Megleckéztette Simicska embere az őt szorongató államot. Ezzel a címmel közölt a HVG publicistája egy Simicska Lajos “embereinek” állami vállalatokban folytatott sakkjátszmáját taglaló írást. A szövegkörnyezet már-már azt az érzetet kelti, hogy Simicskát az Orbán-kormánnyal szembeni ellenállás egy szimbólumává próbálnák előléptetni.
Megleckéztetni a kormányt; ez egy olyan tett, amit az ellenzéki választók, de még az ellenzéki politikai erők egy része is legfeljebb rövid időre, vágyálmaiban jeleníthet meg. Aki mégis megteszi, rövid úton szerez hírnevet – példaképpé válik. Valahogy így került át Simicska Lajos az elnyomó, korrupt oligarcha kategóriából a jók, az ellenállók közé. Olyannyira, hogy Vona Gábor szerint is neki kellene adni a majdani korrupcióellenes hivatalt. Nem komolyan, csak viccből – ahogy felelős miniszterelnök-jelöltek körében szokás. Ha a választók, szimpatizánsok is elfogadják, mindkét fél jól jár. Egyéb esetben marad Simicskának a baloldali ellenzék, ahol a sajtó némileg kevesebb ellenállásba ütközik, ahol neve már-már fogalommá nőtte ki magát.
A balliberális ellenzék világlátása egyszerű; a kormány az elnyomó diktatúra, ők pedig az ellenállók, akik dacolnak az elnyomó diktatúrával. Amit a kormány akar, az tényszerű mérlegeléstől függetlenül, szükségképpen rossz; eredendően elvetendő – már csak azért is, mert “a kormány” akarja, és a balliberálisok szerint a kormány is, az állam is önmagában – mint társadalmi jelenség -, eredendően rossz. A Soros György féle globális civil társadalomban hívők számára a kormány, az állam előjeltől függetlenül ellenségkép. Amit a kormány ellenségei, az állam ellenségei akarnak, az pedig eredendően jó – nem minden esetben, elvégre a szélsőjobboldallal mégis csak Orbán ellenében számolnak, a későbbiekben már a történelemkönyvek kitépett lapjára tennék vissza.
A balliberális ellenzék világlátása roppant egyszerű; Simicska Lajost száműzték a gonoszak, az elnyomók – ezért mostantól a jókhoz tartozik, ami az ő olvasatukban a számkivetettek megfelelője.
Hogyan állította fel a baloldal ezt a legvégső egyenletet? “Akit a rosszak maguk közül kivetnek, az már mindjárt jó.” Simicska Lajos személye lassan – trágárságokkal övezve ugyan, de – fogalommá növi ki magát, és erről nem csak a baloldali liberális sajtó tehet – aminek szüksége van az éppen aktuális ellenállás szimbólumára -, hanem önmagában véve a baloldal, ami máig képtelen volt egyetlen hiteles alakkal előállni. Nincs egyetlen olyan baloldali vezető, akit nemhogy a többi baloldali párt, de legalább a baloldali választók elfogadnának. Ezért marad nekik az átmeneti jelleggel használt, eldobható közéleti töltelékkarakter – ami most épp Simicska lett -, egy olyan személy, akire pótcselekvésként mutogatni lehet; ő az, aki jól megmutatja a kormánynak. Eközben minden, amit ellene tesznek – elvetendő.
Tényleg ennyire képes a politikai baloldal teljes spektruma együttvéve? Tényleg olyan mélyre süllyedt Magyarországon a baloldali ellenzék, hogy még közéleti figurákat is a politikai-gazdasági riválistól kell kölcsönözni? Tényleg jóllakott kecskére kell bízni a káposztát, feltételezvén, hogy az többé meg nem éhezik?
Itt tart ma a baloldal – és ezért támogatja őket az összlakosság felének harmada. Simicska Lajos nem szimbólum – még csak nem is ellenálló; egy kegyvesztett milliárdos, aki azt gondolta; ha pénze van, mindent megtehet. Pont egy fokkal rosszabb, mint a többi; más milliárdosok ugyanis azon képességükkel gazdagabbak, hogy ha már többet lopni nem tudnak, legalább amijük van, azt megtartani tudják. Simicskának ez valamiért nem sikerült.