Alekszisz Ciprasz görög kormányfő csütörtök este egy televíziós beszédben bejelentette lemondását. Újabb választásokat írnak ki szeptemberben. A hitelezők akarata érvényesült, Ciprasz saját pártját és népét árulta el.

Függetlenül attól, hogy Alekszisz Ciprasz tevékenységét a különböző politikai irányzatok más és más módon ítélik meg, kijelenthetjük, hogy ami az országban történik, az kezd veszélyessé válni. Nem csak Görögország számára, de az önmagát felvilágosultnak, civilizáltnak gondoló nyugati világ, és főleg az Európai Unió számára hordoz sötét jövőképet a görög válság. Görögországban az utóbbi hónapok során a következő eseménysorozat történt:

• a többségi lakosság megválasztott és kormányra juttatott egy pártot, ami azzal kampányolt, hogy nemet mond a hitelezőknek, és véget vet a megszorításoknak.
• az új miniszterelnök kormányra jutása után népszavazást írt ki, hogy megerősített demokratikus felhatalmazással mondhasson nemet a hitelezők feltételeire.
• ezen a népszavazáson a lakosság abszolút többsége arra szavazott, hogy nemet kell mondani a hitelezőknek, és nem kellenek a megszorítások.
• a népszavazás után a miniszterelnök nem csak elfogadta a hitelezők feltételeit, de még föléjük is licitált.
• a lakosság abszolút többsége által leszavazott, bukott pártok támogatásával megszavazta a hitelezők által megkövetelt törvények meghozását.
• aláírt mindent, amit elvártak tőle, majd bejelentette saját lemondását.

Egész Európa számára egyértelmű, hogy mi történt. Alekszisz Ciprasz ugyanis mindvégig komolyan gondolta a megszorítások és a nemzetközi hitelezők elleni harcot. Erre épült a kampány, ez a párt profilja, emiatt választották meg. Még kormányra jutása után is komolyan gondolta, azt viszont képtelen volt megakadályozni, hogy egy erősebb hatalom a görög nép demokratikus döntéshozatala ellenében is keresztülvigye akaratát.

Nyugati sajtóorgánumok is elismerik, hogy ez történt. A Deutsche Wirtschafts Nachrichten német napilap szerint “az Európai Unió korábbi formájában megszűnt létezni, az már nem egy kölcsönös bizalmon és demokratikus értékeken alapuló politikai unió”. A Ciprasz pálfordulását követően megjelent publicisztika szerint Angela Merkel a görög nép demokratikus véleménynyilvánításának semmibevételével terrorállammá formálta az Európai Uniót, ahol

a demokrácia marginális jelenséggé válik, az erős országok ultimátumot adnak a gyengéknek, olyan módon, ahogy az korábban soha nem történt.

Alekszisz Ciprasz hatalomra jutása és látványos fordulata ugyanis ezt jelenti. Lehet annak kapcsán elméleti vitát folytatni, hogy eddig létezett-e demokrácia, vagy már a kezdetektől fogva hazugság volt az egész, de a Görögországban történtek kétségkívül rámutatnak arra, hogy ma, Európában nemzetállamok demokratikus módon nem tudnak független cselekvőként működni. Ciprasz látványos fordulata arra mutat rá, hogy a nemzetközi hitelezők nem tűrnek ellentmondást. Megengedik, hogy egy párt ellenállással kampányoljon. Akár kormányra is juthatnak – de azon a ponton, ahol egy ország kormánya szembemenne a nemzetközi tőke akaratával, a kormány kulcsfigurái látványos fordulatot tesznek. Vélhetően senki nem fogja bizonyítani, hogy Cipraszt megzsarolták, vagy lefizették, de lassan a fővonalú nyugati média egy része is tényként kezeli: Görögországot megtörték, a kormányra egy idegen hatalom rákényszerítette akaratát.

Ezek nagyon veszélyes történések. A volt Szovjetunió egykori érdekszférájához tartozó országokban ugyanis a rendszerváltások óta folyamatosan csökken a választásokon a részvételi hajlandóság. Két évtized alatt az országok lakossága egymástól függetlenül, belpolitikai okokból is rádöbbent arra, hogy a demokraták nem hoznak változást. Kampányolnak, hazudnak, majd megválasztásukat követően az ellenkezőjét csinálják.

Ami Görögországban történik, az kezd fokozottan veszélyessé válni. Ugyanis ez egy olyan helyzet, amit a történelem folyamán minden esetben katonai diktatúra követett. Görögország kormányát megtörték, és egy demokratikusan megválasztott kormányt rákényszerítettek arra, hogy cserben hagyja választóit. A helyzet amiatt fokozottan veszélyes, mert a Sziriza nem csak egy párt a sok közül. Ez egy utolsó párt, amihez nagy számban fordulnak a demokráciából kiábrándult állampolgárok.

Nem nehéz párhuzamot vonni Görögország és Európa egésze közt. Az Európai Unióban ugyanis éppen ilyen pártok jutnak a hatalom közelébe: utolsó pártok, amire az emberek a demokráciából kiábrándulás miatt, rendszerellenességük okán szavaznak. Tagállamtól függően eltérő, hogy ez radikális jobb vagy baloldalt jelent, de az ilyen sokadik utas pártok közös vonása, hogy felfogják a demokráciából kiábrándultak szavazatait, és visszaterelik őket a demokratikus váltógazdaságba.

Ezek a pártok – Magyarországon a Jobbik sorolható ebbe a kategóriába – a demokrácia végső menedékét jelentik Európában. Azzal, hogy a nemzetközi hitelezők hagynak kormányra jutni, majd korrumpálnak egy ilyen pártot, végső csapást mérnek a demokráciára, amiből az európai választóknak lassan már a relatív többsége kiábrándult. A Sziriza esetét minden ország magára vonatkoztatja, és Ciprasz látványos fordulata semmi jót nem jelent. Más országok vonatkozásában azt közvetíti; hiába válik egy új párt legnagyobb ellenzéki erővé – kormányra juthat akár Vona Gábor -, mert önmagában az ország nem rendelkezik annyi erővel, hogy egy nemzetérdekű kormány hatalomra jutása esetén a kormány ki tudjon tartani saját döntései mellett. Kampányolnak, kormányra jutnak – és utána kiderül, kinél mennyi nyers erő van.

Ez a demokráciára mért végső csapás, és újabb lépés afelé, hogy az emberek felismerjék: a nyílt erő határozza meg a politikát, a nyílt erő határozza meg az országok közti, a hitelezők és kormányok közti viszonyokat, és annak ellenére, hogy a nyugati világ felvilágosultnak gondolja magát, a dzsungel törvényei szerint él. Ha Európában a demokrácia újra megszűnik létezni (a történelem folyamán volt már rá példa), és újabb türannoszok emelkednek fel Európa-szerte, az a profit maximalizálásában érdekelt nemzetközi hitelezők hibája. Az emberek ugyanis hajlamosak arra, hogy mindig megszavazzák az újabb demokratikus alternatívát: egészen addig a pontig, ameddig egy külső hatalom ki nem nyilvánítja: “megszavazhattok bárkit, úgyis az fog történni, amit mi akarunk”.