Szétlőtték az oroszok Dezső András ellenőrzőpontját

Kimért alaposság látszatát keltő kritikának vetette alá az Index.hu liberális sajtóorgánum újságírója Lázár János a magyar hírszerzés ukrajnai tevékenységével kapcsolatos kijelentését.

A Dezső András nevén megjelentetett publicisztika a következő forrásokra hivatkozik:

  • “Így kommentálta az Információs Hivatal (IH) egyik volt hírszerzője az Indexnek”
  • “Az Indexnek név nélkül nyilatkozó egykori IH-s hírszerzők”
  • “Az Indexnek nyilatkozó hírszerzési szakértők”
  • “A szakmabeliek”

A jól-értesültség látszatát mindössze egyetlen kép zavarja meg. A publicisztika egy fotóval illusztrálja az ukrajnai helyzetet, “Katonai ellenőrzőpont Ukrajnában” felirattal:

A fotó azonban komoly túlzással sem a mai helyzetet tükrözi: az illusztrációként felhasznált ellenőrzőpont közel egy évvel ezelőtt volt ott, ahol a képen látható, és

a fotó elkészülte után három nappal szétlőtték.

Utána így nézett ki: