Felbecsülhetetlen értékű ősi hagyatékot tüntettek el a forradalom idején

Az egyiptomi Régiségek Minisztériumának becslése szerint Egyiptom ősi tárgyi emlékeinek közel egyharmada eltűnt a forradalom során. Vélhetően valamennyit kicsempészték az országból.

Ismeretlen elkövetők több ezer műkincset csempésztek ki az országból a 2011-ben és 2013-ban zajló forradalmak idején. A Hoszni Mubarak, majd Mohamed Murszi regnálásának véget vető forradalmak leple alatt rengeteg múzeumot és templomot kifosztottak, és máig folyamatban van a pontos károk felmérése. Zahi Havass, a Régiségek Minisztériumát Hoszni Mubarak uralma idején vezető archeológus szerint 2010-ben és 2012-ben készült műholdas felvételek összehasonlításakor az is egyértelművé vált, hogy nem csak a múzeumokat és templomokat fosztották ki, de a zavargások leple alatt ismeretlen csoportok az ország teljes területén illegális ásatásokat végeztek.

Havass elmondása szerint a Régiségek Minisztériuma az elmúlt évtized során több mint 6000 ősi tárgyi emléket tudott legális úton visszaszerezni a világ legkülönbözőbb részeiről, de ami 2011-ben és 2013-ban történt, az a minisztérium létezése óta végzett összes munkát eltörölte. A két forradalom során az ország kifosztása zajlott le, és olyan történelmi emlékek is eltűnhettek, melyeket a legális régészeti feltárások során még meg sem találtak. Az archeológus szerint a Kairói Múzeumból elhordott tárgyak egy részét bűnözői csoportok felszámolása során vissza tudták szerezni, de az ellopott értékek jelentős része még mindig hiányzik, és feltételezhető, hogy az elkövetők külföldre csempészték.