Észak-Koreát provokálják egy újabb hadgyakorlattal

Tovább folytatja az Egyesült Államok a Csendes-óceán térségében szövetséges országokkal megkezdett hadgyakorlatokat; hétfőn Dél-Koreával kezdett közös hadgyakorlatot az amerikai haditengerészet, melynek során ellenséges tengeralattjárók elhárítására, és Észak-Koreából érkező katonai fenyegetésre adott közös válaszra készülnek.

A dél-kínai tengeren kezdődő háromnapos gyakorlatban több mint tíz hajó vesz részt, emellett amerikai tengeralattjárók is megjelennek. Terjedelmét tekintve ez az eddigi legnagyobb, Dél-Korea és az Egyesült Államok által közösen végrehajtott hadgyakorlat, ami szintén nem véletlen, ugyanis Észak-Korea májusban bejelentette, hogy sikeresen tesztelte saját, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétáit.

Az Egyesült Államok az ENSZ BT határozatai megszegésének nevezte az új fejlesztéseket, azt követően hirdették meg az újabb hadgyakorlatot. Észak-koreai tisztviselők szerint országuk már rendelkezik olyan atomtöltettel, amit az új fejlesztésű ballisztikus rakétákkal célba tudnak juttatni, egyes becslések szerint akár az Egyesült Államok területén is. Annyit azonban a nyugati szövetségesek is elismernek, hogy Észak-Korea már képes arra, hogy adott esetben megelőző nukleáris csapást mérjen a csendes-óceáni térségben.

Májusban szintén zajlott egy közös hadgyakorlat, melyben Franciaország és Törökország is részt vett. Észak-Korea mindkét esetben bejelentette, hogy a közös fellépést provokációként értékeli.

Ugyanakkor az amerikaiak csendes-óceáni manőverei elsődlegesen nem Észak-Korea ellen irányulnak. John McCain republikánus szenátor javaslatára az USA felfegyverzi csendes-óceáni “szövetségeseit”. Washington az utóbbi évtizedek során megvetette a lábát az ázsiai kontinensen, és ott saját politikai rendszerének exportálását követően elkezdett katonai hídfőállásokat működtetni. Korea kettészakítása óta Dél-Korea az Egyesült Államok előretolt helyőrségeként működik, miközben Észak-Korea elsődleges szerepe a térségi politikában, hogy Kína protektorátusaként elrettentő erőt mutasson fel az amerikaiak továbbterjeszkedése ellenében.