Hasszán Rohani, az Iráni Iszlám Köztársaság elnöke hétfőn személyesen fogadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert. Teheránban a két ország közti gazdasági együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről kezdődtek tárgyalások; a Javad Zarif iráni külügyminiszterrel folytatott megbeszélést követően négy területet említettek, ahol a két ország további megállapodásokat köthetne. Ugyanakkor a külügyminisztérium közleményéből valószínűsíthető, hogy mindössze egyetlen területen van realitása az együttműködés fokozásának, de azt sem Budapesten gondolták ki.
Az iráni elnök szerint a Magyarország és az iszlám köztársaság közti gazdasági együttműködés hidat képezhet az Európai Unió és a Közel-Kelet közt; hangsúlyozta, hogy az ország atomprogramja nemzetközi ellenőrzés alatt áll, és amennyiben feloldják a nyugati szankciókat, hajlandók a nyugati országokba olajat és földgázt szállítani.
Ahogy korábban, a Törökországban zajló kormányellenes megmozdulásokból valószínűsíteni lehetett; valaki újra komolyan gondolja a Nabucco projektet. Ugyan nem említették név szerint a programot (akár más nevet is adhatnak neki), mégis egyértelmű; a magyar külügy alternatívákat keres a Török Áramlat megépítésének ellehetetlenítése esetére. Szijjártó szerint a szankciók feloldását követően azonnal megindulna az energetikai együttműködés Európa és Irán közt – ez pedig Nabuccot jelent, legyen szó akár B-tervről, akár elsődleges elképzelésről. A külügyminisztérium újra törekszik arra, hogy Washingtonnal a minimális szinten sem kelljen konfrontálódni.
Önmagában az a tény, hogy a külügynek van egy ilyen nyitási iránya (iráni gázimport), azt mutatja, hogy a külügyminisztérium tényként kezeli a Török Áramlat ellehetetlenítését. Washington felforgatást folytat Macedóniában, ami azon a napon kezdődött, hogy Törökország és Oroszország megállapodott a Török Áramlat építésének megkezdéséről, és kijelölték annak időpontját. Még aznap 8 rendőr vesztette életét Macedóniában, és több mint 30 rendőr megsérült egy radikalizált kormányellenes tüntetés kordában tartásakor.
Macedónia kormánya ultimátumot kapott; vagy elállnak a Török Áramlat projekt megvalósításától, vagy számolniuk kell a hatalom elvesztésével. Magyarország külügyminisztériuma pedig értette ezt az ultimátumot, és kész tényként kezeli a projekt ellehetetlenítését, ezért alternatívákat keres. Eközben az is sokat nyom a latban, hogy amennyiben Macedónia ellenáll, ők lesznek a következő, és újra megkezdődnek a “sok százezren valamiért” típusú megmozdulások Budapesten.
Április 26-án Bulgária miniszterelnöke személyes megbeszélést tartott az iráni nagykövettel annak kapcsán, hogy Irán visszatérne a Nabucco projektbe, melynek részeként az Európai Unió egyik legnagyobb földgáz-értékesítőjévé válhatna. A zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokon Tomiszlav Doncsev kormányfő-helyettes, Bulgária EU-források elosztásáért felelős vezetője, Daniel Mitov külügyminiszter és Temenujka Petkov energetikai miniszter is részt vett. Az akkor körvonalazott terv szerint Irán Bulgárián keresztül kezdene földgázt exportálni az Európai Unió területére.
Ez az esemény a magyarországi külügy Irán felé tett lépései közvetlen előzményének tekinthető. Szijjártó Péter “üdvözölte a Nyugat megváltozott hozzáállását az iráni nukleáris programhoz”. A gyakorlatban azonban nem a Nyugat hozzáállása változott meg; a Nyugatnak eddig is szüksége volt az iráni gázra, most is szüksége van. Az egyetlen, ami megváltozott ebben a tekintetben, az Irán hozzáállása. A nyugati hatalmakkal folytatott tárgyalásoknak meglett az eredménye; Irán külpolitikájában már nyomokban sem mutatkozik Ahmadinedzsád megalkuvást nem tűrő, egyenes politikája; az új elnök meghajolt a nyugati nyomásgyakorlás előtt, és a szankciók hatására hajlandóvá vált a nyugati országokkal folytatott együttműködésre. Az előző parlamenti ciklusban az Egyesült Államok és az Európai Unió még mint a cionisták bábja jelent meg az iráni kommunikációban – most nyoma nincs már ehhez hasonló fenntartásoknak; a pénznek nincsen szaga, Irán hajlandóvá vált kiárusítani természeti kincseit a korábban még ellenségképnek felmutatott nyugati rendszernek.
Tehát, a felszínes diplomácia mögött ott van a ki nem mondott tény, hogy Iránnak nagyon is szüksége van “a cionisták” pénzére, az Európai Uniónak pedig az iráni gázra. A kettő közti katalizátor a nyugati szankció volt, ami megtörte Irán hajdan még egyenes tartását.
Magyarország részéről ez az új együttműködés szintén a konfliktuskerülésre vezethető vissza. A külügy nem hajlandó szembe menni Washington akaratával. Értették a jelzést, amit a macedóniai felforgatás jelent; azok a kormányok, melyek támogatják a Török Áramlatot, el lesznek távolítva. Civil tüntetések, kiszivárogtatási botrány – teljesen mindegy, az eredménye ugyanaz, vagyis, hogy Washington a neki megfelelő gázprojektet akarja ráerőltetni Európára. A kormány fél a hatalom elvesztésétől, ezért nekik nem számít, kell-e katonákat küldeni a földgázellátás biztosítására vagy nem, kell-e amerikai segítség független országok betöréséhez vagy nem, – a lényeg, hogy ne kelljen számolniuk több tízezres álcivil megmozdulásokkal, és zavartalanul menjen az üzlet. Magyarország – akárcsak Irán – egy ilyen üzlettel enged a nyugati nyomásgyakorlásnak, és ezzel a egypólusú világrend haldoklását nyújtja el.
Törvényszerű, hogy a liberális sajtónak egy ilyen helyzetben nincs problémája Szijjártó Péter luxusvillájával.