Pénteken Pozsonyban, a GLOBSEC-2015 biztonságpolitikai konferencián Orbán Viktor rövid, lényegre törő kérdések kapcsán rövid, lényegre törő válaszokkal nyilatkozott a Magyarországon jelenleg zajló változásokról. A bevándorlás-kérdést, demográfiát és gazdasági növekedés tematikájában adott válaszok igen sokat elárulnak arról, mi zajlik ma a térségünkben, a kérdező megfogalmazásai pedig sokat elárulnak arról, hogy a nyugati mentalitás hogyan látja mindezt. (Orbán válaszai – angolul – 1:00:40-től)

A kormányfőnek szegezett kérdések és a válaszok egy része is nagy vonalakban a Soros György féle “nyílt társadalom” ideológiája mentén hangzott el. A kormányfőnek feltett első kérdés afelől érdeklődött, hogyan tervezi a kormány megoldani a gazdasági növekedés fokozását, ha Magyarország lakossága rohamosan csökken, és eközben lezárjuk a déli határokat. A kérdező nem említette konkrétan, de a kérdés indirekt módon magába foglalta azt a neoliberális dogmát, miszerint a bevándorlással kell ellensúlyozni a lakosság fogyatkozását.

Ezen a ponton elsőként magát a kérdést kell kontextusba helyezni; a kérdező ugyanis azt feltételezte, hogy a bevándorlás a válasz a lakosság fogyatkozására. A “nyílt társadalom” ideológiája ugyanis nem tesz különbséget afrikai, arab és európai közt, mert az nem az adott civilizáció szempontjából, hanem kizárólag a globális vállalati érdekeket szem előtt tartva tekint a bevándorlás kérdésére.

A globális gazdasági elit a lakosságra csak mint munkaerőre, mint a nagyvállalatok humán erőforrására tekint, foglalkoztatási szempontból nem tesznek különbséget civilizációs hovatartozás közt.

Az egypólusú világrendben ez egy dogma, és amikor a kormányfőnek azt a kérdést szegezték, “hogyan akarja biztosítani a gazdasági növekedést, ha lezárja a déli határokat”, valójában ennek a dogmának a be nem tartását kérték számon. A nyugati gazdasági elit számára ugyanis érthetetlen, miért kell különbséget tenni munkaerő és munkaerő közt, és ők a demográfiai helyzet alakulásán elsősorban munkaerő-ellátottságot, a vállalatszervezéshez használható humánerőforrást látnak. Tehát a kormányfőnek szegezett kérdés nyersen fogalmazva ezt jelentette:

“miért érdemes befektetni Magyarországon, ha egyre kevesebb a munkaerő, és nem is engedtek be munkaerőt ahelyett, ami nyugatra vándorolt”.

Orbán Viktor válaszadásában nagy vonalakban azt juttatta kifejezésre, hogy Magyarországon most egy olyan változás zajlik, aminek köszönhetően a kormány elkezdett foglalkozni a munkaerő civilizációs hovatartozásával. Az egypólusú világrend már nem tartja magát maradéktalanul, a kormánynak lehetősége van arra, hogy ilyesmire is hivatkozzon.

Orbán kijelentette, hogy

“nem gondoljuk úgy, hogy a bevándorlás oldaná meg a demográfiai problémákat. Mi inkább a családokra koncentrálunk. […] A rossz tendenciákat természetes úton szeretnénk megváltoztatni.”

Bármennyire is mérsékeltnek tűnik ez a megfogalmazás, annak kijelentése, hogy egy kormány különbséget tesz a lakosság természetes növekedése és a munkaerő-import közt, az egypólusú világrend egyik alapdogmájának semmibevételét jelenti. Ha valamit, ezt 25 év alatt sikerült elérni.

A kormányfő ugyanakkor kifejtette, hogy Magyarország “nem jóléti társadalom, hanem munkaalapú társadalom, és a kormány célja a teljes foglalkoztatottság”. A jólét hiányát valószínűleg a választók is “észrevették” a rendszerváltás után, így ez nem szorul különösebb magyarázatra. A jelenlegi Magyarország munkaalapú társadalomnak nevezése viszont amennyire egyszerűnek és hamisnak hangzik, legalább annyira betekintést enged a kormány tevékenységébe és a helyi elit hosszú távú kilátásaiba. A munka alapú társadalom ugyanis egy új iparosítást jelentene, a mai Magyarországot pedig épp ellenkezőleg: a hazai ipar teljes hiánya jellemzi. Magyarország ipar nélküli felvásárló piac szerepét az Európai Unió kvótarendszere előírja, így Orbán Viktor munkaalapú társadalomra hivatkozása annak előszelét jelenti, hogy hazánkban a helyi elit középtávon az uniós csatlakozási szerződés újratárgyalására készül, amiben a – mostani vagy a következő – kormány minimum-követelményként a kvótarendszer eltörlését vagy Magyarországra vonatkozó enyhítését fogja megszabni.

A kormányfő ugyanakkor öntudatlanul is hivatkozott Soros György reflexivitás-elméletére; a GDP növekedés előremozdítását ugyanis attól várja, hogy “a jó hírek jó híreket hoznak”, vagyis a kormány gazdasági növekedést fokozó terveinek továbbra is szerves részét képezi, hogy Magyarországról a jövedelmező befektetési közeg képét alakítsa ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az információáramlás módosításával kívánja a befektetési döntéseket befolyásolni, ami minden kétségen felül megfeleltethető Soros György máig vitatott elméletének. A tőke és befektetések jövedelmezőség alapján történő kihelyezése és a nagyobb várható profit irányába áramlása ugyanis feltételezi, hogy a globális gazdaságot kizárólag a tőke törvénye mozgatja. A kormány gazdaságpolitikáját máig meghatározó elmélet ugyanakkor nem számol azzal, hogy a globális piacot nem csak anyagi törvényszerűségek mozgatják, hanem azoknál jóval meghatározóbb befektetési döntési tényezőként van jelen a geopolitika és nagyhatalmi érdekérvényesítés, ami önmagában, a várható profittól függetlenül is dönthet arról, hogy egy országba mennyi befektetés, milyen mértékű iparosítás összpontosul. Ennek igen beszédes illusztrációja a kelet-európai posztkommunista országok esete, melyek a nyugati hatalmi tömb perifériájaként ha akarnak, se tudnak több tőként bevonzani annál, mint amennyit egy olyan terület érdemel, ami háború esetén az első csapások áldozatává válik.

Egyetlen nagyhatalomnak sem éri meg olyan területekre jelentősebb méretű ipart kitelepíteni, ahol háború esetén az azonnal megsemmisül, és minden befektetett pénz kárba vész, a fizikai létesítményekkel együtt. Erre legfrissebb és legszemléletesebb példa Ukrajna esete, ami az orosz érdekszféra perifériája volt, és abban a pillanatban, ahogy a NATO puccsot hajtott végre Kijevben és berobbant a konfliktusgóc, a háború magával vitte az ipar nagy részét.

Ha feltételezzük, hogy a kormánypárt meghatározó alakjai nem egy olyan elméletre alapoznak, ami már friss ösztöndíjasként is politikai gondolkodásukat alapjaiban határozta meg, az annak deklarálását jelentené, hogy a kormány a közeljövőben arra tesz határozottabb lépéseket, hogy a térségben jelen lévő két hatalmi tömb közül az egyikben a “periféria” szerepéből a “hátország” szerepébe lépjen elő.

Emiatt Orbán Viktor munkaalapú társadalomról tett kijelentései akár az ukrán helyzet megszilárdulását, Ukrajna nyugati érdekszférában stabilizálódását (1) is jelenthetik. Ebben az esetben Magyarország nem minden vonatkozásában lenne a nyugati tömb perifériája, ami lehetővé tenné, hogy a nyugati befektetők jelentősebb tőkét összpontosítsanak az országba. Ugyanakkor hazánk szempontjából az Európai Unió külpolitikájának radikális megváltozása (2) is egy hasonló helyzetet idézne elő: az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió egyesítésével egy olyan szövetség jön létre, ahol Magyarország és Közép-Európa más országai nem periféria-országok, hanem minden szempontból a gazdasági hátország kellős közepének, legalábbis gazdasági hátország létesítésére alkalmas területnek tekinthetők.

Ugyanakkor az a tény, hogy a kormány a nyilvánosság előtt elhagyja az egypólusú világrend egyik alapdogmájának elismerését, a második forgatókönyv bekövetkeztének ad nagyobb valószínűséget.