott arról, hogy a titkosszolgálatoknak kiterjedtebb jogköröket kell adni az állampolgárok megfigyelésére. Németország ezzel ellenkezőleg, a BND jogköreinek csökkentésére tett lépéseket, és a francia lakosság sem hajlandó feladni a biztonságért cserébe a magánszférához való jogot. Utána történt újabb terrortámadás Párizsban.
A német CDU/CSU és az SDP kormánykoalíció november 13-án megállapodásra jutott egy új törvényről, ami korlátozná a Bundesnachrichtendienst jogköreit az állampolgárok megfigyelésére vonatkozóan, miután bizonyítást nyert, hogy a német titkosszolgálati szerv az amerikai National Security Agency megrendelésére figyelt meg európai célpontokat, és az amerikai titkosszolgálat számára folytatott tömeges megfigyelési programot Európában. A BND európai diplomatákat és vállalati vezetőket hallgatott le anélkül, hogy a parlament ahhoz jóváhagyását adta volna, az adatokat pedig kiszolgáltatta az Egyesült Államoknak. A koalíciós megállapodással tervezett új törvény jogellenessé tenné, hogy a BND bármilyen, az Európai Unió más országai ellen irányuló ipari kémkedésben érintetté váljon. A törvény egyben döntést hozott arról, hogy a parlament szigorúbb ellenőrzés alá vonja a titkosszolgálatokat.
A lépésről amiatt született egyöntetű döntés, mert nyilvánosságra jutott, hogy a BND megfigyelte Laurent Fabius francia külügyminisztert, Hansjorg Habert német diplomatát, a Nemzetközi Büntetőbíróságot, és az ENSZ gyermekügyi szervét (UNICEF), valamint számos európai nagyvállalatot. Az Edward Snowden által nyilvánosságra hozott információk alapján az amerikai NSA a német titkosszolgálati szerveket használta fel arra, hogy megfigyelés alatt tartson európai vállalatokat, vezető politikusokat és nemzetközi szervezeteket. Mindez a német parlament jóváhagyása nélkül történt, ami szükségessé tette, hogy a BND ilyen tevékenységét illegálissá tegyék, ameddig az ügy egésze kivizsgálásra kerül. Az Európai Unió emellett döntést hozott arról, hogy az amerikaiak követelései ellenére menedékjogot ad Edward Snowdennek, és megtiltotta, hogy bármely uniós tagállam az Egyesült Államok hatóságainak kiadja. Mivel máig nem ismert, hogy Edward Snowden pontosan mennyi információt vitt ki az NSA rendszereiből, az ő személye egy potenciális veszélyforrás az amerikai kormány számára, aki a jövőben még számos botrányt robbanthat ki Európában az amerikai kémtevékenységgel kapcsolatban.
Snowden kiadásának megtiltása lehetetlenné teszi az Egyesült Államok számára, hogy megakadályozza az újabb kiszivárogtatásokat Európában. Pedig, mint a német kormány által megfogalmazott törvény is mutatja, ezekből a kiszivárogtatásokból olyan botrányok bontakoznak ki, melyek a nyugat-európai országok biztonságpolitikájára jelentős hatást gyakorolnak. A BND-NSA botrány azt mutatja, hogy az Egyesült Államok nem csak saját kapacitásait használva folytatott megfigyelési tevékenységet Európában, hanem Európa ellenőrzés alatt tartására a nyugat-európai országok titkosszolgálatait használta fel. Mindez egész más összefüggésbe helyezi azt a tényt, hogy Nyugat-Európában intenzív társadalmi vita zajlott arról, hogy a titkosszolgálatoknak még nagyobb hatóköröket kell biztosítani, és fel kell hatalmazni ezeket a szerveket az állampolgárok tömeges megfigyelésére. A BND-NSA botrány azt mutatja, hogy Washingtonnak szüksége van az európai titkosszolgálatok tömeges megfigyelés programjának legitimálására, mert ezzel saját kapacitásait növeli.
Ez a legitimációs folyamat nem csak Németországban és Franciaországban, hanem Nyugat-Európa egészében zajlott (zajlik), és a párizsi terrortámadás ennek egy újabb lépcsőfokaként is értelmezhető. Október 29-én Andrew Parker, a brit MI5 hírszerző szolgálat vezetője a sajtóban nyilatkozott arról, hogy a terroristák aktívan használják az internetet és az online közösségi hálókat, ezért a titkosszolgálati szerveknek szüksége van arra, hogy az emberek levelezéseit tömeges jelleggel megfigyelhessék és valós időben nyomon követhessenek több tízezer személyt. Parker kijelentése egyértelművé tette, hogy a terrorveszély egy legitimációs tényező a tömeges megfigyelés elfogadtatására. A fentiek miatt ennek keretein belül kell értelmezni a Párizsban történteket is. A mainstream média részletekbe menően, valós idejű tájékoztatást folytat a terrortámadás körülményeiről. A nyilvánosságot olyan információkkal bombázzák, miszerint a támadást több személy követte el, és több terrorsejt együttműködve követte el. Egy ilyen szervezett támadás olyan kiterjedt előkészületeket feltételez, melynek okán feltételezhető, hogy a hatóságok meg tudták volna akadályozni több mint száz ártatlan ember halálát, ha több lehetőségük van a személyek közti kommunikáció ellenőrzésére. Ilyen esetben ugyanis a titkosszolgálatok nagyobb valószínűséggel észlelték volna a terrortámadás előkészületeit.
Mivel a terrortámadás legitimációs tényező a tömeges megfigyelési programok elfogadtatására, látható, hogy az ártatlan emberek halálából elsősorban azok profitáltak, akik el akarják fogadtatni a lakossággal, hogy a biztonságért cserébe feladják a szabadságjogok egy részét. Számukra ez a terrortámadás szükséges volt; mint a fentiek mutatják, egy európai ország már olyan lépéseket tett, amivel korlátozott egy saját titkosszolgálati szerve által folytatott megfigyelési tevékenységet. Ezt a titkosszolgálati szervet az amerikai NSA arra használta, hogy – saját kapacitásait mintegy kiterjesztve – rajta keresztül figyeljen meg európai célpontokat. Emiatt a BND jogköreinek korlátozása az NSA mozgásterét is korlátozta Európában. A párizsi terrortámadásnak köszönhetően azonban Európa újra arról kell közéleti vitát folytasson, hogy a titkosszolgálatok mozgásterét növelni kell.