Simicska az adóhivatalt is elbukhatja

Vida Ildikó napokon belül történő leváltásáról adott hírt a Blikk. A lap “meg nem nevezett” forrásokra hivatkozva állítja, hogy a személycserét az adóhivatalnál már kész tényként kezelik.

A lap információi szerint Vida akár napokon belül távozhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal éléről, és távozása már régóta napirenden van, mert egyértelműen Simicska Lajos emberének tartják, Simicska embereinek kiszorítása a közéletből pedig gőzerővel zajlik. A lap felemlíti, hogy “miután a volt kormányközeli oligarcha viszonya megromlott Orbán Viktorral”, sorban távoznak az állami vezető pozíciókból a Simicskához kötődő vezetők. Simicska érdekeltségei szintén háttérbe szorulnak, és korábbi gazdasági háttérbázisát is elveszíti.

“Simicska mind nagyobb veszteségeket is kénytelen elkönyvelni. Korábban az államtól 1440 hektárnyi földterületet kapott bérbe pályáztatás nélkül, de ezeket cégei már elbukták. A meglévő, saját területek után pedig nem jár már annyi támogatás, mint korábban, mert a kormány maximálta azt. Médiavállalkozásaira pedig a médiaadó ró évi több százmilliós terhet, míg az állami építkezéseket korábban egymás után nyerő Közgép már rendre alulmarad a tendereken.”

A lap a történtek kapcsán Kiszelly Zoltán politológust idézi, aki kifejtette, hogy Simicska térnyerése 2010-2014 közt látványossá vált, aki az anyagi terjeszkedésének korlátozását célzó törekvések ellen politikai úton próbált fellépni.

2014 május 29-én Bajnai Gordon neve volt az egyetlen magyar név a Bilderberg csoport Koppenhágában kezdődő találkozója meghívottjainak listáján. A hazánkban jelentős támogatottsággal nem bíró, külföldön azonban annál ismertebb Bajnait Koppenhágából hazaérkezését követően kérdezte a sajtó arról, hogy milyen célból vett részt az összeesküvés-elméletek által övezett csoport találkozóján. Bajnait az akkori Magyar Nemzet újságírója arról kérdezte, “kapott-e bármilyen politikai, gazdasági kérdésekkel kapcsolatos, iránymutatást, felkérést, esetleg feladatot?” A politikus a kérdésre azt felelte; “Igen, hogy próbáljam Simicska Lajost megnyerni a Bilderberg szponzorai közé. A tavalyi osztalékból bőven telik rá.”

Simicska Lajos érdekeltségeinek háttérbe szorítása Bajnai Koppenhágában tett látogatását követően kezdődött meg. 2014 október végén információk jutottak nyilvánosságra arra vonatkozóan, hogy a kormány egy esetleges CIA felforgató művelettől és az államhatalom megdöntésére tett kísérlettől tart. 2015 februárjára Simicska általános médiaháborúról beszélt. Február 27-én Vágó István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kijelentette, hogy a kormány holdudvarából kiszorított oligarcha valószínűleg nem saját pártot fog alapítani, hanem támogatóként beáll a jobboldali ellenzék mögé, ami számára megfelelő eszköz korábbi pozícióinak visszaszerzésére.