Európát a tengeren túlról irányítják

Vlagyimir Komojedov hidfo.ru

Az orosz Állami Duma védelmi bizottságának vezetője, Vlagyimir Komojedov szerint azok az sajtóinformációk, miszerint Franciaország Kínának értékesítené az Oroszország számára gyártott Misztralokat, egyszerű zsarolásnak tudhatók be. Komojedov emiatt újra hangsúlyozta, hogy Oroszország vissza kell térjen a kizárólagos hazai gyártáshoz. Elmondása szerint a hazai hajógyártás fejlettségi szintje elegendő ahhoz, hogy ugyanezen típus saját változatát orosz munkaerővel, belföldön gyártsák.

Komojedov elmondása szerint viszont Franciaország bárkinek eladhatja a hajókat. “Visszakapjuk az általunk gyártott alkatrészeket, és a befektetés összértékét. Ezt minden nemzetközi szervezet alá fogja támasztani”. Utána a franciák annak adják el a hajót, akinek akarják. Komojedov ugyanakkor hozzátette mindehhez, hogy

“Európa egy bábállam, amit a tengeren túlról irányítanak.”

Az orosz törvényhozó kifejtette, hogy Franciaország szerződésszegése a függetlenség hiányából ered. Franciaország nem tud eleget tenni szerződésben vállalt kötelezettségeinek, ha nyomásgyakorlás éri. Mindez azt mutatja, hogy a francia kormány nem hoz önálló döntéseket.

Napokkal ezelőtt Dimitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes azt nyilatkozta, hogy Franciaország nem adhatja el a Misztralokat Oroszország engedélye nélkül, és Moszkvának végfelhasználói joga van a franciaországi összeszerelés előtt Szentpéterváron gyártott berendezésekre. Az orosz belpolitikában azonban éles reakciókat váltott ki a Misztralok továbbértékesítésére tett utalás. Az a tény, hogy egy újabb nyugati ország megbízhatatlan partnernek bizonyult, fokozottan arra helyezi a hangsúlyt, hogy a NATO eltökélt az orosz honvédelem modernizálásának akadályozásában, így nemzetközi együttműködések helyett a hazai védelmi iparra támaszkodva kell a modernizálás egészét lefolytatni.