Lengyelország katonai létesítményeket ad át az amerikaiaknak

Az Egyesült Államok és Lengyelország kormányközi megállapodást írt alá az amerikai páncélosok Lengyelországban történő elhelyezéséről, és számos katonai létesítmény átadásáról.

Lengyelország védelmi minisztériuma csütörtökön közleményben számolt be az új egyezmény megkötéséről. Eszerint a térségi ország 32. légibázisának területét és valamennyi létesítményét átadja az amerikai hadseregnek. Az Egyesült Államok emellett megkapja a lengyel fegyveres erők Lask melletti kiképzőközpontját, és három másik, az ország különböző pontjain elhelyezkedő katonai létesítményt.

Az új egyezmény alapján az Egyesült Államok kizárólagosan rendelkezik az átadott bázisokról, azokban állandó jelleggel katonákat állomásoztathat, ellenőrzés nélkül raktározhat fegyvereket, harcjárműveket, és bármilyen, az amerikai hadsereg térségben zajló tevékenységéhez szükséges felszereléseket.

Lengyelország helyettes védelmi minisztere augusztusban levélben értesítette Ciechanów település polgármesterét, hogy az új megállapodás részeként létrehozott első amerikai bázis még a következő hónapokban megkezdi működését a környéken.

A két ország közt érvényben lévő katonai együttműködés részeként az Egyesült Államok 2010-ben nyitotta meg első, átmeneti jelleggel üzemeltetett bázisát az orosz határ mellett. Annak állandósítása azonban törvényszerű volt. Zdzisław Sadowski lengyel közgazdász július 31-én az Interia online magazinnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy

“ahová az amerikaiak egyszer bevonulnak, onnan békés úton nem távoznak”.

November 3-4-én a térségi NATO-tagállamok Bukarestben tartanak újabb csúcstalálkozót, ahol “önkéntesen javasolni fogják”, hogy a NATO erősítse állandó katonai jelenlétét országaikban. A NATO-erők behívásakor azonban az amerikai hadsereg alakulatai mindig létszámban felülreprezentáltak. Más tagállamok csapatai kis létszámban érkeznek – főként abból a célból, hogy a katonai jelenlét ne egyértelműen amerikai legyen, hanem nemzetközinek lehessen nevezni.