Európa újra egy lehetséges atomháború ütközőzónájában van. A német sajtó épp az imént számolt be arról, hogy az Egyesült Államok újabb 20 atomfegyvert telepít Németországba, és ez már részét képezi a 2015-ös amerikai költségvetésnek.
Az újabb amerikai atomfegyverek érkezéséről a ZDF német televízió számolt be. Az Egyesült Államok immár bevallottan modernizálja nem csak a Németországban elhelyezett atomfegyvereit, de egész Európa azzal kell szembenézzen, hogy az amerikaiak egyre nagyobb atomfegyver-arzenált akarnak idetelepíteni. Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Törökországban szintén készenlétben vannak az amerikai atomfegyverek, hogy egy háború esetén csapást mérjenek a politikai ellenfélre.
Marija Zaharova, Oroszország külügyminisztériumának szóvivője a hír leközlését követően rendkívüli interjút adott a ZDF televíziónak, melyben kijelentette; Moszkva számára fokozott aggodalomra ad okot, hogy az Egyesült Államok modernizálja a Németországba telepített amerikai atomfegyvereket, mert ez egyértelműen az Oroszország elleni háborús készülődés részét képezi. Egyértelműen – hiszen a német TV-csatorna szerint az atomtöltetek az “orosz veszély” miatt kerülnek Európába.
Zaharova szerint Európában is fokozott aggodalmat kelt Washington lépése, ami nem csak Európát sodorja veszélybe, de globális léptékben is visszájára fordíthatja a nukleáris leszerelés terén eddig elért eredményeket.
“Európában – és nem csak Németországban, hanem Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban – továbbra is készenlétben állnak az amerikai taktikai atomtöltetek. Az amerikaiak modernizálják a bombáikat, a NATO európai tagjai pedig modernizálják a légierőt, ami ezeket a bombákat célba juttathatja.”
Zaharova szerint a nukleáris leszerelés ezzel globális szinten lehetetlenné válik. Felbomolhat a nukleáris leszerelésről 1970-ben, 191 ország által aláírt egyezmény, és a világ országai újra atomfegyverek felhalmozására fognak törekedni, mert az Egyesült Államok egyértelmű jelzést adott arra, hogy a nukleáris csapásmérő erő fokozásával akarják megtartani az amerikai katonai fölényt az Egyesült Államok határain kívül.