Egyiptom juthat piaci előnyhöz a szankcióháború miatt

Egy év alatt közel duplájára nőtt a kereskedelmi forgalom Oroszország és Egyiptom közt, miközben továbbra is zajlanak a tárgyalások az Eurázsiai Gazdasági Unió és Egyiptom közti szabadkereskedelmi zóna létrehozásáról.

Egyiptom oroszországi nagykövete, Mohamed Elbadri szerint 2014 óta több mint 86%-al, 5,47 milliárd dollárra nőtt a két ország közti kereskedelem volumene, és Kairó tervezi a kereskedelmi kapcsolatok további bővítését.

A nagykövet szerint a közeljövőben fokozottan ügyelnek arra, hogy az import és export közt állandó egyensúly alakuljon ki. Elbadri kifejtette, hogy ma Oroszországból tízszer akkora értékben érkeznek termékek Egyiptomba, mint onnan az orosz piacra, elsősorban amiatt, mert az egyiptomi termékek még nem minden esetben felelnek meg a vámunió elvárásainak.

Ugyanakkor, a diplomata pozitívan nyilatkozott a tárgyalási folyamat megkezdéséről, ami szerinte mindkét fél számára előnyös megállapodáshoz vezet. Az Eurázsiai Gazdasági Unió vámuniójához társulással ez az asszimetrikus arány megváltozik majd, és Egyiptom részt vehet annak a piaci űrnek a betöltésében, ami az európai vállalatok kiszorulása miatt alakult ki a szankcióháború során.