Az iráni gazdasági elit egy része szembefordult az ajatollahhal

Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője teljes tiltást adott ki az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokra. Az iráni gazdasági elit egy része szembefordult a vallási vezetéssel, és kiárusítják az országot az amerikaiaknak.

Az ajatollah kijelentette, hogy az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalássorozatnak nincsenek előnyei Irán számára, miközben számos hátránya van. Döntését a Twitteren is megerősítette, hogy a nyugati sajtó és egyes iráni üzletemberek azt ne tudják félremagyarázni:

A legfelsőbb vezető egyértelműen kijelentette, hogy az iráni tárgyalódelegáció legjobb próbálkozásai ellenére az Egyesült Államok kihasználta a lehetőséget a beszivárgásra, és az iráni nemzeti érdekkel ellentétes megállapodásokat kényszerít ki a tárgyalások során.

A nyugati sajtó egy az amerikai CBS News hasábjain megjelent, Hasszan Roháni iráni elnökkel készített interjú alapján korábban hangsúlyozta, hogy amikor az ajatollah a sátán szót használja az Egyesült Államok jellemzésére, azt valójában nem is úgy kell érteni, inkább félrefordításról lehet szó. Az atomprogrammal kapcsolatos tárgyalássorozattal párhuzamosan azonban iráni vezetők szinte valamennyi nyugati ország üzleti delegációival kötöttek előzetes megállapodásokat, és számos nyugati pénzintézet kezdett képviseletet működtetni Teheránban, amiből egyértelművé vált, hogy az iráni gazdasági elit egy része – az ajatollah utasításait figyelmen kívül hagyva – az ország nemzeti érdekeivel ellentétes megállapodásokat köt.

A háttérben zajló tárgyalások során az Egyesült Államok – többek között – kitermelési jogot szerzett az iráni olajra és földgázra. A tárgyalássorozat kezdete óta folyamatosan áramlik a nyugati tőke az országba, cserébe a nyugati vezetők politikai reformokat várnak el.