Az úgynevezett Török Áramlat kapcsán is felszínre jutott Brüsszel akadályoztató tevékenysége, ahogy korábban a Déli Áramlat esetében is. Amennyire biztos volt tavaly decemberben a török-orosz gáztranzit volumenének sokszorosára növelése, mostanra legalább annyira az válik kérdéssé, hogy akar-e Törökország tranzitország lenni vagy nem. Vlagyimir Csizov, Oroszország állandó EU-küldötte a gázárkedvezmény mértékéről folytatott tárgyalások holtpontra jutása miatt arra kényszerült, hogy utalásokat tegyen arra, valójában egyáltalán nem biztos, hogy az új gázprojektet Török Áramlatnak kell nevezni. Lehet Görög Áramlat is, elvégre csak néhány tíz kilométer kérdése.

Csizov kifejtette; az új gázprojekt legfontosabb vonatkozása, hogy a Fekete-tengeren keresztül húzódik, és az Európai Unió területére juttatja el a gázt. Ezen kívül az új projekt nyomvonala egyébként nagyrészt egybeesik a Déli Áramlat tervezett nyomvonalával, azt leszámítva, hogy elkanyarodik Törökország felé. “Törökországban ér partot, a Balkán-félsziget keleti részén, Törökország európai részén, és mindössze néhány tíz kilométer választja el a görög határtól. Nem hinném, hogy ezt Török Áramlatnak kellene nevezni. A két ország közti bonyodalmaknak köszönhetően inkább Görög Áramlat kellene legyen.”

Oroszország tavaly decemberben jelentette be a Déli Áramlat projektből kivonulást, miután Brüsszel évtizedes aknamunkával és adminisztrációs akadályokkal végleg ellehetetlenítette a projekt megvalósítását. Tavaly november végén orosz delegáció járt Törökországban, ahol döntés született egy alternatív projektről, az úgynevezett “Török Áramlatról”. November végi hírek szerint az új projekt részeként a két ország elhagyja a dollár és euró használatát a gáztranzitban, ehelyett a török és orosz nemzeti valutát fogják használni. Recep Tayyip Erdogan török államfő látványos Amerika-ellenes retorikát kezdett tavaly év végén, Vlagyimir Putyin pedig Törökországból nyilatkozva jelentette be az új projekt megkezdését. Brüsszel általános bénultsággal fogadta a Déli Áramlatból kivonulásról szóló híreket, az európai vezetők két hétig nem tudtak mit kezdeni a kialakult helyzettel. Brüsszel végül a korábban már bevált aknamunka mellett döntött, és Ankarába utazott Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, hogy meggyőzze a török kormányt arról, jobban tenné, ha nem üzletelne az oroszokkal és nem kacsintgatna kelet felé.

Erdogan rendre utasítása mérsékelt eredményeket hozott; az Amerika-ellenes retorika idővel mérséklődött, és Törökország szándékosan Oroszország számára elfogadhatatlan mértékű gázárkedvezményt követel, ezzel a tárgyalások holtpontra jutottak. A napokban az Egyesült Államok törökországi nagykövete is érdekes utalást tett arra, hogy “nem szeretné, ha az országban újrakezdődne az erőszak”. Washington a kurd szeparatizmus támogatásával is nyomást gyakorol Törökországra, így az Erdogan-adminisztráció harapófogóba került Moszkva, Washington és Brüsszel közt. Csizov nyilatkozatát úgy kell érteni, hogy nekik igazán nem fontos az a néhány tíz kilométer, ha a görög kormánnyal könnyebben szót értenek. Elsősorban Törökország érdeke lenne, hogy ne engedjen a nyomásgyakorlásnak és ne vegyen részt a Déli Áramlat idejéből már jól ismert akadályoztatásban. Ha ez nem sikerül – jön a Görög Áramlat.